Gyermekként vágyunk arra, hogy felnőttek lehessünk, mert akkor a kötelezettségek megszűnnek, és szabadságot kapunk helyettük. De azért a szabadsághoz vezető úton még magunkra öltünk néhány dogmát, hogy a célnál azok nyomják a vállainkat.

Dogmák

Emlékszem, amikor még gyermek voltam, anyám tanította a húgomat főzni. Mint fiúgyermek élveztem, hogy nekem nem kellett ott állnom, levest kavargatnom, rizst szemezgetnem, és a mosogatás fárasztó folyamatát is csak távolról követtem, már ha követtem.

De most, hogy ezt a sorozatot írom, visszacseng anyám egy mondata, amit gondolom, sokan hallhattak saját édesanyjuktól: „A lányoknak azért kell háziasnak lenni, mert az a dolguk. A fiúknak nincs helyük a konyhában!” Az első dogma, ma már tudom, amely elválasztja a két nemet egymástól, és skatulyába helyezi a nőt és a férfit is.


Ugyanez igaz a gyermekekkel kapcsolatban: „anya csak egy van, apa bárki lehet.” És ezt a nézetet a társadalom is osztja. Nem is kell messzire menni, csak mindenki, akinek van gyermeke, gondoljon bele az első hivatalos ügyintézésre a szülés után. Nem érdekelte a hatóságokat, ki az apa, csak az anya személye volt a fontos pl. a baba lakcímének bejelentésekor, ha nem vagy házas, nyilatkozat…

Be kell vallanom, mint büszke apukát, engem nagyon sértett ez az álláspont. Ezek a dogmák és társadalmi viszonyulások nem könnyítik meg a férfiak helyzetét a gyermekvállalás kapcsán. Nem elég a saját félelmünk, kétségünk, még ránk is olvassák, hogy csak másodrendűek vagyunk, mintegy szükséges rossz, ami kellemetlen, de elengedhetetlen a gyermek születéséhez.

Tekintve, hogy ezeket a dogmákat (engedtessék meg nekem, hogy így nevezzem az alaptalan, téves nézeteket) az emberek elfogadják, valahol el is várják tőlünk, hogy megfeleljünk nekik. Elvárják, de mégsem.

Amikor a gyermekvállalás felmerül egy nőben, mindjárt ébred rengeteg kétség is, mégpedig az apát illetően. Nem is annyira az, hogy tud-e majd pelenkát cserélni, vagy képes lesz-e segíteni a gyermeknek a házi feladatok megoldásában, hanem az alapvető kétkedés kérdései: elhagyja-e a családját, és ha igen, akkor mikor?

Lássuk be, ez tényleg komoly kérdés. És mit tesz az anyuka, ha ez foglalkoztatja? Hát, két dolgot. Az egyik, megkérdezi a férfit. Aki természetesen válaszol is a kérdésre. Hogy hisznek-e a válaszban, az a szavak helyes megválasztásán, és a testbeszéden múlik. Éppen azokon, amikben a férfiak nem éppen a legerősebbek.

A kapott válasz csak ritkán kielégítő. Általában új kérdéseket szül, és a kérdések tovább mélyítik a félelmet a nőben. Egyre inkább elfogadja a dogmákat tényeknek, és akarva, akaratlanul is felhúz egy falat, arra az esetre, ha a férfi elhagyná. Ez a fal nem látható, de a férfi mégis sokszor ütközik bele.

Felvetett témák, ismételt kérdések és a válaszok alatt a veséig hatoló, kutató tekintet, csak szemezgetés abból, amik alapján a férfi azt érzi, valami nincs rendben. Persze nem tudja a választ, hisz az igazi kérdéseket sem ismeri. Csak egy érzés, hogy kirekesztődik, ez marad neki a saját félelmei mellé.

A terhesség során a mindennapi feladatok mellett még van két terület, amin a férfiak rengeteget agyalnak. Az egyik, hogy eldobják-e, amit magukkal hoztak dogmák és társadalmi nézetek terén, és mindent úgy tegyenek, ahogy szívük és lelkük diktál, vagy megfeleljenek az eredeti “elvárásoknak”.

A másik, hogy a holnapot biztosítsák a gyermek és a család számára. Itt nem csak az anyagi lehetőségek fontosak, de az érzelmiek is. Jó, persze tudom, nem minden férfi ér el sikereket ebben a kérdezz-felelek „játékban”. De hogyan is várhatnánk el a tökéletes megoldást, ha eleve nem hisznek abban, hogy egy férfi képes jó döntést hozni?

Az, hogy egy férfi jó apa lesz-e, sok esetben itt dől el lélekben. Ezek a kétségek és kérdések teszik az egyik vagy másik oldalra a férfit. A szülői nevelés, a társadalmi nézet, a dogmatikus gondolatok, de akár a haveri kör nézetei is képesek megtörni egy vonalat, amit bár vágyik a férfi (vagyis a gyermek), mégis inkább kihátrál a felelősség, kötelezettség alól. Gyengeség? Lehet.

Minden férfi, akinek a párja gyermeket vár, sok kétséggel küszködik. Nem igazán biztosak abban, mi a jó. Ha megfelelnek az általános elvárásoknak, vagy ha adják önmagukat. Mert az évek során minden ember kezében ott a lehetőség a változásra. A természet alapvetően jó szülőknek alkotott meg minket, csak ezt igyekszünk elfelejteni.

Mint ahogyan azt is, nem a dogmák, és a társadalom az iránymutató abban, mit hogyan kell, lehet megélnünk, hanem a félelmeink. Mert ezek a félelmek teszik lehetővé azt, hogy a teljességre törekedve keressük a jó megoldásokat, és a helyes válaszokat.


Gyermekvállalás férfiszemmel: apaság - dogmák és társadalom

A férfiak nem rossz apák. Csak azt terjesztik róluk. És ha van választási lehetőségük, pontosítanék: ha választásra kényszerülnek holmi falak miatt, ki vetheti rájuk az első követ, mert sok esetben a könnyebbnek tűnő, de koránt sem teljes életet választják?

Elhiszem, hogy az anyukák gondolkodásában van ráció. Fel kell készülni minden eshetőségre, még arra is, ha a férfi elhagyja a családját. De azt gondolom, az esélyt meg kéne adni. Na nem csak a férfinak, de a gyermeknek is arra, hogy teljes családban nőjön fel. Mert az igazság az, hogy alapvetően nem is a férfiak hisznek a dogmákban, hanem a nők azok, akik elfogadják, hogy minden férfi egyforma.

Csak remélni merem, hogy azok a hölgyek, akik olvassák ezt az írást, megértik nem csak a sorokat, de az azok között rejtőző plusz mondanivalót is. Mert a férfiak sem olyan felszínesek, mint azt gondolnánk. De tény, a negatívumokat rosszul viselik, és rosszul is kezelik. Ha azt érzi egy férfi, hogy kirekesztett, hogy nem hisznek benne, hogy nem lehet teljes jogú tagja egy családnak, akkor könnyen mondhatja azt, hogy nem is akar részt venni abban.

Félre kell tenni a dogmákat, és az otthonról hozott, poros és téves tanításokat. Bíznia kell mindenkinek önmagában, és abban, hogy jól ítéli meg a partnerét, hogy az képes lesz-e a gyermek felnevelésére, képes lesz-e egy család tagja lenni. Csak egy gondolat ezzel kapcsolatban. Mindezt még a gyermek fogantatása előtt kéne átgondolni, mert a gyermek nem fizethet a mi rossz döntéseinkért.


Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Don`t copy text!