Ha egy férfi nem vállalja a gyermeket

Gyakorló apukaként azt mondanám, az a férfi, aki nem vállalja a gyermeket, nem is igazi férfi. Persze, ez csak az én véleményem.

Egy másik írásomban már beszéltem a férfiak félelméről az elkötelezettség kapcsán. A gyermekvállalás pedig egy olyan téma, amely végérvényes elköteleződést követel mindkét szülőtől. Amíg a nők számára ösztönösen természetes a családteremtés gondolata, addig a férfiak számára ez idegen gondolat, éppen az ösztönök miatt.

Tekintettel arra, hogy a gyermekvállalás nem egy rövid ideig tartó feladat, nem visszaadható, lecserélhető, még a tervezést megelőzően kell a nőnek átgondolnia azt, hogy mi is történhet akkor, ha a pici eljövetele már több mint terv.

Emberismeret. Azt gondolom, a párkapcsolatok egyik legnagyobb buktatója az, hogy nem ismerjük igazából azt az embert, akivel együtt élünk. Megismerni valakit többféleképpen, és több szinten lehet, és kell is. Ha ismerjük a nőt, még nem biztos, hogy ismerjük a feleséget, az anyát.

Ha ismerjük a pasit, aki udvarol nekünk, még nem ismerjük a férfit, akivé válik, amikor már nem kell küzdenie a nő kegyeiért, és nem ismerjük a férjet, aki képes eltespedni a házasságban.


Azt szokták mondani, hogy anya csak egy van. Ez túl azon, hogy igaz, nem csak tény, de feladat is egyben. A nő tiszte, hogy megítélje, vajon a férfi, akivel együtt él, alkalmas-e a gyermekvállalásra, nevelésre.

Az állatvilágban számos példa mutatja, hogy a nőstények komoly „válogatást” tartanak a hímek között, mire kiválasztják azt, akiről „érzik”, hogy alkalmas a „feladatra”. Bár ott sok esetben csak a megtermékenyítés a hím dolga, és utána nem is foglalkozik velük a nőstény, azt gondolom, az emberek világában ez nem ilyen egyszerű.

Nem tisztem hibás felet megnevezni, de a buktatók megvilágításához elkerülhetetlen, hogy ezt tegyem. A férfiak ott hibáznak, hogy igyekeznek jobbnak mutatni magukat, mint amilyenek valójában. A családcentrikus szemléletet hangoztató egyedek nem feltétlenül otthonülő típusok.

Hogy akkor mi az igazság? Az igazság mindig kiderül, még akkor is, amikor azt gondoljuk, hogy nem. Egyszerűen egy – egy szerepet képtelenség hosszú távon hibátlanul játszani. A valódi egyéniség, még ha csak apró jelekben is, de a felszínre tör.

Mik lehetnek az árulkodó jelek?

A családcentrikusság nem csak egy szépen csengő mondat. Tettek támasztják alá függetlenül attól, hogy van-e gyermek, vagy nincs. A család egyik alappillére az otthon. A háztartási munkák kapcsán már le lehet vonni olyan következtetéseket egy férfi esetében, amely valós képet adhat a későbbi hozzáállásáról. Csendesen jegyzem meg, hogy ez igaz a nőkre is.

A másik terület, hogy mennyire figyelmes a férfi. Észreveszi-e az apró jeleket, hogy a nőnek valamire szüksége, igénye van, legyen az egy kirándulás, egy beszélgetés, és ezekben mennyire partner.

Ilyen apró jelekből egy előzetes „vélemény” alkotható, hogy a gyermekvállalás kapcsán mennyire lehet majd számítani rá. A nő felelőssége, hogy a döntést meghozza. Nem csak azért, mert ő lesz az, aki megszüli a csöppséget, hanem azért is, mert olyan köteléket hoz ez által létre, amelyet nem lehet elszakítani a későbbiekben. A kötelék egyben felelősség is.

Nem csak a gyermek táplálására kell gondolni, de a szellemi fejlődésére is. Amit sokan elfelejtenek, az az, hogy a gyermek egy olyan könyv, aminek minden lapja a születés pillanatában üres, és azokat jószerivel a szülők írják tele. Ezekből az oldalakból lesz majd az egyéniség és a képesség.

Ha jól írjuk azokat az oldalakat, lehetőségeket, ha rosszul fogalmazunk, korlátokat adunk a gyermeknek útravaló gyanánt. Ezt kell tisztán látnia egy anyának ahhoz, hogy döntést tudjon hozni azzal kapcsolatban, vajon a férfi, akivel él, jó apja lesz-e a gyermeküknek.

Ha egy férfi nem vállalja a gyermeket

Persze lehet téves döntést hozni. Megtörténhet, és meg is történik, hogy a férfi elhagyja a családját. Sok esetben ez nem baj. Egy távol levő rossz apa kisebb baj, mint egy jelen levő. Ha a férfi nem vállalja a gyermeket, legalább tiszta a kép. Nem kell attól félni, hogy az „akarata ellenére” ottmaradó fél – a példánál maradva – rossz fogalmazásaival korlátokat állít a gyermeknek.

Ha már megszületett a gyermek, és akkor derül ki a nő számára, hogy az apa nem igazán volt jó választás, a nőre még egy feladat hárul. A gyermek érdekeit (és csak azokat!) szem előtt tartva el kell döntenie, melyik a kisebb rossz. Ha a férfi marad, és együtt próbálják meg a nevelést, vagy ha elmegy, és teljes egészében csak a gyermekre kell koncentrálnia a nőnek.

Tudom, hogy jelen világunk nem igazán kedvez az egyedülálló kismamáknak. Most már azt is tudom, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdeniük. De a gyermek érdekét nézve mondom azt, hogy egy kelletlen apa több gondot okoz, mint amennyi hasznot eredményez.

Jó esetben a nő képes olyan szemmel nézni a férfit, ami megmutatja valódi jellemét, képességeit. Még akkor is, ha csak egy kis figyelmeztető hang szól az ellen, hogy gyermeket vállaljon azzal a férfival, figyelni kell arra a hangra, mert a döntés valóban egy életre szól.






Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!