Apai féltékenység

A kérdés egyszerű:

Lehet-e féltékeny az apa saját gyermekére?

A válasz sem bonyolult: igen.

Ez elsőre nem igazán pozitív gondolatmenet. Mégis, ha jobban bele gondolunk, nem kevés az igazságalapja. Egy párkapcsolatban a felek egyenrangúak. Mindenki teszi a dolgát, és tudja a helyét.

Mi, férfiak, egy kicsit jobban szeretjük, ha ajnároznak minket. Ha azt éreztetik velünk, hogy fontosak vagyunk, hogy az egyenrangúság ellenére egy kicsit több az irányítási szerepünk.

De szerintem ezt a nők is pontosan tudják. 🙂 Amolyan hallgatólagos beleegyezéssel – és persze a régi idők dogmáinak köszönhetően – a férfi a középpont.


Viszont a gyermek érkezésével ez megváltozik. A nő, immár anya, ösztönének engedve a gyermeket veszi előtérbe, nagyon helyesen. Természetes, hogy ezzel a férfi is egyetért, és elfogadja, sőt, támogatja ezt.

Mint minden normális családban, a kisgyermek az első. De más elfogadni valamit, és megint más szembesülni azzal, hogy az ember háttérbe került, hogy már nem rá néznek fel, és sorolhatnám.

Megéltem ezt a pillanatot, és bár valóban egy pillanat volt, okozott lelkiismeret furdalást rendesen. Aztán helyükre kerültek a dolgok. Mert azzal, hogy kikerültem a középpontból, nem lettem kevesebb.

Az a pillanatnyi féltékenység, ami átvillant rajtam, arra volt elég, hogy megmutassa az igazi értéket. A családot. Azt, hogy nem az én szerepem a fontos, bár fontos szerepem van, hanem a kis jövevénnyé, mert rá még nagy feladatok várnak.

Meg kellett értenem azt is, hogy sok családi probléma alapja lehet az, ha a férfi ezt az érzést nem tudja helyén kezelni, és rivalizálásba kezd. Vissza akarja szerezni az addigi helyét a családban.

Pedig felesleges, és értelmetlen igyekezet. A kis jövevény nem konkurencia, egyszerűen egy más érzelmi világot eredményez.

A felvillanó apai féltékenység oka

Az apai féltékenység felvillanása egyszerű okokra vezethető vissza. Nem kap a férfi annyi figyelmet, mint addig. Normál esetben, ha nincs kisbaba, ez valóban intő jel lehetne. Figyelmeztetés, hogy valami baj van.

Itt nem a baj a kiváltó ok, hanem valami jó, ami a változást eredményezte. A férfinak ezt a tényt kell jól kezelnie.

Az első érzés, amit bennem ébresztett, az értetlenség volt. Nem értettem, mi történt. Persze tudtam, de más tudni, és más megélni.

Aztán jött a következő érzés, amikor minden helyére került. Jó volt feledni a bizonytalanságot, a negatív érzelmeket, amik éledtek. Megértve, hogy a szereposztás megváltozott, azzal is tisztában kellett lennem, hogy a nő valami hasonlót élhet meg, hiszen addig, amikor hazajöttem, jött a puszi, az ölelés. Most is jön, de először a kicsi kapja.

A pillanat vége a megnyugvás lett. Megértve, hogy nincs baj, és elfogadva a rám váró helyezést, már nem tartottam attól, hogy rivalizálnom kell. De a pillanat múltával nálam ott volt a szégyenérzet. Azért, mert azt éreztem, amit éreztem.

Apai féltékenység: lehet-e féltékeny az apa saját gyermekére?

Ma már tudom, hogy kellett ez az érzés. Kellett, hogy átgondolva megértsem azt, amit talán a nők a természettől kapott ösztönök segítségével alapból tudnak: a gyermek az első.



Nekünk, férfiaknak, ez nem olyan természetes. Ezért követünk el olyan sok „hibát” az érzelmek terén, mert mi tanuljuk azt a világot. Tanuljuk, és hibázunk is olykor. Aztán persze finomodik az eredmény. Csökken a hibák mennyisége.

De az élet mindig hoz új kihívásokat. A gyermek születése is egy ilyen esemény. Amíg nem ismerjük, nem éltük át, tanuljuk a történéseket. Bennünk nincs erre ösztön, nincsenek hormonok. Nekünk a baráti beszélgetések inkább ugratásról szólnak, mintsem az információ átadásáról.

Hogy nehéz helyzetben vagyunk, az nem vitás. De azt gondolom, amíg egy férfinak a morális értékrendje helyes, nincs mitől félnie a nőnek. Egyszerűen idő kell nekünk, hogy ne csak tudjuk, de értsük is a dolgokat.


Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Don`t copy text!