Megcsináltuk. A fiam és én. Hat hónap telt el a születése óta, hat hónapja pánikolok, hogy elég lesz-e vajon a tejem. Az első gyereknél nem pánikoltam, ott menet közben jöttem rá, hogy a szoptatás nem mindenkinek és nem minden esetben sétagalopp. Most ebben a tudatban jó előre stresszeltem.

Elértük a szoptatási álomhatárt, sikerült hat hónapig kizárólagosan anyatejjel táplálnom. Néha bizony majdnem belepusztultam, de sikerült. Elképesztően büszke vagyok rá, aki lenőtt nyelvvel kezdte, 3 hetesen vágták csak fel, és mégsem adta fel.

És persze büszke vagyok magamra is. Hogy volt erőm a sok negatív megjegyzés ellenére kitartani, hogy volt bátorságom mindenféle csodaszereket kipróbálni. Ahogy először, úgy most is a tea-sör kombó maradt meg, az lett a nyerő.

Egyszerre vagyok büszke és szégyellem magam a felszaladt kilók miatt. Büszke azért, mert tudtam, hogy ez lesz. Hogy ha küzdenem kell az anyatejért, az bizony hízással fog járni egy idő után. A napi egy üveg sör hizlal. Szóval büszke vagyok, mert bevállaltam, hogy nem leszek szép karcsú anyuka, hanem egy bálnához hasonlatos inkább, és ezért kíméletlen beszólásokat fogok kapni. Megérte.

Szégyellem is magam ugyanezért. Mert egy bálna lett belőlem. Tudom, hogy le fog menni idővel, mert képes leszek rá, bár az sem lesz éppen sétagalopp. De most nagyon rossz a tükörbe nézni. Egyszerre érzem, hogy ez gáz és azt is, hogy kapja be mindenki, aki beszól, megszól, elítél.


Itt tartunk most. Új fejezet következik, kezdjük a hozzátáplálást. Vagyis kezdenénk. Ha őurasága hajlandó lenne megkóstolni, amit kap. De nem kell sem az alma, sem a banán, a répa van soron.

Itt, ahol élünk, a hozzátáplálás menete nagyon más, szerintük már a húsnál kellene tartanunk, én meg még 5 kiskanál répáig jutottam. De ezen igazán nem vagyok hajlandó stresszelni. Ezen már nem.

A szoptatás fontos volt, nekem volt az. Pontosan tudom, hogy felnőne tápszeren is, pontosan tudom, hogy nem ez lesz a központi kérdés az életében, hogy az első hat hónapban mit kapott enni.

Nekem mégis az. Mert küzdeni kellett érte, mert ha isten is úgy akarja, a testem már nem kell az ő életben maradásához. A terhességet nem sikerült végig kihordanom, még ha csak 2 héttel is jött korábban, akkor is az érzés megvan. A szoptatás volt még, ami ekkora kapocs, amikor azt érezhettem, hogy magamból adok.

Furcsa, mert semmi bajom a tápszerrel, semmi bajom a tápszeres babákkal. Az elvárás magam felé irányult, a képesség volt a lényeg, hogy meg tudjam csinálni. Mert akartam. Egy kis diadal a testem és magam felett. Valami ilyesmi.

Boldog feledik szülinapot, kisfiam! És üdv a répaevők táborában.



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!