Ha engedünk a sztereotípiáknak, elfogadjuk ténynek azt, hogy amíg az anyák életét a terhesség kezdetétől csak a gyermek tölti ki, addig az apák kényük-kedvük szerint foglalkoznak a csemetével. Vajon miért gondolják ezt az emberek?

Ha eltekintünk a szélsőséges esetektől (ezekről majd később), akkor azt kell mondanom, elméletben nem lehet különbség a két szülő gyermekhez való viszonyulásában.

Ezt is mondanám, ha felületes lennék, és nem venném figyelembe azt, amit a saját bőrömön is megtapasztaltam. Az anyák szorosabb kapcsolata a gyermekkel, és az apák (nevezzük így, bár azt gondolom, nem igaz) felületes viszonya az utód kérdéshez már a terhességtől ered.

Amíg az anya a testében érzi a magzatot, hormonok, érzelmek fonják mind szorosabbra a kapcsolatukat, addig az apák igazából néhány meghitt pillanaton kívül csak a nehézségeket látják. Igen, tudom. Az anyáknak nehezebb, és a bennük végbemenő változás végleges. De számukra érezhető pozitívum is megadatik. Érzik az apró moccanásokat, nem csak azt, ami lelöki a pocakról a távirányítót, de azt is, ami csak szinte sejthető.


Persze, nagy hiba lenne azt mondanom, hogy ez az anyák „hibája”. Nem hiba, hiszen a természet gondoskodik így arról, hogy az utód nevelése biztosítva legyen. Egy elkötelezett szülő szinte biztos garancia (még egyszer kihangsúlyozom, nem a jelen társadalomban, hanem a természetben) a túléléshez, az alapok elsajátításához. De akkor mi szükség az apákra? Már persze a fogantatás után.

Ez az első igazi kérdés, amit egy férfi akaratlanul is feltesz magának, amikor érzi, hogy háttérbe kerül, hogy nem tudja átélni, de felfogni sem azt a bensőséges kapcsolatot, ami egy anya sajátossága. Ez az első kétkedés. Persze, ezt könnyű lenne eloszlatni, ha nem erősítené a társadalmi dogmarendszer. De erősíti.

Ilyenkor két lehetőség vetődhet fel egy apában. Az egyik, hogy tesz az egészre, és szíve minden szeretetével a gyermeke oldalára áll, jöjjön bármi is. A másik, hogy elhiszi, hogy kikerül egy olyan kötelékből, amit nehéz, sőt, szinte nem is lehet pótolni. Ez a család. Ilyenkor egérutat, menekülési lehetőséget teremt magának.

Mindenki élt már át érzelmi csalódást. Most ezt az érzést szorozzuk meg millióval, és azt gondolom, ilyen lehet, ha egy apa nem lehet a gyermekével. Ki akarná megélni ezt az állapotot? Viszont, ha az elejétől kezdve távolságot tart, akkor nem lesz ekkora az esetleges fájdalom sem.

Azt gondolom, fontos egy apa számára, hogy azt érezze, nincs kirekesztve, hogy nem kerül a háttérbe, és aktív részese a gyermeknevelésnek. Ki tud ebben segíteni? Elsősorban az anyuka. Nyilván szükség lenne egy átfogó szemléletváltásra a társadalom részéről is, de nem érdemes hiú ábrándokat kergetni. A társadalmi normák még hosszú távon sem változtathatóak meg pozitív irányban.

Apák – Különbségek

Különbségek – ezt a címet adtam ennek a résznek. Ha belegondolunk, mi mindenből marad ki egy férfi, ami egy anyának segíthet a nehéz pillanatokban, megérthetjük, hogy milyen sok a különbség a két szülő között. (Azok, akik már gyakorló anyukák, apukák, a mindennapokból is vehetnek példákat.)


Apák - különbségek

De akkor hogyan lehetne ezeket az eltéréseket csökkenteni? Hiszen nem adhatják át a kihordást az apáknak, hogy ők is érezzék, amit egy anya, nem szülhet egy férfi, és lássuk be, egyik pillanatról a másikra csak kevesen lennénk képesek tökéletesen ellátni a csemeténket, ha arra kerülne a sor. Jó, persze, kapna tiszta pelenkát, enne is rendesen, meg minden. De az anya gyermek kapcsolatot nem lehet pótolni. Az apák csak kiegészíthetik azt. De akkor mit kezdjünk ezekkel a különbségekkel?

Hiszem, ha egy apuka, ha át nem is élheti, azért képes megérteni azt, ami egy kismamával történik. Nem csak elmondani kell neki, hogy rúgott, moccant, vagy éppen csuklik a kicsi, de azt is el kell mondani neki, ezek milyen érzést ébresztenek a nőben.

El kell mondani a félelmeket, meg kell beszélni a következő lépést, és engedni kell az apáknak, hogy ne csak tudják, de át is éljék valamennyi pillanatát a terhességnek. Talán az sem árt, ha ott lehetnek a szülésnél.

És persze a hosszabb folyamat. A születés utáni élet. Az apák hátrébb sorolása elkerülhetetlen. Ez természetes (?). De azt gondolom, a hátrébb közel sem egyenlő a kikerüléssel. Ha a terhesség során az apákat is belevonják az állapot érzelmi részébe, a szülést követő hónapok, évek során közvetlenebb lehet az apa-gyermek viszony.

De itt még egyáltalán nem dőlhetünk hátra, és nem mondhatjuk azt, hogy mindent megtettünk annak érdekében, hogy az apák ne csak tudják, de értsék, érezzék is a változást. És ne csak a negatív dolgokat, de a pozitívokat is.

Egy másik írásban már volt arról szó, hogy a szülést követően a nők elsősorban anyák lesznek, és minden egyebet ennek rendelnek alá. Van azonban egy hiba, amit sokan elkövetnek a nők közül. Elfelejtik, hogy az anyaság nem zár ki minden egyebet az életből.

Furcsa módon ez egy önmagát generáló, mindkét félre ható folyamat. Amikor az anya elfelejt nőnek vagy éppen feleségnek lenni, nem csak önmagát zárja egy olyan szerepbe, amelyből aztán keresi a kiutat, de nem találja, hanem a partnerét is. A különbségek itt is szembetűnőek.

A nő nem érti a férfit, és nem érti, az miért nem látja be, hogy minden a gyermek körül forog. A férfi nem érti a nőt, hogy miért zárja korlátok közé önmagát, és nem hiszi, hogy nem látja annak következményeit. Amíg egy nő a fáradtsággal küzd, a huszonnégy órás készenléttel, addig a férfi túlzónak találja a szemellenzős viselkedést, és értetlenkedésének bizony hangot is ad. Itt vállnak szembetűnővé a különbségek.

Mi, férfiak, nem igazán vagyunk a szavak emberei, pláne, ha olyat kell megfogalmazni, amit csak sejtünk, érzünk, de nem tudjuk kézzelfoghatóvá tenni. Ha csak azt tudjuk, hogy van más út is, de nem tudjuk azt, hogyan járjunk rajta, bizony könnyen térünk rossz ösvényekre.

De ne hagyjuk ki a nőket sem. Az anyák hiszik (joggal), hogy a gyermeknevelés elsődleges, és mindennél fontosabb. Egyre fáradtabbak, egyre megviseltebbek, hiszen sok esetben egyedül kénytelenek minden otthoni feladatot ellátni.

Eleinte csak kompromisszumot kötnek, később megalkusznak, aztán beletörődnek abba, hogy a változás végleges, és visszafordíthatatlan. Ez részben igaz is, hiszen egy gyermek egy életre szóló felelősség, és elkötelezettség. De hiba azt gondolni és elfogadni tényként, hogy már nincs helye az anya életében a nőnek, a feleségnek.

Hogy férfiként én könnyen beszélek arról, mit is kéne másként tennie egy anyának? Igen, ez igaznak tűnhet. De mindenki gondoljon bele saját maga. Vajon mi a jobb, ha feledjük eredeti életünket, vágyainkat, álmainkat, és azt mondjuk „ez van”, vagy nem törődünk bele, és ha mindet nem is, de néhányat akár a gyermek mellett is valóra váltunk?

Tény, ha tudjuk, átgondoljuk, hogy egy férfi mennyire másként éli meg a terhességet, a szülést, és a gyermeknevelést, mint egy nő, akkor egy kis odafigyeléssel, segítséggel ez a szakadék áthidalható. Már az első ultrahangfelvételtől tehetünk azért, hogy a sok nézetbeli különbség ne verjen gyökeret a nő és a férfi között.


3 hozzászólás

  1. Nagy- Molnár Eszter
    • Magdi
    • Vergilius

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Don`t copy text!