Az egészet ott rontottam el, hogy ránéztem, és nevet adtam neki: Hádész.
Nem akartam én macskát, de a gyerekek nagyon mondták, hogy ez nekem való állat: öntörvényű, makacs, ráadásul prémium minőség, hiszen meg van mind a kilenc élete… és engedve a nyomásnak, meg saját nyomasztó magányom szánalmasságának – hát hazahoztam… végül is: mit nekem egy kis kandúr, amikor már felneveltem egy gyereket…
Hát inkább szültem volna még egyet…

Hádész a Pokol ura. Ehhez semmi kétség nem fér.
Eszi a chillis lecsót, könyvespolcról ugrál le, rózsaszín plüssmackót tép szét, és szent meggyőződése, hogy ő Batman, akinek a kedvenc zenéjét az AC DC adja, himnusza a Dirty deed és a High way to hell, és én minden nap hálát adok Istennek, hogy nem rágja le mindkét lábam ébresztéskor, csak pár Pilinszky- meg Ady kötetet ver darabokra éjszakai randalírozása során.
Jó fej dög… átértékel sok dolgot….

Nagyanyám felnevelt négy gyereket, eltemette a férjét, és hirtelen bemacskásodott.
Mindig a cicái voltak a téma központjában, és mi, az unokái kis- és nagy kamasz gyerekeinket nevelve anyánkkal együtt csóváltuk a fejünket, hogy a mama meghülyült.
Pedig nem bolondult meg, csak éppen más örömforrást talált az életben.

Sokan azt gondolják, hogy nincs szánalmasabb, mint egy egyedül álló nő, aki macskát vesz maga mellé lakótársnak, az igazi öreglány kezdőkészletet, amiből aztán évek múlva kinövi magát a macskás öregasszony létbe.

A negyvenedik születésnapom után egy nappal fogadtam örökbe Hádészt, és bár tudom, hogy nevében a végzete, de ezt az állatot akkor is így hívják. Esküszöm, a tekintetével közölte a nevét, aztán később be is mutatkozott tisztességgel.


Hádész, a Pokol ura

Én már bevégeztem a szülői feladatom nevelési részét, a gyerekem önálló, és ahogy elnézem az életét, összességében nem hibáztam végzetest. De valahogy itt maradt az a nagy üresség utána, ahogy kirepült. Persze elfoglaltam magam, sosem unatkoztam, de csak aludni jártam haza, nem várt senki, nem kellett senki másra gondolnom.

Most viszont maga a Pokol ura vár minden nap. Amint hallja a kulcs zörgését a zárban, már készül, és amint nyílik az ajtó, magával sodorva minden útjában álló tárgyat rohan elém. Aztán földhöz vágja magát.

Eleinte még csak üdvözölt és örült, mára azonban követeli a simogatást és a zabát. Meg is kapja. Nincs is más választásom: nála lakom megtűrt személyként, és az van és akkor, amikor és ahogy ő akarja.

Mindig volt macskánk. A gyerekem tizedik születésnapjára kapta Jocit, a félperzsa szürke cicát, akinek méltatlan vége lett egy autó kereke alatt, és azóta József már nincs közöttünk.
Nagyon meggyászoltuk.

Mondjuk a gyerekem a legegyszerűbb traumaenyhítéssel dolgozott, és már másnap követelte Joci utódját, és ehhez képes volt mindenféle menhelyes oldalt végig bogarászni.

Elsőre egy félig vak fehér macskát nézett ki, aztán egy süketet, aztán egy törött farkút – és a végén begyűjtetett egy fekete dögöt, akinek a farka hosszabb volt, mint a többi része egyben, és igazán ronda volt. De legalább volt. És neki az is jó volt.

Azt hiszem, az állatok szeretete igazán fontos egy gyerek lelki fejlődésében, és szülőként meg kell tanítanunk őket erre.

Persze ez is göröngyös út, mert egy két évesnek elmagyarázni, hogy a halak az akváriumban annyira nem szeretik a kovászos uborka levét, mint ő – és bár zabálni valóan cuki, ahogy belecsavarja az uborkát abba az állományba, amit azért vettél, mert legalább azok csöndben vannak – azért te mégis azt látod inkább, hogy egy napja sincs, hogy kitakarítottad azt a nyálkás, tubifextől berohadt edényt, amit azért kellett soron kívül kezelésbe venni, mert akkor még a gyerek halkaját akart nekik adni bőséggel.

Akkor, pár napja még épp azt magyaráztad neki, hogy nem jó nekik a túl sok táp, és ő már azt is tudja, hogy a kovászos uborka magában nem képvisel túl nagy tápértéket (mert ezt meg épp előtte mondtad neki, amikor a kecsöpös kenyér mellé csak ezt akarta enni hetekig), és ő ezt meg is érti, és ezért csavargatja az uborkát az akvárium felett, hogy ne táplálja túl a halakat.

Aztán az egyszülött gyereked egy szép napon közli, hogy ő örökbe fogad abból az alomból, ahonnan Hádész is származik. Az a gyerek, aki egy éve még azt kérte, hogy én vegyek magam mellé egy cicát, hogy átjöhessen simogatni.

Hát ő nem várta ki azt a napot, szerzett magának egyet.
És abban a pillanatban átfutott rajtam az állattartás minden öröme és bánata.

Az emlékek az akváriumba véletlenül bedőlt karácsonyfáról, amikor a lányom karácsony reggelén sírva üvöltött, hogy oda az ünnep, mert elvitték a halak…




Meg Tipliről, a kutyáról, amit azért kapott a gyerek, mert megkorrumpáltam két évesen, hogyha megszólal végre, akkor kap egy kiskutyát, és az eső mondata az volt, hogy “és akkor hol az a kutya, amit ígértél anya?” Addig azt sem tudtam, hogy szavakat ismer-e, nehogy összetett mondatban kérjen számon.
A gyerekek igen furfangosak néha.

Na és persze az összes emlék a mindenféle teremtményről, amit sikerül összeszednie felnövése alatt.

És akkor lassan rájöttem, hogy nem is olyan nagy baj egy macska otthon.
Azóta alig telt el két hét, és már nem üres lakásra jövök haza – hanem mondjuk egy romhalmazra – de legalább vár valaki. És bármilyen hülye dolog, de valami értelmet, következetességet is hozott ez a kis állat, akinek a képeit úgy mutogatom mindenkinek, mint valami ikont, vagy mint az egyszeri nagymama az unokái fényképeit.

Ja… bemacskásodott szingli lettem. Az a sokak által sajnálatra méltó szerencsétlen.
De egy kis szőrös, puha cica mellettem alszik el este, és mióta összeszoktunk, már nem a válogatott életellenes támadásaira, hanem a dorombolására ébredek. És mindezt mosolyogva.

Vajon miért vagyok türelmesebb hozzá, mint anno a saját életemhez, gyerekemhez? Pedig a lányom nem szarta össze a lakást, nem ugrált a mellkasomon, nem mászott a pofámba – ez meg már szétkarmolta a lábam, már átrágta a porszívó vezetékét, az internet kábelt, felborította az alvási ciklusom, és én mégis adok neki enni, meg inni, és mosolyogva nézem, ahogy megfáradva alszik.

Ne szánjátok az embereket, akik negyven felett macskát fogadnak örökbe: ők épp barátkoznak az élet másik megnyilvánulásával, hiszen ugyanaz az Alkotó teremtett minket.

Hádész elérhetősége:
https://www.facebook.com/hadesthecat



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!