Internetes társkereső – … aztán úgy döntesz, hogy inkább letöltesz magadnak egyet…

Internetes társkeresőre regisztrálni olyan, mintha jelmezbálba mennél: azt mutatod, amiről azt gondolod, hogy tetszetős, és annak öltözöl be, aminek akarsz. Kevés az őszinte adatlap, és a sok hatásvadász közt elsikkad, ami az.

Ha pontosan meghatározod, hogy kit és milyet keresel, akkor akadékoskodó vagy, beképzelt, rátarti és bunkó.
Ha azt írod le, hogy mit nem szeretnél, akkor is az vagy.
Ha nem válaszolsz pár órán belül, vagy köszönöd meg a totálisan sablonos és fantáziátlan bókot, akkor is veled van a baj.

Persze mit is vártunk ettől…?

A netes barátkozós oldalakon nem kell sok időnek eltelnie, hogy egy olyan farsangon érezd magad, ahol elfelejtettek szólni neked, hogy mi a témakör. Te meg ott állsz nyuszi jelmezben egy ‘kamionosok és kurvák’ vagy ‘papok és apácák’ tematikájú rendezvényen és nem érted az egészet.

Többször megfordul a fejedben, hogy mégis mit keresel itt, de nem törlöd magad, mert a remény hal meg utoljára, és különben is, hallottál már olyanról, akinek sikerült.
Na. Ők a ritka kisebbség.
Te ezért maradsz még.


Ha olyan oldalon vagy, ahol látod a saját nemed magányos próbálkozóit, akkor egy idő után elkezded nézni a konkurenciát. Minél többet nézed, annál inkább rájössz, hogy nincs is konkurenciád. Hát hogy is lenne?

A korosztályod vagy lerobbant, vagy photoshoppolt (még akkor is, ha nem) – de az biztos, hogy te messze jobban nézel ki. Nem is csoda, hogy mindenki fiatalabbnak néz, mert még a nálad idősebbek is sokkal jobbak, mint a veled egykorúak. Egyszerűen csodás vagy, ehhez nem fér kétség.

A másik nem tagjai meg egyértelműen siralmas állapotban vannak a korukhoz képest is.
Tehát tulajdonképpen veled nincs baj, csak mindenki mással.

Mindenütt tindertündérek és tinderpatkányok, badooban eltévedt, radivonalakban fennakadt és loveboxba zárt emberek akik hájfájvot kiáltva csapják le az entert bemutatkozójuk végén, akik a virtuális tér jótékony falai mögött keresnek valamit késő este egyedül a számítógépet vagy mobiljukat bámulva, miközben önmagukat sem nagyon találják meg.

Aztán valami történik, és azt hiszed, jön a tinderstruck… Végre valaki, akivel csetelsz, aztán viberezel, de ha már az megy és tulajdonképpen úgyis tudjátok egymás telefonszámát, akkor beszéltek először az éteren keresztül, majd személyesen.

Mire ide eljutsz, addigra ha nem is időben, de energiában és figyelemben mindenképpen eleget áldoztál ahhoz, hogy ismét saját csapdádba ess, és a találkozásnál már ne zavarjon annyira, hogy alacsonyabb, fogatlanabb, kicsit csorbább és nem is annyira fényes, mint ahogy eddig képzelted.

Aztán a mindenféle fosztóképzővel ellátott ideádat magad előtt látva a “ha már eddig eljutottunk” alapon adsz neki egy esélyt.

Ha szerencséd van, és a virtuális térből kilépve a valóságban észhez térsz, hogy nem a megfelelőt töltötted le magadnak, akkor a félsiker ízére ráérezve könnyen válhatsz a netes társkeresés rabjává.

Sok ilyen van, aki szinte mindegyik ilyen oldalon feltűnik, mindig ugyanazokkal a több éves előnyösebb fotóval, és ugyanúgy bepróbálkozik nálad még legalább egyszer, mert nem is emlékszik, hogy valaha találkoztatok vagy beszéltetek.

Vannak időszakos visszatérők és rövid időn belül csalódottan lecsatlakozók – de egyre kevesebb ember akad, aki a hagyományos társkeresést még nem adta fel e-mailben a cybertérbe a küldés gombra kattintva.

Szinte mindent el tudunk intézni a neten gépeink előtt ülve kényelmesen, és ahogy nem akarjuk már a ruha anyagát sem megtapintani vásárlás előtt, úgy kihagyjuk az első intuíciót is, azt a belső hangot, ami csak akkor szólal meg őszintén, ha természetes környezetében hagyjuk.

Internetes társkereső

Ez az egész netes társkeresés max arra jó, hogy ajtót nyisson oda, ahova és akihez egyébként nem mennél.




Valahogy a virtuális mátrix fekete lyukként bekebelezte az élő ismerkedést.
Befelé fordulva, önmagunkba zárva a virtuális világ hazug biztonságát élvezhetjük abban az értelemben, hogy itt nem kell kitennünk magunkat teljes valónkban a visszautasítás fájdalmas megalázásának.

Pedig milyen nagy varázsa van egy koncerten idegenekkel együtt énekelni a dalokat, vagy egy kiskocsmában átkoccintani a mellettünk ülő társasághoz – és mennyi rövid találkozás van az életünkben, amiből akár több is lehetne, mint egy szép emlék.

Ehhez képest ülünk a laptop előtt, hajigáljuk jobbra-balra az embereket, kiikszeljük, aki nem tetszik, beszívecskézzük, aki igen; közben pedig szép zöld számsorokban belecsorgunk mi is a mátrixba, abba a digitális világba, ahol mi is csak pixelek és adatsorok vagyunk.

Sorban töltjük fel a szelfiket életünk elevenségének nyilvánvaló bizonyítékaiként, becsekkolunk a virtuális világba mindenhol, ahol vagyunk éppen; posztolgatjuk könnyes szemmel Márti dalát, hogy el kéne kezdeni élni, hogy majd legyen mit mesélni – és közben csak egy dolgot felejtünk el: tényleg igazán élni és igazi kapcsolatokat teremteni.

Ábrándozunk a négy fal között egy szebb világról és a fejünkben valami olyan film pereg, ami a mátrixon kívüli valóságban nem is létezik.
Elcsorgunk saját magunk mellett is.

Aztán egy szép napon, amikor már teljesen belehülyültünk a reményvesztett társkeresésbe, beleszörfözik a neten a pofánkba valaki, aki mindenben megfelel az elvárásainknak, pont ugyanazt szereti és akarja, mint mi és érezzük, hogy igazán összeillenénk.

Ettől aztán teljesen izgatottak leszünk és kétségbeesetten keressük az a gombot, amire csak rá kell klikkelni és meg is van a kapcsolatfelvétel.

Mielőtt teljesen hisztérikus állapotba kerülnénk, észrevesszük, hogy a saját profilunk hozott lázba… és jó esetben akkor megértjük, hogy elsősorban önmagunkra van szükségünk – a többi és a többiek csak utána jönnek igazán.

De ez már egy olyan illatokkal, élményekkel, látvánnyal, érzésekkel és érzetekkel, metakommunikációval telt mátrixon kívüli élet, ahová nem kell vinnünk a gépeinket, csak azt, amire rátaláltunk: saját magunkat és a bátorságot az igazi, kézzelfogható, valóságos élethez.



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!