Azon olvasók, akik egy kicsit már utánajártak a dolgoknak, gondolom, már az előző bejegyzéseknél legyintettek, hogy sok dolog kimaradt a hónapok során megteendő feladatok közül. Nos, ebben volt némi szándékosság. Egyrészről ez az írás főként férfiaknak szól, akiknek elsődleges feladatuk a kismamára figyelés, és nem a különböző vizsgálatok, feladatok megértése. Másodsorban az volt a kimaradás oka, hogy fontosabbnak tartom az emberi tényezőt, mint a hivatalos menetet.

Most mégis szót ejtenék ilyen, eddig hanyagolt témákról. Az ötödik hónap már a látvány jegyében telik. Kerekedik a pocak, ficánkol (érezhetően) a kis jövevény. Kapjátok az elismeréseket, a kért, vagy éppen kéretlen tanácsokat. A terhesség egyik legpihentetőbb, legélvezetesebb időszakának tartottam ezt a hónapot. Gondolom, ezzel más is így van. Bár nálunk nem volt minden probléma mentes (sőt!), azért az örömteli pillanatok itt is megvoltak.

Amiről most írni szeretnék, az a védőnő. Hivatalosan akkor kell megkeresni a területileg illetékes védőnőt, amikor a terhességről tudomást szereztek. Mi ezzel vártunk, nem is keveset. Egyrészről azért, mert komoly veszélye volt annak, hogy nem tarthatjuk meg a kicsit, illetve tőlünk független okok miatt elveszíthetjük őt. Szóval vártunk addig, amíg „biztos” nem lett.

Nem tagadom, hogy sok segítséget kaptunk, és kapunk ma is a védőnőnktől. De el kell mondanom azt is, hogy egy költözésnek köszönhetően szembesültünk azzal a ténnyel, hogy „ahány ház, annyi szokás”. Ami az egyiknél fontos volt, a másiknál lényegtelen. Amit az egyik előírt, azt a másik megtiltotta. Amit az első szóvá sem tett, a második kihangsúlyozott. A védőnő nem választható. A lakhelyed szerint „kapod”. De érdemes tudni, tisztában lenni azzal, hogy nem feltétlenül szentírás az, amit mond. Ezért is szükséges, hogy tanuljatok, és megismerjétek az esetleges lehetőségeket és a várható problémákat, amennyire csak lehetséges.


Számtalan szűrővizsgálat van már mögöttetek, és még jó néhány vár rátok. Ezeket felsorolni is sok lenne, de ha érdekel a vizsgálatok menete, megtudhatsz róluk egy csomó mindent, ha ide klikkelsz. A férfiakat főként két dolog érinti ezekben a vizsgálatokban. Az egyik, hogy milyen eredményt állapítanak meg az orvosok, a másik a vizsgálatok körülményei.

Vizsgálatok

A figyelmes férfi tudja, hogy ezek a várakozások (a vizsgálatok eredményeire) mindig félelemmel terhesek, még akkor is, ha addig minden rendben volt, és nem utalt semmi arra, hogy baj lenne. Ezt a félelmet főként a nő éli meg. Az ötödik hónapra már kialakult egy olyan érzelmi kötődés a magzat és az anyuka között, amelyet mi fel sem foghatunk, de el kell fogadnunk, és igyekeznünk kell a félelmet, és a vizsgálatok esetleges nehéz körülményeit csökkenteni, elviselhetővé tenni. Merni kell kimutatni azt, amit érzünk a pocaklakó iránt. Igen is oda kell bújni, beszélni hozzá, és közben nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a nő az oldalunkon nem csak anya, de nő is egyben.
A változó test, és a dolgozó hormonok még ha nem is minden nap, de folyamatosan kétségeket ébresztenek a nőben, hogy mi is lesz a terhesség után. Vajon a férfi továbbra is szeretni, kívánni fogja-e, vagy csak a gyermekének az anyját látja majd benne? A lelki támogatás, az anyuka nyugalma a legfontosabb. Ezért azt gondolom, nem lehet elégszer elmondani, megerősíteni az érzelmeinket.

Van még egy kérdéskör, ami komoly gondot jelenthet. Ez pedig a születendő gyermek neme. Dogma vagy sem, mindenkibe beleivódott, hogy az első gyermeknek fiúnak kell lennie. De mi van akkor, ha a gyermek lány lesz? Az ötödik hónapban már jó eséllyel megtudják állapítani a nemét, tehát időszerű a kérdés. Közhelynek tűnhet, és talán az is, de hiszem, hogy nem a nemiség az igazi kérdés. Nekem lányom van, és minden percért, minden megnyilvánulásáért hálás vagyok.
Tudnunk kell kezelni az ezzel kapcsolatos női, anyai félelmeket, mert azok bizony valósak. Nem a fiút vagy a lányt, a gyermeket kell szeretni, aki nem kérte az életet, akit mi akartunk, és nem tehet arról, hogy esetleg „nem felel meg” az elvárásainknak. Ha az orvos kijelenti, hogy „nagy eséllyel” lány lesz, még akkor is el kell mondanunk az anyukának, hogy örülünk, és szeretni fogjuk, ha a szívünk mélyén egy kisfiút jobban várnánk.

Jómagam nem gondolkodtam el azon, hogy melyiknek is örülnék jobban. Amikor megtudtam, hogy kislány lesz, éppen olyan örömmel fogadtam a hírt, mintha – nem is tudom – nekem adták volna a világot. Ma már tudom, valóban azt kaptam. Egy mosolyban, egy ölelésben, egy kacagásban…

Kapcsolódó írások:



Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Don`t copy text!