Na ki az az elmeroggyant, aki nyári 40 fokban szülés előtt egy héttel megfázik? Bingó! Természetesen én. Pontosan az után, hogy a lelkemre kötötték, hogy ne legyek beteg…:D

A német terhesgondozási rendszer köszönő viszonyban sincs a magyarral, legalábbis amit 7 évvel ezelőtt tapasztaltam Budapesten, és amit 2017-ben itt, az nagyon más.

Nehéz volt megszokni, hogy nincs se boríték, se mennyivel tartozom, se rendesen, számla ellenében történő fizetés (otthon a privát nőgyógyászom ad számlát), az ingyenesen kapott sok minden.

Meglepett, hogy hány helyre küldtek tovább, még komolyabb vagy más, specifikus vizsgálatra, senki sem akart itt isten lenni, aki mindent tud, inkább összedolgoztak az orvosok és a “személyzet” minden tagja.

A személyzet is más, a védőnő terhesség alatti feladatait itt az asszisztens látja el nagyon magas színvonalon, de van egy védőnő-dúla keverék is, aki szintén nagyon sokat segített, ajándékot hozott, szívhangot hallgattunk, minden kérdésemre kimerítően válaszolt, és szintén nem kell külön fizetni a szolgálataiért. Pedig ott lesz a szülésnél, és később, amíg igénylem, a baba mellett is segít.


Nem fért a fejembe a szülés körüli misztérium sem. Aztán szépen letisztult minden. Beutalóval a választott kórházba, ott “bemutatkozás”, ami beszélgetést az előzményekről, a jelenről és egy komplett vizsgálatot jelent, majd ott megkaptam a császár időpontját.

Ha nem császár lenne, akkor kicsit más a helyzet, de a lényeg akkor sem változik. Ők belövik a várható időpontot, megadják a tennivalók listáját, a leendő anyukának csak meg kell jelennie és szülnie.

Választott orvos otthoni értelemben itt nálunk nincs, a kórházban több csapat van, és ők döntik el, hogy kinél szül a kismama. Összességében nem bonyolult rendszer, csak kicsit fura elsőre.

Azon a bizonyos bemutatkozó beszélgetésen mondták, hogy most már ne legyek beteg. Azért persze sikerült. Amúgy sem kapok levegőt, még meg is fázok, elefántlábakon járok (a víztől), és felül leginkább egy csinos bálnára hasonlítok, aki pingvint játszik a városban. Brrrr. 😀

A tennivalók száma nem csökkent az utolsó hetekben, sőt, úgy érzem, soha ennyit nem intéztem, szaladgáltam, dolgoztam, mint most. Ebből a lényeg annyi, hogy nagyon élvezem, hogy nyögve bár, de bírom.

Nagyon hálás vagyok a körülöttem levők segítségéért, legyen az férj, barátnő, oviból anyukák, akik infóval, telefonszámokkal, fuvarozással vagy csak egy meghallgatással állnak mellettem.

A leghálásabb pedig a nagylányomnak vagyok, aki olyan szeretettel és kedvességgel vesz körül, amit könnyek nélkül nem lehet leírni. Na igen, a hormonok… 🙂



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!