Babakelengye kicsit másképp

Ha a pénztárca nincs tele, kicsi a lakás, és problémás a terhesség (pl. koraszülés várható)

Amikor még vártuk a kicsi lányunkat, nem lévén más dolgom fekvés közben, bújtam a netet ilyen-olyan infókért. Ide tartozott az is, hogy mit kell a babakelengyébe , mit kell a babának elsőként beszereznünk.

Tapasztalatlan, először várandós kismama lévén úgy gondoltam, akik már szültek, tisztában vannak vele, mire is lesz szükség. Azóta rájöttem, nem vagyunk egyformák, sem a kismamák, sem a babák, sem pedig a körülményeink. 🙂

Írtam listát, és mint egy sokparancsolatot igyekeztem betartani és betartatni, hogy márpedig azokat meg KELL venni.

Szerencsére (legalábbis ebben az esetben, és a pénztárcánk szemszögéből nézve) a fekvéskényszer miatt mi nem tudtunk egy nagy bevásárlás alkalmával mindent beszerezni, így volt időm lehiggadni, és újra átgondolni a listámat. Néhány dologról úgy döntöttem, mindenképpen szeretném, néhányról meg úgy, hogy majd a kicsi eldönti.


Ez nagyon jó volt így, hiszen nem lehet mindenki krőzus, néhányan kicsi lakásban lakunk és előre nem látható események is vannak. Problémás terhességnél a várható koraszülés miatt egy csomó minden ráér sajnos.

Íme, ez volt az én babakelengye-listám:

  • Kiságy matraccal. Mi kókuszmatracot vettünk aloe verás mosható huzattal, mert az nagyon szuper. Amit nem gondoltam át: hogy gumis lepedőt, lepedőt, és mivel nálunk nem volt túl meleg, egy plédet is teszek a kiságyba a kicsi alá, ezért valahol mindegy, hogy aloes vagy sem, és szivacs vagy kókusz az a matrac. Az árában viszont van különbség.
  • Pelenkázó. Hát mi ezt egy kisszekrényre rögzíthető pelenkázó matraccal oldottuk meg. Nagyon olcsó volt, vidám mintás, a kicsinek nagyon tetszett. Alatta egy már meglévő szekrényke van fiókkal és polcokkal. Ezért mi nem vettünk mindenféle polcokat, külön dobozokat, tálakat, egyebeket.
  • Babaszekrény (és egyéb bútorok). Végül ezt sem vettünk. Egyszerűen kapott egy külön szekrényt a sajátjainkból. Itt persze az is szempont, jut-e külön szoba a gyermeknek. Nálunk az első hónapokban nem jutott, később pedig sokkal több mindent tudtunk neki tetszőre varázsolni.
  • Babahordozó autóba. Nem vettünk, nem volt olyan, amilyet kinéztem. Utólag derült ki, hogy mivel még hetekig kórházban volt, ráértünk válogatni.
  • Babakocsi, ami vízszintesre hajtható. Ez tényleg fontos. A két pont kombinálható, egy babakocsi vázára szerelhető mózessel, ami autóba biztonságosan rögzíthető. Bár az igazsághoz tartozik, hogy sok mózes nagyon nehéz, ha egyedül kell emelgetned.
  • Hordozókendő. Ez volt a pénzkidobás. A kicsi utálta. Utólag előbb próbálnám ki a babával az üzletben, minthogy nagy örömmel megvegyem a semmiért. Viszont a kenguru bevált, de azt csak később lehet használni, ezért ráér.
  • Párásító. Erre nagyon rá akart beszélni a védőnő, de kell hozzá egy páratartalom mérésre alkalmas eszköz is (pl. barométer). Nem vettünk. A kezdetek kezdetén a kórházban a fülésznéni is a radiátorra tett tálkát javasolta tengeri sós vízzel, ha nem beteg. Ha beteg, akkor a vizes lepedős / törölközős „sátrat”. Be is vált.
  • A légzésfigyelővel sokáig szekáltak, hogy vegyek, mert egy éves koráig kellhet. Nem vettünk, nem éreztem szükségét, mások beszámolói alapján pedig nagyon para volt.
Babakelengye kicsit másképp
  • Csecsemőmérleg. Erre azt mondták, nem kell sokáig. Elég drágának találtam akkor, így mi a bérlés mellett döntöttünk, 1500 forintba került egy hónapra. Nekem nagyon bevált, jót tett a lelkemnek, hogy láttam fokozatosan, hogy gyarapodik.
    Persze mondják, hogy elég hetente, majd havonta mérni, de minket a kórházban kissé másképp szoktattak. Szóval szerintem, akit megnyugtat, az használja. Aki meg nem érzi szükségét, az ne.
  • Láz-, víz-, szobahőmérő. Hát szobahőmérő általában van otthon. Kapható olyan, ami mindent tud. Mi csak lázmérőt vettünk. A víz hőmérsékletének ellenőrzésére tökéletes a könyököm bőre. Ezt is a kórházban tanultam.
  • Cumisüvegek és tejtárolók, fertőtlenítő / sterilizáló. A cumisüveget és tárolókat sikerült egy szettben előnyös áron megszerezni (Media Marktban épp akció volt akkor). A sterilizálót később vettük meg, mert a “hízlaldában” kötelezővé tették.
  • Takaró, pléd, ágyneműhuzat, lepedő, gumis lepedő, törölköző. Ezekből én hármat-hármat vettem. Néhány éjszaka rögtön bebizonyította, hogy kellett is. Sőt, még vettünk hozzá.
  • Babaruhák és a kórházban szükséges holmik. Na, ez az, ami totál felesleges volt, legalábbis még jó pár hónapot álltak. Problémás terhességnél, ha koraszülés várható, semmi értelme előre beszerezni hatalmas mennyiségben ruhákat, pelenkát. (Kivéve persze, ha semmi gondot nem okoz, akkor miért is ne?) Megvettük az 56-os ruhákat, kaptunk 62-est. A kicsi lány 44-essel kezdett… Kétségtelen, hogy a babák hamar nőnek, de ez is függ több mindentől. Nekünk másfél hónapig semmit sem nőtt, nyilván a kórház nem a legmegfelelőbb környezet ehhez.
  • Ápoló holmik: kiskád, olló, fésű, fürdető, popsikrém.
  • Pelenka és popsitörlő. Én kaptam 20 db textilpelenkát, és nagyon örültem nekik, sok helyen használtam. Pár darabot még mindig használok egyéb célokra. A popsitörlőt viszont kényes területnek találtam később, rengeteg félét kipróbáltam. Nem feltétlenül a legdrágább volt a legjobb. Gyakran pedig a langyos víz sokkal jobb megoldás.
  • Orrszívó. Ebből mindenfélét vettem. Elvben elég a porszívós, azt is használom, csak az akkumulátoros fejjel. Az ugyanis belefért a pici orrlyukba is, míg a másik nem nagyon. Szóval kettőből csináltam egyet.
  • Szennyestartó, külön babák számára mosószer. Ezt is kaptam, és nagyon bevált. Csak sajnos elég drága.

Természetesen az én babakelengye-listám sem szentírás, esetleg támpont és segítség lehet. A későbbiek folyamán bőven ki lehet még egészíteni. (És kell is. 🙂 )



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!