Szoptatni jó. Nagyon élvezem, ahogy a kisbabám nagyokat cuppog, hatalmasakat nyel, akkorát büfizik, amekkora egy néger törzsfőnöknek is becsületére válna. Szeretem az összebújást, a puha kis gombócot tartani a karomban, érezni az illatot. Szükségem van a megnyugvásra, amit a táplálás ezen módja mindkettőnknek ad.

Szeretem az összetartozásunkat, a “táncunk” megszokott koreográfiáját, mosolygok, amikor megszakítja az evést, hogy valami fontosat meséljen. Most épp a gágágágá bizonyos torokhörgéssel, amit nagyon kedvel 🙂

Az összes jóval együtt azonban a szoptatás fárasztó, kimerítő, néha sírással jár mosoly helyett. A tej mennyisége nem mindig elegendő, vagy úgy tűnik, hogy nem elegendő. Ez természetesen nem mindegy, de egy anyuka számára nem mindig egyértelmű, hogy most gáz van, vagy másról van szó.

Mivel az első gyermekemmel megszenvedtem a tejért, most előre készültem, tudtam, hogy gond lesz. A forgatókönyvünk szinte napra pontosan ugyanaz. Sajnos. Ugyanúgy harcolok, mint évekkel ezelőtt, és nagyon remélem, hogy most is sikerrel járok. Nem adom fel, nem olyan típus vagyok. Szerencsére.

Persze ehhez sok minden kell, nem elegendő az akarás. Bár ennyire egyszerű lenne!


Kell hozzá a támogató család, a baba kitartása, a saját akarat és kitartás, és nem kevés pénz. Itt nálunk legalábbis úgy érzem, egy vagyon megy el a segédeszközökre. Nem rémlik, hogy ez első esetben is ilyen sok lett volna, most néha gyötör a tudat, de száműzöm, amíg a bankszámlám bírja. A baba fontosabb, mint az egyenlegem.

Mivel számítottam rá, hogy gond lesz, még a baba születése előtt beszereztem a mellszívó szettet. Ebben mellszívó, cumisüvegek, üvegmosó kefe és sterilizáló van, plusz pár apróság ajándékba.

Az első hónapban rengeteg tejem volt, és elkövettem azt a hibát, hogy nem fejtem folyamatosan, most legalább lenne a fagyasztóban, vagy nem csökkent volna talán a mennyiség. Utólag nem tudom, mi lett volna ha, mindenesetre néha még mindig bosszankodom emiatt.

Másrészt tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy azért nem fejtem, mert képtelen voltam rá. Teljesen kizsigerelt, hogy mindenkinek megfeleljek, hogy a “védőnő” (itt nincs ilyen, azért így írom), aki mindennap jött, mindent rendben találjon, hogy a nagytesó semmiben se szenvedjen hiányt, hogy legyen kaja, vasalt ruha, és még valahogy ki is nézzek.

Először a valahogy kinézést adtam fel, maradt a farmer-póló szerelés, aztán a vasalást kétheti “gyakoriságra” (vagy inkább ritkaságra) engedtem le, a védőnőt leráztam, hogy boldogulok. A többivel nem tudtam mit kezdeni, így a fejésre egyszerűen nem maradt energiám. Fejni, elcsomagolni, elmosni, sterilizálni, nem, köszönöm.

Ennek a következménye az lett, ami már első alkalommal is, hogy a tejmennyiség beállt arra, amit a baba éppen kért, viszont később nem tudta követni. Rendeltem egy nagy doboznyi szoptatós teát, elővettem a mellszívót, és borzasztóan sajnáltam magam.

Néha meg dühöngtem. Hol magamra, hogy miért nem voltam képes mégis találni magamban elég erőt a fejéshez. Máskor a környezetemre, hogy miért nem képesek a gondolatolvasásra, és segíteni akkor is, amikor határozottan elutasítom. Hát igen, a segítség kérés és elfogadás sosem volt az erősségem. Most tanulom.

Nem bírtam sokáig, a kicsit ébresztettem szigorúan 3 óránként éjjel is, hiába aludta volna át egy evéssel az éjszakát, fejtem bőszen minden etetés után, gyűjtögettem minden nap. Akkor hagytam abba (kb. egy hét után), amikor képes voltam egy evésnyi tejet összespórolni estére – és a babának nem kellett.

Egyszerűen nem fogadja el a cumisüveget. A sima cumit autóban igen, ha nagyon fáradt, de máskor azt sem. Hát így álltam. Nem sok választásom maradt, megnézegettem a tápszereket, megbeszéltem magammal, hogy ha minden kötél szakad, mit és hol fogok megvenni.

De még nem akartam feladni, még bíztam a teákban és egyéb csodaszerekben. A teákról: itt nem kapom meg azt, amit anno otthon bevetettem és bevált az első gyermekemmel. Mivel az ittenieket nem ismertem, szépen rendeltem az összes elérhetőből két dobozzal. Itt már láttam, hogy vagy a szoptatásra figyelek, vagy az egyenlegemre, hát sóhajtottam egy nagyot, és tudomásul vettem, hogy ez bizony nem olcsó mulatság. (Ugye, az anyatej ingyen van. Na persze. És a megfelelő minőségű táplálkozásról nem is beszéltem még.)

Először csináltam egyik teát a másik után, ahogy kell. Aztán egy bögrébe két filtert tettem. Most felforralok egy liter vizet, beleteszek 6 filtert vegyesen, mert fogalmam sincs, melyik hat, és semmi kedvem kísérletezni, két kockacukrot, és azt iszom. Egy üveg délelőtt, egy üveg délután, egy üveg éjszakára.

Hogy sok? Rettenetesen. Pocsék, büdös, és egyéb hatása is van. (Kíváncsiaknak: segít kiengedni a szeleket 🙂 és kellem(etlen)es teaszagúra változtatja az esetleges izzadságot.) A babát viszont kétségtelenül nem bántják a gázok, a tea összetétele erre is alkalmas a tejszaporításon túl.

Iszom még alkoholmentes sört, váltogatva, mert utálom a sört és egyik sem ízlik, de az élesztős állítólag sok tejet csinál (ha mindben van, akkor bocs, tényleg nem értek a sörökhöz), és van még egy Milupás vaniliás porom is. Az tuti működik, annyira borzalmas, hogy konkrétan öklendezem tőle, de nem kell belőle sok, és közel azonnal hat.




Hát itt tartunk most. A kicsi 4 hónapos, én a ropifüggés mellé begyűjtöttem egy masszív büdösteafüggést is. Egyelőre elég a tej, a baba gyarapszik, a doki elégedett, én meg napjában háromszor zuhanyozom. Felfoghatjuk énidőnek, nem igaz?

Az itteni gyakorlat szerint mostanában kell kezdenem a hozzátáplálást. Teljesen más rend szerint, mint anno otthon, de megírom ezt is. Majd ha bele merek vágni végre. 🙂



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!