Ha beütöd a Google-ba, hogy ‘hol vannak az igazi férfiak’, akkor kapsz pár találatot – tehát igenis van rájuk igény, mégpedig akkora, hogy a legnagyobb internetes keresőben kutatnak utánuk a nők, mert úgy tűnik, a való világban nem lelik őket.

De akkor hol vannak?
És egyáltalán milyenek azok?
Látott már valaki “igazi” férfit? Ha igen, az mitől volt igazi?

Kicsit úgy vagyok ezzel a kérdéssel, mint az UFO-kkal: vannak, akik láttak már, vannak, akiket el is vittek – de én még nem nagyon találkoztam velük.

Amikor a barátaim házasodtak, mindig kérdezték, hogy lehet ezt jól csinálni? Tapasztalatból csak azt tudtam elmondani, hogyan lehet elrontani. És ők is elrontották szép sorjában… gyerekekkel, sok reményben elszenvedett évvel jöttek utánam, és ugyanúgy nem értették, mint én, hogy hol romlott el ez az egész párkapcsolatosdi.

Aztán az ígéretesnek indult párkapcsolatokból maradtak a csajok körülöttem és kérdezgették, hogy van-e normális pasi? Egyáltalán léteznek-e még férfiak? De nem ám úgy külsőleg, hanem akik úgy belül azok. Az a fajta, akinek mondjuk azért még nem nagyobb a melle a mienknél, és a hasa sem hatalmasabb, mint amikor mi voltunk a nyolcadik hónapban gyermekünk várásakor – hanem az olyanok, akiknek nem vagyunk túl sokak, vagy nagyon fárasztóak és problémásak, hanem úgy szeretnek, ahogy Brigitte Jones-t: “úgy, ahogy vagyok” – és ezért cserébe mi is ugyanígy szerethetjük őket.


Nem találtunk ilyet.

Mindegyiknek volt valami baja velünk. Vagy nem jól fogtuk a partvist, vagy nem menstruáltunk és klimaxoltunk elég csendben és észrevétlenül, vagy túl jól éreztük magunkat nélkülük, vagy túl rosszul, és azt nem értették – de mindig volt velünk valami baj.

Túlságosan fáradtak voltunk este, túl sokat foglalkoztunk a gyerekkel, túl sok elvégzetlen házimunka maradt a napi nyolc órás meló után, nem volt otthon hideg sör, vagy épp a vécépapír fogyott el és arról is mi tehettünk – de abban meg tudtunk állapodni, hogy az igazi “királylány vagyok” érzés az első rózsacsokor elszáradása után, valahol a bugyink ledobása környékén megszűnt, mintha sosem lett volna.

Utána tényleg csak a baj volt velünk; mert nem értettük meg őket, mert nem szerettük eléggé az anyukájukat, vagy éppen nem simogattuk a fejüket eleget azért, mert az édesanyjuk otthagyta őket a bölcsiben egyévesen. És különben is, miért nem értjük meg, hogy a női mell az övéké, és nem elsősorban a csecsemők táplálására való, és igenis nekik van több joguk hozzá, és ha bámulják, akkor az teljesen érthető, mindegy hogy kivel állnak szemben, hiszen ők férfiak és ők márpedig így működnek.

És mégis, mi ez a maszlag, hogy ők, férfiak tárgynak kezelnek minket? Pedig nem is, csak épp annyit kérnek, hogy csináljuk ugyanazt, amit a munkahelyükön láttak a netes pornóban, és ez márpedig nem más, csak a házaséletbe vitt izgalom, és mégis mi a franc ezzel a bajunk, hiszen ők “férfiak és szeretik a szexet”?
Én nő vagyok és én is szeretem, de kölcsönös beleegyezésen és élvezeten alapulva, nem pedig egyoldalú elvárások teljesítésében végrehajtva.

Hetente minimum négyszer eljárok edzeni, szültem gyereket, jól tartom magam – ő meg issza a söröket, osztja az észt, a farkát én láttam utoljára tükör segítsége nélkül, de én őt értsem meg, mert neki ez jár. Oké. Jár neked, amit a pornóban láttál, de akkor nekem is a kockás hasú, széles vállú párzó-partner.

Ja?! Hogy te ilyen tulajdonságokkal nem büszkélkedhetsz, mert sokat dolgozol és fáradt vagy elmenni edzeni?

Én lenyomok egy műszakot reggel, amikor reggelizés után indul el a család otthonról, aztán a melóhelyen a következőt, és aztán elmegyek testet formálni, majd haza, és adok mindenkinek vacsorát, összeszedem a koszos ruhát, mosok, vasalok – és nem, nem azért mosogatok el, mert imádom, hanem mert holnapra beleszárad és megduplázódik a mennyiség. És igen még a gyereket is lefektetem, mesélek neki könyvből, vagy fejből, te csak nézd a meccset, és már előre várom, hogy beszólsz este az ágyban, hogy miért nem élesztem fel benned a vágyat.
Ne haragudj drágám, de te felébresztetted bennem két ordenáré böfögés közt?

De én azért szeretlek, és nem hagytalak el, és nem csak azért, mert a gyerekem apja vagy.. valahogy máshogy működök igen.. elhagyni a statisztika szerint te fogsz majd engem, amikor én elhaladom a negyvenet és te rájössz, hogy nem éltél még igazán és erre a legnagyobb érved a megereszkedett mellem lesz, amiből az utódaidat tápláltam.

Persze tisztelet a kivételnek: ők az igazi férfiak. Azok, akik az önbecsülésüket nem negyven felett akarják összeszedni húsz és ötvenéves korosztályból választott random szeretőikkel, hanem azok, akik meglátják választottjukban a nőt. Azt a nőt, aki várandósan ugyanolyan szép, mint szülés után egy nappal, és pont annyira tündököl, mint azon a napon, amikor először meglátta őt a férfi.

Az igazi férfi képes megtartani a nőt, mert így néz rá.
Az igazi férfi pontosan tudja, hogy a vadászat nem ér semmit, a megtartás nagyobb feladat.
Az igazi férfi nem gondolja, hogy bárkit megszerezhet, mert tiszteli a nőt annyira, hogy elismeri az ő döntési jogát is. Nem letarol, hanem lassan közelít. Nem meghódít, hanem megvárja, amíg a nő beengedi őt a szívébe.
Az igazi férfi nem dúlja szét a nő szívét, ha egyszer már bebocsájtást nyert oda.

Hogy keserű volnék? Úgy tűnhet, igen.
Csak az baj, hogy az én keserűségem a te realitásod.

Tudod mi a vicc? Hogyha vannak is igazi férfiak, valaki őket is ugyanúgy unja. Mintha az emberek nem találnák egymást, sőt még önmagukat sem.






1 hozzászólás

  1. gulyas attila

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!