Talán meglepő, de mivel főleg szexuális úton terjedő vírusfertőzésről beszélünk, ezért nyilván nem csak a nőket érinti. Általában a HPV-ről a méhnyakrákkal kapcsolatban hallunk rengeteget, de a vírus a férfiakat is ugyanúgy megfertőzi. Mindent, amit a nőknek tudniuk kell a HPV-ről, azt kell tudniuk a férfiaknak is. Ugyanazok a törzsek ugyanúgy fertőzik meg őket is, hasonló tüneteket okozva.

A szemölcsöt okozó náluk is szemölcsöt okoz, a nagy kockázatú, rákért nagyban felelős típusok náluk is okozhatnak rákot. Ahogy a fertőzést is megkapják, úgy a következményeivel is számolniuk kell annak ellenére, hogy sokkal ritkábban okoz daganatos elváltozásokat a férfiak szervezetében, mint a nőkében. Tehát a HPV okozza a pénisz rákját is, és a condylomák férfiakon is megtalálhatóak.

Veszélyeztetett terület még a végbél környéke is, ott is lehetnek szemölcsök és kialakulhat rák is, mindkét nemben. De szerencsére lehetőség van végbélvizsgálatra, mert azoknál a férfiaknál (és nőknél is), akik gyakrabban élnek nemi életet anális úton, nagyobb a kockázata a végbélráknak.

Tünetek lehetnek:

  • Szemölcs: a nemi szerven, péniszen, herezacskón, lágyékhajlatban is megjelenhet, általában nem fáj
  • Végbélrák: fájdalom, váladék, viszketés, vérzés az érintett területen
  • Péniszrák: megváltozik a hímvessző színe, megvastagszik a bőre, seb keletkezik rajta, ami vérezhet is.

Küldjem szűrésre vagy sem?

Több helyen (főleg fizetős helyeken 🙂 ) mondják, tanácsolják, felszólítanak, hogy a férfi is menjen szűrésre. Őt is meg tudják vizsgálni kisebb kellemetlenség árán, hogy van-e HPV-fertőzése, vagy nincs, de ha nem tapasztal tüneteket, semmit sem fognak tudni tenni. A legtöbb, amit ajánlhatnak, az egy immunerősítő szer, amiről szintén megoszlanak a vélemények.

Tehát igen, a férfiakat is lehet szűrni, de sok értelme nincs. Maga a HPV-fertőzés nem gyógyítható, ahogy a nőknél sem, úgy a férfiaknál sem. Kezelni csak azt lehet, amit okoz. Így ha nincs panasz, tennivaló sincs, neked pedig, mint nőnek, mindenképpen ajánlott rendszeresen szűrésre járnod, akár van a partnerednek HPV-fertőzése, akár nincs.


De természetesen, ha bármelyikőtök jobban érzi magát tőle, akkor ne hagyjátok ki. Ebben az esetben vagy szűrőcentrumot, vagy andrológust keressetek.

A férfiak is ugyanúgy kapják meg a HPV-fertőzést, ahogyan a nők: szexuális úton. Ha a vizsgálat kimutatja a HPV-t, javasolni szokták az óvszer használatát, mert a fertőzött réteg eltűnik néhány hónap alatt.

A gond az, hogy ez a megoldás sem tökéletes, az óvszer nem véd mindenhol. Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem jó és ne használjátok! Dehogynem. Csak legyetek vele tisztában, hogy ha nem pont a pénisz óvszerrel takart bőrén csücsül a vírus, hanem pl. a herezacskón, ugyanúgy fertőzhet, ha hozzád ér.

A helyzet sajnos az, hogy majdnem lehetetlen elkerülni a HPV-fertőzést, szinte mindenki (férfiak és nők egyaránt) megfertőződik vele az élete során valamikor, sőt lehet, hogy többször is.

Amire törekedni kell, az a következő: az egyéb rizikófaktorokat lehetőség szerint kiiktatni (váltogatott partnerek, óvszer mellőzése és a többi), az immunrendszert karban tartani, erősíteni, és rendszeresen eljárni a szűrővizsgálatokra.

Viszont ha a férfi bármilyen tünetet észlel, csak valamit, ami nem normális, menjen orvoshoz, még akkor is, ha nem okoz fájdalmat.

A férfiakat ugyanúgy kezelik, mint a nőket. A szemölcsöket ecseteléssel, fagyasztással, égetéssel, lézerrel. A rákos állapotokat műtéttel gyógyítják, sugárkezelésssel, ha szükséges. Ha a férfi immunrendszere normálisan, egészségesen működik, ritkán okoz betegséget a HPV.

És még egy fontos dolog: mivel a HPV-t jelek nélkül évekig lehet hordozni, nem lehet eldönteni, kimutatni, hogy ki is fertőzött meg kit és mikor. Ezért felesleges családi háborút indítani, csak vesztesek lehettek mindketten.



5 hozzászólás

  1. Kátainé Farkas Kitti
  2. Szendrei András
    • Magdi
  3. Gazdig Márton
    • Magdi

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!