Hasfájós babával: ahogy túléltem az első 8 hetet – Réka naplója

Őszintén megmondom, az első hat hétben majdnem elpusztultam. Többször akartam eret vágni magamon, megölni a férjem, kiátkozni a világból a mamákat, kinyírni az összes szomszédot és egyéb jóakarót, és elhallgattatni valahogy végre a babát… pedig szegénynek csak fájt a hasa.

Meg nem értem, de elképzelni és átérezni nagyon jól tudom azt az idegállapotot, amikor tehetetlen és nem kellően erős szülők megrázzák vagy megütik a kisbabájukat. Én is voltam abban az idegállapotban, a pokol mélyén, és csak a nagyon erős tudatosságom mentett meg a hülyeségtől.

Megmentett attól, hogy bármit tegyek, amit nem szabad, de nem korlátozott a fantáziálásban, a válogatott kínzások kiagyalásában, amikkel a körülöttem élőket szerettem volna sújtani, mert elmenekültek különféle ürügyekkel, engem meg ott hagytak egy üvöltő, hasfájós gyerekkel.

És persze attól se mentett meg, vagyis inkább a többieket nem óvta meg attól, hogy üvöltve, mélyről jövő és teljes hittel, meggyőződéssel ordított “jókívánságokat” hallgassanak tőlem.

A kritikus hasfájós időszak a 3-6 hét között volt. Váratlanul ért, előtte is voltak apróbb (utólag apróbbnak minősített) sírások és nyüszítések, de az a három hét maga volt a pokol.


A kedves barátaim vigasztalásul azzal biztattak, hogy a hatodik hónapig is el fog tartani a hasfájás, és nyugodjak bele, nincs mit tenni, és hogy túl fogom élni. Persze a közvetlen környezetről és az idegállapotomról nem mertek nyilatkozni…

A 3. átüvöltött este után úgy éreztem, ezt nem lehet kibírni, vallatni lehet ezzel a hanggal, és jobb lett volna ott maradni a műtőasztalon, vagy legalább felbérelni valakit, akinek azért fizetek, hogy ezt elviselje angyali mosollyal az arcán.

Hasfájós babával: ahogy túléltem az első 8 hetet

Aztán kutatni kezdtem, hogy mi lehet az oka, mert semmi K betűset nem ettem, nagyon vigyáztam, az első karfiolos bakim elég volt. Bármit találtam, nem segített. Se masszázs, se párna, se meleg víz, se különféle csodaszerek.

Maradt az étel. Pontosabban annak teljes kizárása. Kaptam végre egy listát egy másik anyukától, aki szintén megjárta a hadak útját vagy poklok poklát a hasfájós babájával, kinek mi a rosszabb, és megtudtam, hogy jobb, ha éhen halok.

A lista gondos átbogarászása után ehető ételként maradt a főtt krumpli simán sóval, a natúr sült hús, rizstej és abból tejberizs vagy tejbegríz, a dinnye és a banán gyümölcsök közül és a ropi. Konkrétan ropifüggővé váltam a hetek alatt, most próbálok lejönni a szerről. Kevés sikerrel.

Hátránya a kifejezetten egyhangú étrendnek az unalom, a vitaminok és egyebek hiánya, és hogy ugye a tejtermeléshez azért kell enni, ha nem is kettő helyett, de normálisan.

Az eredménye pedig a megszűnt hasfájás lett, nagyjából 3 nap alatt minimálisra csökkent az esti sírások száma, ráadásul sírás lett az üvöltésből, azt már ki lehetett bírni.

Menet közben próbálkoztam újra enni ezt-azt, de mindig gyorsan meggondoltam magam. Baj lett egy fél körtéből, egy tejeskávéból, egy fűszeres sült húsból. Tovább nem volt kedvem kísérletezni. Inkább maradt a már felsorolt néhány étel.

Most 8 hetes a fiam, és kezdem újra a kísérletezést. A fél körte már nem okozott gondot, most 4 szem szilva eredményére várok. A tejeskávé már megy, napi egy nem csinál galibát a pocakjában.

Az esték hosszú sétával telnek, a friss levegőn (itt estére mindig lehűl a levegő, talán kicsi segítség fentről a friss anyukáknak) lényegében átalussza a sírós időszak első felét. Korábban ez nem ment, se babakocsiban, hordozóban, se autóban nem javult a helyzet.

A kajamegvonás mellett rendszeres meleg víz, hátmasszázs (a pocakmasszázst kifejezetten utálja még mindig), a sétálás közbeni popsipaskolás továbbra is részei az életünknek. A masszázshoz nem használok semmit, se olajat, se egyéb csodaszert, egyszerűen a hasa magasságában az órajárással ellentétes irányban körözök a hátán finoman.

Nagy része van a sikerben apának, konkrétan apa vállának, amit rendszeresen lehet csócsálni. Csak akkor jó, ha kellően nyálas, ezért ez hosszú művelet, aprólékos munka 😀




Őszintén szólva halvány segéd fogalmam sincs, hogy a tényleges bajt mi okozta, vagy mi volt a konkrétum, ami javulást hozott. Abban maradtam magammal, hogy ezek így együtt.

Most már lassan ki merem jelenteni, hogy mindannyian túl fogjuk élni, hogy újra babázom, és remélhetőleg az ép elmém is megmarad a hasfájós korszak után is. És mire kezdem a hozzátáplálást, talán megint normálisan étkezem. 🙂


Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!