Sok mindent hall a férfi olyan emberektől, akik vagy apák, vagy más apák elmeséléséből tudnak dolgokat. Hogy fel lehet-e készülni az apaságra, egy olyan kérdés, amire nincs igaz válasz. Még akkor is, ha mindent megtesz az ember, bizony találkozik nehézségekkel. Mert mit hallunk, mi is az apaság?

A szabadság korlátozása, a felelősség növekedése, a lehetőségek hiánya. Nincs, vagy csökken a barátokkal, haverokkal tölthető idő. Nincsenek éjszakába nyúló tévézések, megszűnik a kényelem intézménye.

Egy-egy sör vagy koktél mellett bizony elég félelmetes történeteket lehet hallani pelenkákról, fürdetésről, éjszaka bóklászó feleségekről, sírásról és nyűglődésről. Mert hát ott a nyelvi probléma. A gyakorlatias férfinép csak azt érti, amit valóban ért. Egyszerű, vagy csak kevésbé összetett mondatokat, a begyakorolt, ismert mozdulatokat.

Vajon miért is sír az a gyermek? Pedig kapott enni, tiszta a pelus, és hát hajnali három van, régen aludnia kéne?!


Be nem üthette magát, hiszen még forogni sem képes, volt büfi, kaka, még mindig terjeng a szaga az egész házban. Volt fürdetés, vita a felességgel, hogy hát nem kell még az a márkás tusfürdő a babának, jó neki a saját gyógyszertári krémje.

És azt is felemlegethetjük, hogy mennyit kellett sorban állni, amíg meg tudtuk venni. Mennyivel egyszerűbb lenne a nagy bevásárlás alkalmával csak leemelni egyet a polcról, mint önmagunknak, ha fogy a készlet!

Felemlegethetjük a sok figyelmet, amit (úgy érezzük) feleslegesen herdáltunk el a különböző tápszerek, bébiételek tartalmát vizsgálandó, amikor az az új tévé sokkal érdekesebb lehet, amit annyira reklámoznak.

Reklám. Az utolsó műsor, amit megnézhettünk zavartalanul a híradó után, mert hát az altatáshoz csend kell. És ezek még csak az első hónapok. Jönnek majd a fogacskák, a repkedő ételek, az el-eltottyanó gyermek sírása, a láb alatt hagyott játékok, amik változatosan zenélnek, sípolnak, vagy egyszerűen csak törnek, és fáj a lábunk, ha rálépünk.

Nem fogy, sőt gyarapodik a használt pelenkák halma, egyre fűszertelenebb az étel, és egyre több figyelem fordul el rólunk, férfiakról a kicsi(k) felé. Gyengébb pillanatainkban még az is átfuthat az agyunkon, hogy mennyi lemondással jár egy gyermek vállalása.

Fogy a sör, egyre rémisztőbbek a történetek. Eldöntjük, nem és nem vállalunk gyermeket! Inkább a nyolcadik utas, egy-egy sikoly, vagy valami pihentető túlélőtábor, mint amit hallunk.


Határozottan döntünk, mert hát férfiak vagyunk. Nem cseréljük az olajos rongyot pelenkákra, az éjszakai filmnézést gyermekaltatásra. Nem távozunk a műszaki cikkek polcától, amíg minden tudnivalót magunkba nem szívunk, hiszen nem kell kapkodni.

Bőven szórjuk a sót, egyéb fűszereket az ételünkbe főzésnél, mert nem tilos, csak egyszerűen finom. És mert férfiak vagyunk, pontosan tudjuk, ez meddig tart. „Terhes vagyok!”

Reszketve, verejtéktől csatakosan, fájó ízületekkel riadunk magunkhoz sok éjszakán. Mi lesz, ha a hallott történetek igazak? Na jó, biztos van benne túlzás, de akkor is, ha csak a fele igaz, egy hónapon belül számtalan infarktust szedhetünk össze.

A sötét szobába meredve megrémülünk. Vajon érvényes még az útlevelünk? És vajon hová is tettük? Reggel az lesz az első dolgunk, hogy mindig kéznél legyen, biztos ami biztos.

Apavalóság

Az első pillanattól tudjuk, minden szó csak hazugság volt ott annál az asztalnál. Minden félelmünk mosollyá szelídült, rettegésünk meghatottsággá vált, és élvezzük még azokat a pillanatokat is, amelyekről tudjuk, nem kellemes.

Mert a pelenkázás nem a szagokról szól, hanem a nevetésről, a mosolyról. Az altatás nem a fárasztó körök számolásával telik, hanem öleléssel, halk szuszogással.

A babanyelv nem rettent, mert a kicsivel együtt tanuljuk, és lassan mindent megértünk, amit mond, mutat, gesztikulál. Ha sír, ösztönből tesszük a dolgunkat, és a világgal szállnánk harcba, ha veszélyt éreznénk. Érte!

Mert egy másik asztalnál nem kevés püré alá temetve együtt nevetünk azzal a kis lénnyel, aki halkan, óvatosan ejti ki a szót: „apa”. Nekünk könny szökik a szemünkbe, mert érezzük, sőt, tudjuk, számára ez a szó a világgal ér fel akkor és ott.

Egy ölelése, egy hangos kacagása, csintalan tekintete minden nehézséget elfeledtet velünk, és várjuk a holnapot. Nem azért, hogy tudjuk, egy nap ismét eltelt, mint ahogy annál az asztalnál mesélték. Azért várjuk, mert új élmények jönnek számolatlanul.

Az apaság a gyermektelen férfiak számára félelmetes, rettegett állapot. A gyermekesek számára bizonyíték: a paradicsom igen is létezik! Akár még a pokolban is!


Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Don`t copy text!