Sziasztok, megjöttünk! 🙂 Nagyon nehéz szívvel indultunk haza most, majdnem sírtam, borzasztóan maradtunk volna még. Így a hazafelé megtett 890 km nagyon nehezen fogyott, ráadásul igen meleg volt.

Maga a hét nagyon kellemesen telt, a pocakos mivoltom sem okozott semmilyen gondot. Délelőttönként főleg pihentünk, aludtunk, mert nehéz hetek-hónapok vannak mindkettőnk mögött, és csak délutánra terveztünk programokat.

Terveztünk egy kisebb erdei kirándulást a Vargyas-szorosba is, ami nagyobb lett a tervezettnél. Az útikönyv szerint egy óra autózás és 40 perc gyalogút az Orbán-barlangig a túra, közben kisebb hidacskákkal a patak felett. Nna most, sem a 40 perc, sem a gyalogút nem stimmelt, a terep ennél lényegesen nehezebb, úgy hogy Tibi elég mérges volt. Többször is megkérdezte, ne forduljunk-e vissza, mert ez nem igazán egy 7. hónapban lévő terhes nőnek való. De semmi gondot nem okozott, úgy hogy egy jó darabig elmentünk.

Aztán az útjelzések hiányossága miatt egy ponton véletlenül letértünk az útról, és egy még meredekebb, sziklásabb részhez jutottunk, ahol az uram közölte, hogy itt van vége, megyünk vissza. Mire visszaértünk az autóhoz, ki is fáradtam eléggé, de összességében véve csodálatos túra volt. Vigyáztam a pocakomra, főleg a sziklásabb-mászósabb részeknél, de mivel az izomzatom azé’ még nem épült le teljesen, erőnlétileg minden gond nélkül felmásztam mindenhová. 😀

Csodálatos vidék, ha tehetitek, egyszer menjetek el, mert tényleg kivételes! Enikő végig csendben volt, moccanását sem éreztem. Olyan volt, mintha velünk együtt élvezné a táj szépségét és a levegőt, amit szinte harapni lehetett. Egy kedves ismerősöm facebook-on a fotóhoz azt írta, hogy ilyenkor odabent béke van és a baba boldog. 🙂 Remélem, tényleg így van, mert nagy menő-manók vagyunk, úgy hogy ő ebben fog felnőni.


Kicsit a babánál és a mozgásánál maradva, szeretném elmesélni Nektek, hogy mennyire sokat mozog az én kicsi lányom! 🙂 <3 Az alvási szokásai egyelőre nem változtak, délelőttönként általában továbbra is alszik. Csak akkor ébred fel, ha esik az eső és/vagy dörög az ég. Ezektől továbbra is nagyon fél, és hát mostanában elég sok esős-viharos nap volt. Amúgy délután 2-3 óra körül szoktam először érezni, hogy mozog. Most már nem csak baloldalon, hanem a gyomrom és a májam tájékán is toporog, ami nagyobb rugdosások esetén még meg is hánytat. De nem baj! 😀 Élvezem!

Rugdossa ezen kívül a „legnemesb szervemet” is, ami vegyes érzelmekkel teli esemény. 😀 Mert hát ez a bizonyos testrész érzékeny jószág, ami érintésre pozitívan szokott reagálni, csak hát nem belülről szokták illetni és nem lábbal… 😀 Szóval, fáj is, meg jó is, örülök is neki, meg ugrok is egy nagyot, amikor leánygyermekem alulról megbillent egy cseppet… 😀 😀 😀

Érdekes dolog a baba növekedése, ahogyan egyre kisebb helye van, és egyre intenzívebben érezzük a mozgását. Ahogyan fészkelődik, próbál helyet csinálni magának és a mozgásával kommunikálja az érzelmeit és az igényeit is. 🙂

A fagyit és a dinnyét szereti például. Ahogy leér a gyomromba a finomság, Enikő valószínűleg érzékeli a hűvöset és ezt a nagy melegben gyengéd mormogással, mocorgással honorálja. A zenét is szereti, de ha túl hangos, akkor hatalmasakat tud belém rúgni. Pedig az augusztus 14-i Pink Floyd Klubot és a 23-i Jethro Tull koncertet még jó lenne, ha tolerálná nekem, mert arra nagyon szeretnék elmenni. 🙂 Majd nem megyünk túl közel a színpadhoz.

Szóval, visszatérve a Vargyas-szorosban tett kirándulásra, este nem éreztem magam egyáltalán kimerültnek, kicsit az alhasam feszített a vártnál nagyobb fizikai megterheléstől, de amúgy semmi bajom nem volt. Amikor a kocsihoz értünk és beültünk, rögtön mocorogni kezdett a kislány, úgy hogy tudtam, hogy nem ártott meg neki az erdei séta.

Reggelre viszont elég komoly izomlázam lett. 🙂 A combom elülső fele, a fenekem és a gerincem menti izmok fájtak a legjobban, nyilván a pocak cipelésétől. Nyafogtam egy kicsikét és fáradtabbnak éreztem magam, mint előző este, így csak egy kisebb városi sétát terveztünk aznapra Székelyudvarhelyre. Szoborcsoport, Római Katolikus Gimnázium, a régi temető… 🙂 Egyszer látnotok kell ám!

A diétát a tea, az üdítő és a kenyér tekintetében rendesen betartom. De Erdélyben, panzió-körülmények között nem is tudnám – de nem is akarom – megoldani a napi 6 étkezést. A háziasszonyunk igazi székely asszony, akitől rengeteg egészséges és szénhidrátban nem túl gazdag ételt kaptunk, sok zöldséggel, gyümölccsel. Az étkezések előtt mért cukrom 3,1-4,3 között alakult, étkezés után egy órával pedig 4,9-5,4 körül voltak az értékek. Az elfogyasztott szénhidrát mennyisége 110gr – 130 gr között alakult és egyetlen percig sem voltam éhes. Napi 2 liter folyadékot iszom, teljesen cukormentesen. Szóval, rendben vagyok.

Az előző két hétben kaptam olyan kommenteket és magánleveleket, ahol éhezésről, sőt ájulásig fajuló nélkülözésről beszélnek a kismamák. Nagyon nagyon sajnálom őket! 🙁 Kitartás, Lányok!

Nekem az a véleményem, és ezt az egyik válaszomban is leírtam, hogy a legnagyobb probléma ezekkel a vizsgálati módszerekkel és beállított diétákkal, hogy semmilyen módon nem veszi figyelembe az egyéni sajátosságokat. Súlyra, életmódra és étkezési szokásokra való tekintet nélkül töltenek beléd ugyanannyi szőlőcukrot, mint bárki másba, és mindenkinek nagyjából egyöntetűen 160 gr szénhidrátot határoznak meg. Csak néhány esetben tapasztalható ettől eltérés.

Én nem igazán értem, ez miért van így; az egyszerűség kedvéért vagy, mert van rá valamilyen tudományos magyarázatuk, de az még sem normális, hogy az egyik kismama elájul az éhségtől, én meg szétdurranok. Ne mondja nekem senki, hogy nem lehetne ezt valamilyen módon differenciálni!

Ha a diabetológus vagy a belgyógyász elkezd majd velem veszekedni, felállok és otthagyom a fenébe az egészet. A vércukormérővel napi hatszor mért adataim is bizonyítják, hogy ez az egész túl van spilázva, és semmi szükség engem minden héten agyon bökdösni. Nem beszélve arról, hogy a vénámra adott esetben szülés közben szükségem lehet, úgy hogy jó lenne, ha nem csinálnának belőlem majdnem 3 hónappal előtte tűpárnát!

A héten még nem megyek kontrollra, csak a 27. héten, úgy hogy majd akkor számolok be róla, hogy lefejeztek-e a kórházban a renitens viselkedésemért. 🙂 Addig is várom a hozzászólásaitokat és leveleiteket, hogyan is látjátok Ti ezt a terhességi diabetes nevű rémtörténetet. 🙂

Szeretek Mindenkit! 🙂 <3






9 hozzászólás

  1. Zso-ka
    • Olsovszky Tímea
  2. Anikó
    • Olsovszky Tímea
  3. Zsuzsi
    • Olsovszky Tímea
  4. Anikó
    • Olsovszky Tímea
    • Olsovszky Tímea

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!