Az előző terhességem és egyéb műtéteim következményeként nem volt esélyem természetes úton szülni. Annyi hegem van, hogy őszintén szólva nem is bántam a császárt, a főorvos szerint akármelyik reped, nem tudnak megmenteni. Jobb, könnyebb, egyszerűbb volt biztosra menni. Még ha nagyon fájdalmas is.

Itt a szülés előtt, mivel nem kórházba jártam terhesgondozásra, el kellett menni “bemutatkozni”. Ehhez beutaló szükséges a nőgyógyásztól, a kórházba időpontot kell kérni.

Ez az alkalom arra való, hogy megvizsgáljanak minden lehetséges módon és szempontból, hogy találkozz a műtétet végző teammel, szülésznővel, nőgyógyásszal és altatóorvossal is. Ilyenkor lehet és kell az előzményekről beszélni, korábbi esetleges leleteket bemutatni, amik fontosak lehetnek. Pl. a korábbi műtétek zárójelentéseit.

Ebből látszik, hogy ha csak nem a kórházba jár az ember, és nem pont az akkor operáló orvoshoz és szülésznőhöz, akkor teljesen mások viselik gondját, mint a terhesség alatt. De ez nem baj, így utólag azt mondom, bár akkor roppant furcsának találtam.

A bemutatkozó vizsgálat után adnak egy időpontot a szülés előtti utolsó vizsgálatokra, ctg, ultrahang, méhszáj és ilyesmi, és egy másikat a szülésre. Egy listát a szükséges holmikról, papírokról és teendőkről, plusz egy útmutatót, ha hamarabb beindulna a szülés.


Ennek nagyon örültem, utólag meg különösen, mert persze két napra rá éjjel elfolyt a magzatvizem. Felhívtam a megadott számot, és az adataim alapján (előzmények rögzítve a számítógépben) azonnal berendeltek.

A kórházban ultrahangos és manuális vizsgálat, ctg, majd kaptam egy szobát, hogy reggel 8-ig van időm, akkor lesz a császár. Majdnem egy héttel hamarabb a kiírtnál, de legalább nem volt időm halálra idegesíteni magam.

Se beöntés, se borotválás, csak branül és katéter. A felszereltség számomra elképesztő, pedig a SOTE se semmi. A fáslit nem tudtam elmagyarázni, itt harisnyát adnak trombózis ellen, amit viszont a teljes kórházi tartózkodás alatt viselni kell, persze napi cserével. Ingyenes. Ahogy ingyenes volt a rengeteg különböző méretű betét, eldobható bugyi is.

Fél nyolckor ággyal együtt toltak az előkészítőbe, ami egy hotelszobára emlékeztetett leginkább méreteit és felszereltségét tekintve is, a színekről nem is szólva. A fehér és zöld felejtős, vidám és kedves az egész. A műtőben megkérdezték, milyen zenét szeretnék hallgatni, és szemük sem rebbent a rock hallatán, szó nélkül kapcsolták.

A spinális érzéstelenítés hasonlóképp zajlott, mint otthon, kivéve, hogy árammal tesztelték, hogy minden oké-e, rám meg a frász jött tőle, hogy a lábam hatalmasakat lendült, és őszintén szólva nem volt kellemes érzés. Na jó, némelyik ütés fájt.

A műtét alatt minden apróságra azonnal reagáltak, az altatóorvos végig a fejemnél állt és beszélt hozzám. Ahogy beszélt hozzám a fejem másik oldalán a férjem is, aki normális méretű ruhát és cipőt kapott, nem lepődtek meg a hatalmas méretein. Ő viszont meglepődött a higiéniai előírásokon, roppant komolyan vették, hogy sterilen jöhet csak a műtőbe. Megnyugtató volt.

A műtét viszonylag gyorsan zajlott még úgy is, hogy 2 in 1 műtét lett belőle, az előzőek miatt kialakult összenövéseket rendbe hozták.

Amitől ismét a frász jött rám, hogy még varrtak össze, amikor már mozgott a lábam. De megnyugtattak, hogy itt ez normális, a műtét után egy órával semmim sem volt zsibbadt, a fejem bármikor emelhettem, ihattam is és ehettem is. Délben már rendes ebédet kaptam, amit ülve fogyasztottam el, és utána nemes egyszerűséggel kisétáltam a fürdőbe.

Kis túlzással, mert majd’ bele pusztultam, de muszáj volt. Minél hamarabb áll talpra az ember, annál könnyebb lesz. Mindenben segítettek, cserélgették a betéteket, a bugyikat, a harisnyát, a hálóinget, felvehettem zuhanyozás után a sajátomat. Az első zuhany másnap reggel lehetett, ehhez később is folyamatosan átkötözgettek.

A katétert és a branült 24 óra elteltével vették ki. Drén cső nem volt, ahogy a vérzés is két hétig tartott, de normális vérzésnek kb az első három napot nevezném. Utána már egy sima tisztasági betét elég volt, potyára vettem nagy halom Tena Ladyt. Rákérdeztem, és elmondták, hogy itt szinte teljesen tisztára pucolják belül az embert, csak azért hagynak valamennyit vérezni (tudnának teljesen vérzésmentesre is!), hogy lássák, rendesen ürül-e, nincs-e összenövés vagy egyéb probléma. Jó volt így.

A szoba, amit kaptam, kétágyas volt, de egyedül voltam végig a babámmal, akit kb. 3 óra elteltével hoztak, miután megvizsgálták, felöltöztették. A műtőben is megkaphattam, rám tették öt percre, aztán megkapta az apukája kb. egy fél órára. A részletes vizsgálat után pedig egy gurulós babaöbölben helyezték el az ágyam mellett.

A szoba szintén felért egy hotelszobával, ahogy a fürdőszoba is, tiszta volt és rendezett, és maximális felszereltségű. Értsd: asztal székekkel, terítővel és virággal, rendes szekrény, tévé, és használható holmiknak is egy szekrény, abban voltak a betétek és társai.

Minden nap rendelni kellett a másnapi kaját. Három fogásos menüből lehetett választani ebédet és vacsorát, ami számomra egészen elképesztő mennyiségű és minőségű volt. Sosem maradt le a gyümölcs és a desszert a végéről, de mindig volt leves és tisztességes főfogás is.




A reggelihez és vacsorához választani lehetett a rengeteg kenyérféléből, felvágottból, többféle sajtból, vajból, zöldségből, és hogy teát, kávét vagy mást szeretnénk. Ehhez adtak előző nap egy étlapot, amin vissza kellett küldeni bejelölve a választott ételeket. Még mindig elképedek, és nagyon szomorú és dühös leszek, amikor az otthoni koszt eszembe jut.

Kérhettem, hogy a babát vigyék el éjszakára, vagy maradhatott, én döntöttem. Szoptatásra mindenképp hozták éjjel is, és nem nyomtak bele se cukros teát, se tápszert, mondjuk nekem hamar lett tejem, másnap már simán szoptattam, harmadik napra pedig majd belepusztultam, hogy nem volt nálam mellszívó.

Ha valahová menni akartam, akkor a babaöböllel ki kellett tolni a babát a “gyekerszobába”, ott vigyáztak rájuk, ott is fürdették és tették tisztába őket, amit mi is bátran megtehettünk. Jó néven is vették, ha anyukák és apukák is mentek tanulni a babával bánni. Bizony, apukák is! Persze egymás szobájába nem volt bejárás, sőt, még az orvos is kopogott belépés előtt, és megvárta, amíg kiszólok, hogy jöhet. Azt nem mondom, hogy nagyon csöndesek lettek volna, vagy hogy ne kapcsoltak volna ész nélkül villanyt, de más panaszom nem nagyon volt.

Rosszul egyszer lettem, az is az én hibám volt, mert nem vettem be a fájdalomcsillapítókat. Túl soknak tűnt a bogyó, és ugye már volt tejem, hát okoskodtam egy sort. Nem kellett volna.

Hazajövetel előtt érdekes útbaigazítást kaptam a vizsgálat után, pl. hogy ne mosakodjak szappannal, mert a baba nem fog felismerni. Hááááát, de azért sutyiban mégis mosakodtam… 😀

Pénteken született a kisfiam, hétfőn délben itthon voltam. Az egész élmény pozitív, semmi negatívumot nem tudok mondani, és bár császárral született a kisfiam, nem érzem úgy, hogy nem szültem.

Az egész terhességből összesen a vérvizsgálatot kellett kifizetnem, semmilyen más költségem nem merült fel. Ahová csak bemegyek az azóta már 6 hetes babámmal, azonnal ajándékcsomagot kap, így volt a gyógyszertárban, a betegbiztosítónál, ahol be kellett őt jelenteni, a hivatalban, bankban, nagyon kedves gesztusnak találom.

A szülésznő a szülés után még 4 hétig jött folyamatosan, először naponta, majd kétnaponta, segített mindenben ingyen és bérmentve, a köldökcsonkban, tornában, tanácsokkal látott el, ami nagyon messze esett az anno otthon kapott begyepesedett utasításoktól.

Amennyire féltem az egész rendszertől, az idegen országtól, nyelvtől, és hogy én itt csak egy külföldi vagyok, annyira elégedett vagyok a hozzáállással, a tapasztalatokkal, az emberséggel. Szándékosan nem döntenék így, hogy nem otthon szülök, de végül nem bánom, hogy így alakult.



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!