Mármint, hogy a baba egészséges és hogy fiú. Mert ugye látszik rajtam, meg más a terhességem, mint az előző, meg van, aki csak úgy érezte, amint megtudta. De a legjobb: “ugye megmondtam, hogy nem kell izgulni, minden rendben lesz”.

Na igen. Vagyis egy frászt. De azért jó, hogy megjött másfél hét alatt a “rendes” eredmény is, így már nem csak a gyorstesztre támaszkodhatok. Ráadásul kiderült, hogy nem csak azt tudjuk, hogy nincs kromoszóma-rendellenessége, meg hogy kisfiú lesz, hanem azt is, hogy nincs nyitott gerince, meg a hasfala is rendben.

Utólag kicsit hülyének érzem magam, amiért az ultrahangon megkérdeztem a dokit, hogy az összes csontja megvan-e, különösen a fejében 😀 A levelet rá egy órára kaptam meg, háromszor elolvastam, nem hittem a saját nyelvtudásomnak, ezért a Google-t is segítségül hívtam.

Hát legalább röhögtünk egyet. Vajon milyen a diszkrét férfias kromoszómakészlet? 😀

Minden hónapban van súly- és vérnyomásmérés, meg vizeletvizsgálat is. Szerencsére az ultrahang és a dokival való konzultáció után méregettek, és csodát láttam, mert a vérnyomásom tökéletes volt. Pedig mondta is a csajszi, hogy ha megint magas, gyógyszert kapok. Ezt egyelőre megúsztam.


Jöhetnek az újabb parák. Van még jó néhány sajnos. Milyen fura, hogy az első terhességemnél felkészültem, hogy nem lesz minden rózsaszín, habos-babos, meg cukros álomvilág, aztán végül mégis úgy éltem meg, bármi is történt.

Most meg tehernek érzem az egészet, semmi öröm, csak a kellemetlenségek, fájdalmak, aggódások. Talán mert tudom, hogy mennyi minden történhet, vagy szimplán ennyire más lehet a második terhesség?

Nem szeretek nyafogni, és mást sem teszek hetek óta, mint szenvedek. Lehetőleg látványosan. Rosszul vagyok saját magamtól, amitől persze csak még rosszabb. Vajon ez a nehéz terhesség?

Vagy az, ahol minden összejön, egyik gond a másik után? Mert az első olyan volt, mégis vidáman és valami boldog ködben vártam a babát.

Mi határozza meg, hogy kiből lesz kedves és türelmes kismama, és kiből egy önmagából kifordult, lőporos hormonhordó? Sajnos egy idő után szó szerint hordó…

Vajon ahhoz is van köze, hogy ki mennyit és mit olvas a témában? Meghatározzák a gondolatok az érzéseinket, ahogy fogadjuk az egyes eseményeket, helyzeteket, ahogy megéljük, akár pozitívan, akár negatívan?

A terhesség hosszú. Kivéve ha minden napfényes és könnyű, még ha csak érzetben is. Amikor az ember lányának nyomora van, csak vánszorognak az órák és napok, hetekről alig lehet beszélni, a 9 hónap pedig felér egy örökkévalósággal.

Ennyi idő alatt annyi minden történhet és történik is, olyan jó lenne, ha csak az eredményekre, a megoldásokra lehetne koncentrálni az örökös károgás, félelmek helyett.

Na és persze, ha egyetlen gomb megnyomásával a negatívan sugárzó barátokat, ismerősöket és családtagokat el lehetne egy időre némítani. Csak amíg össze szedem magam kicsit.



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!