Egy férfi, aki örömmel várja a születendő gyermekét, a terhességre, apaságra kétféleképpen készülhet fel. Az egyik egy érzelmi, a másik egy tudatos felkészülés. Persze, nem mondhatom, hogy ez a férfi érdeme. Egyszerűen a terhesség folyamata hozza magával.

Érzelmi és tudatos változtatás

Az érzelmi változás inkább a felébredő hangulatokban mutatkozik meg. Egyre többet kapja magát álmodozáson, vágyakozáson. Már szeretné a kezében tartani, sétálni vele, vigyázni rá. Türelmetlenségnek tűnhet, de így van.

Az első hetek álmodozását a növekvő pocak, a fejlődő magzat erősíti meg. A beszélgetés a pocakhoz, az első mozdulatok, amiket csak halványan lehet érezni, majd láthatóvá válnak. A meghittség állandósul.

Valami természetesnek tűnő, megmagyarázhatatlan érzés uralkodik el a leendő apán, ami sok mindent megváltoztat. Olyan „révbe értem” érzés.


A tudatos készülés is szinte észrevétlenül megy végbe, de csak szinte. Igaz, hogy az érzelmi töltöttség befolyással bír a tudatos dolgokra, de a realitás azért mindig jelen van. A mi esetünkben például ott volt a feleségem betegsége, a pici veszélyeztetett helyzete.

De minden rossz ellenére a tudat ilyenkor azon dolgozik, hogy előre fel tudjon készülni mindenre, ami várható, és persze azokra is, amikre nem is gondolnánk.

Sok „hogyan”-ra keressük ilyenkor a választ. Hogyan lesz, amikor egy hónapos, egy éves, első osztályos, és sorolhatnám. A terhesség okozta szemléletváltás a mindennapokban is megmutatkozik majd. Igyekszünk figyelni, tanulni.

Mivel saját tapasztalatból tudom, hogy a kérdéseinkre nem igazán kapunk egyértelmű válaszokat, ezért arra hagyatkozunk, hogy kérdések nélkül csak mindent megpróbáljunk felfogni, megérteni, és bízni abban, hogy jól fogunk szelektálni.

Fel lehet egyáltalán készülni az apaságra?

Az apaságra – ma már tudom – igazából nem lehet felkészülni. Lehet venni kiságyat, játékokat, bármit, de ez nem apaság. Amikor a pici végre a kezünkben pihen, szembesülnünk kell azzal, hogy mindez nem ér semmit. Az a lényeg, az a fontos, hogy a belső értékrend, a gondolkodásmód hogyan viszonyul a picihez.

Számomra a felkészülés – akkor úgy éreztem – hosszú folyamata semmivé vált, értelmét veszítette. Pusztán azért, mert a picinek sosem arra van szüksége, amit innen – onnan, informatívan, felkészülés címén össze tudunk szedni.


Neki érintés kell, halk hang, biztonságérzet, figyelem, és törődés. A tárgyias dolgok a mi lelkünknek kellenek. A terhesség alatt cipeljük a vitaminokat gyümölcs formájában, a születés után a pelenkát, a törlőkendőket.

De mégsem ezek maradtak meg végül néhányunkban, ha a terhességről, a piciről kérdeznek. Nem a tudat, sokkal inkább az érzelem kerül előtérbe. Többen vannak azok, akik pont a tárgyias dolgokra emlékeznek a későbbiekben, a nehézségekre, a kényelmetlenségekre.

Azt gondolom, igazán nem lehet felkészülni sem a terhességre, sem az apaságra. Egyszerűen el kell fogadni a változásokat, engedni kell, hogy megtörténjenek, és élni kell minden pillanatot, amire lehetőségünk adódik.

Mi, felnőttek, csak találgatunk, a picinek mire van szüksége. Legyen az akár tárgyias dolog, akár érzelem, akár valami tett. De Ő ösztönösen tudja. Ma már tudom, hogy nem kell tartanom attól, hogy valamiben hiányt szenved, mert tudtunkra adja, mi kell neki.

Szóval a felkészülés inkább csak jelképes dolog. Engedni kell, hogy megtörténjen, minden örömével, és nehézségével.


Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Don`t copy text!