“Szajlai Csaba: Hazafelé, magyarok!
Pá, én leléptem, hiszen trendi külföldre menni – szól most a fáma – S aligha akad kis hazánkban olyasvalaki, akinek ismeretségi körében ne dolgozna rokon, barát vagy éppen kolléga a Lajtán túl. Egyre inkább rangnak tűnhet idegenben élni, hiszen össznemzeti hóbort kezd kialakulni.”

Tisztelt Szajlai Csaba!

Tekintve, hogy egyike vagyok a megszólított, külföldre vándorolt embernek, szeretném, ha látná, értené az én döntésemnek az okát (és gondolom sokunkét).

10 évvel ezelőtt esküt mertem volna tenni arra, hogy én nem teszem ki a lábam Magyarországról, még nyaralás végett sem. Miért tettem volna? Magyarország éppen úgy bővelkedik szép helyekben, mint Európa, vagy a világ bármelyik más országa.


Nem gondoltam volna azt, hogy nem tudok boldogulni otthon, hiszen előtte is voltam fent és lent. Voltam alkalmazott, voltam cégvezető, és sikereimet, bukásaimat elkönyveltem tandíjként, az élet nevű iskolában.

Aztán változott valami. Nevezetesen apa lettem. Beszélhetnék arról a sok esetben gyilkos indulatról, ami feleségem terhessége, és gyermekem születése körüli időszakban tombolt bennem, látva, tapasztalva a magyar egészségügy áldatlan állapotait. Mondhatnám, hogy majdnem elveszítettem szeretteimet, mert a hozzá nem értés, a „tedd a borítékot a zsebembe, és tűnj innen a problémáddal!” mentalitást nem tudja egy ember, aki bérből és fizetésből él, kikerülni.

Akkor még csak az orvosokat okoltam, ma már egy kissé szélesebb látókörrel rendelkezve a rendszert teszem ezért felelőssé. De szerencsénk volt, és mára egy majd hat éves tündéri kislány szülei lehetünk a feleségemmel.

Egyszerű emberként, aki élete jelentős részében „csak” szakmunkás volt, elgondolkodtam a lehetőségeimen. Ne értsen félre, nem magam miatt. Nekem, közel az ötödik x-hez, valahol mindegy, milyen kocsi van a fenekem alatt, ha van, mindegy, hány éves a nadrágom, mennyire kopott a cipőm, és sorolhatnám.

De szülőként azt kell mondjam, nem, nem mindegy, a gyermekem milyen közegben nő fel, mit tapasztal, és mivel indul el egy úton. Mert egyszerű emberként tudom, nem adhatok palotát, kisebb-nagyobb királyságot a gyermekemnek, de kötelességem mindent megtenni azért, hogy minél több lehetőséget teremtsek meg a számára.

Igen, én is hallottam történeteket a kint élő ismerőseimtől, mire vitték, milyen lehetőségeik lettek csak azzal, hogy néhány száz kilométerrel arrébb költöztek. Hittem is, meg nem is, mert hát tudjuk, hogy a messziről jött ember azt mond, amit akar. Adódott egy lehetőség, és azt gondoltam: egy próbát megér.

Ma több mint egy éve élek külföldön. Nem kell hallomásokra támaszkodnom, vannak saját tapasztalataim. Egy olyan közösség tagja lehetek, akik egyszerű dolgot várnak el tőlem: tisztességgel, becsülettel végezzem el a munkámat. Ez eddig sem jelentett gondot. Csak tudja, valami megváltozott…

Még külföldiként sem érzem azt, hogy lekezelnének. Nem úgy, mint otthon, a saját népem tagjai egy hivatali ügyintézés során, az orvosnál, vagy bárhol. Itt valahogy nem azt érzem, hogy én vagyok az ügyintézőért, és nincs kellemetlen érzetem azért, mert sorszámot mertem húzni.

Biztosan itt is van politikai feszültség, de ez otthon sem foglalkoztatott, lévén, tartom magam annyira intelligensnek, hogy ne egyem meg a maszlagot, és képesnek érzem magam arra, hogy a vezércikkek szövegei helyett a sorok között olvassak.

Valamiért itt nem divat egymás torkának ugrani csak azért, mert egy másik párt nézetével ért egyet valaki. Nem kezelnek le, mert nem a legújabb trend szerinti kocsim van, vagy éppen a ruhatáram nem követi a napi divatot.

Igaz, itt többet keresek, és többet is költök. Mégis, valahogy eltűnt az életemből a fillérek számolgatása a hónap végén. Ez sem kevés. De ami ennél több, azt igazából nehéz megfogalmazni. Egy mentális hozzáállás az itt élő emberektől. A tisztaság, a rend, a nyugalom.

Azért, hogy ez vegyen körül, hogy ilyen környezetben nőhessen fel a gyermekem, nem kell mást tennem, mint dolgoznom. Nem kell alakoskodni, megjátszani magam, nem kell csalnom, játszanom az adóval, nincs rá szükség.

Tetszett az eszmefuttatása az adórendszerről, a GDP-ről, a magyarságot megcélzó gondolatiról. Engedje meg, hogy nyers őszintéséggel fogalmazzak: képmutató, hazug szavak!




Igaz, Magyarország nem gazdag ország. De miért is nem az? Volt Ikarus-unk, Csepel autónk, vagy világhíres Pannonia motorunk. Van, volt ezernyi találmány, ami magyar emberek nevéhez fűződik, és lássuk be, kevés kötődik Magyarországhoz.

Ma hol vannak ezek? Miért nem az a kormány egyik elsődleges feladata, hogy a valóban magyar termékekkel, ötletekkel tegye naggyá az országot? Miért olcsóbb külföldről behozni a használt, (ott már) elavult típusú buszokat, miért nem gyárt az a gyár, amelyik (jó)néhány éve még komoly névvel bírt itthon, magyar munkaerővel, magyar terméket a magyaroknak?

A gazdaságunk nem azért nem nagy, mert a magyar ember nem tudd szívvel-lélekkel dolgozni, azért gyenge, mert a politika mindent megtesz azért, hogy látványos, de valós (hosszú távú, igazi magyar) tartalomtól mentes eredményeket érjen el. Ez ahhoz kell, hogy választást lehessen nyerni.

Belegondolt már abba, hogy egy Mercedes (vagy bármelyik másik külföldi érdekeltségű) gyár milyen adókedvezményeket kap azért, hogy utána a nyeresége jelentős részét haza utalja az anyacégnek? Ezzel nem tud egy magyar vállalkozás versenyezni.

És nem tud az egyszerű ember sem. Az egyszerű ember, mint én, nem tesz mást, mint számol. Nem, nem a statisztikák alapján, hanem a valós és tényleges adatok alapján! Számol, és azt mondja, összébb húzza a nadrágszíjat. Számol, és újra szorít azon az övön.

Aztán ráébred, hogy már öv sincs a nadrágján, csak egy darab spárga, és azt mondja: ELÉG! Felháborodik, amikor olvassa, látja, hallja, tapasztalja, hogy milyen pénzeket herdálnak el politikusok, hogy milyen végkielégítésekről cikkeznek az újságok, hol épül új futballstadion, bár igazi focink nincs, vagy hogy mennyire nem érdekli a megválasztott tisztségviselőket az egyszerű emberek problémája.

Azzal a cikkel, amit írt, három dolgot ért el.

Az első: ismét osztott egy nemzeten. Mert tény, a nemzeti egység erős, de éppen azok az emberek, akik tehetnének ezért az egységért, éppen az ellenkezőjét teszik.

Értem én, persze. Egy egységes nemzet képes lenne a sarkára állni, és az összes hazug, képmutató, nemzetmegosztó „embert” kizavarná valami kőbányába a luxusautók, bársonyszékek világából.
Ismerős a versidézet?:

„…
Örök tanúságúl:
Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!”

Ez a cél! Az, hogy a víz csak tócsa legyen, ne áradat. Sok kis tócsában lehet halászgatni, kit érdekel.

A második: Megint dobott egy koncot az embereknek, hogy azok ne a valós problémával foglalkozzanak, ne tűnjön fel nekik, hogy nem ez a probléma, hogy nem a külföldön boldogulni igyekvők az igazi „ellenség”, hanem azok, akik saját zsebüket tömik közpénzekből arcátlan módon.

A harmadik pedig: kiállított magáról egy szegénységi bizonyítványt! Ezer és ezer ember dolgozik külföldön mélyen a képesítése alatt. Mert nem beszélik jól a nyelvet, mert nem ismernek lehetőséget, mert… Mert megélnek abból a pénzből, amit napi nyolc, kilenc, tíz órai munkával megkeresnek.

Ezer és ezer emberből egyet sem tud azért kiemelni, mert az volt a célja, hogy a család otthon villoghasson az idegenbe szakadt rokonnal. Ezer és ezer ember vállalta a bukás kockázatát, mert nem látott más kiutat, nem előre utat, KIUTAT abból a helyzetből, ami Magyarországon van. Nem sikk külföldre jönni, sokkal inkább egy olyan alternatíva, ami ellen a magyar kormány nem tesz.

Pedig nem lenne nehéz dolga szerintem. Csak élhetőbbé kellene tenni az országot, nem csak egy-egy várost.

Beszélhetnénk még a pedagógiáról, az oktatási rendszerről, de azt gondolom, felesleges. Én azért álltam fel, és élek most más országban, mert hiszem, hogy a magyar oktatási rendszert nem fogják helyrepofozni, mire a lányom iskolába menne. Számára egy olyan jövőt szeretnék megteremteni, amelyben van választási lehetősége, és a tanulásának van értelme és célja.

Tisztelettel:

Atkári János



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!