Hát, nyilván vannak az enyémnél sokkal nehezebb és problémásabb terhességek, de ezen a héten először éreztem azt, hogy nagyon fáradt vagyok. A hányásos, émelygős, szédülős rosszulléteim egy időre ugyan alábbhagytak, de e hét közepén ismét visszaköszöntek és igen csak megkeserítették a napjaim.

Voltak olyan napok, amikor a zacskós levesen kívül – az jó sós és mindig jól esik, akármennyire rosszul vagyok – semmi nem maradt meg bennem. Lehetett az könnyű vagy nehéz étel, kiszámíthatatlan volt, hogy éppen mi az, ami semmi gondot nem okoz – a sültcsülöktől pl. semmi bajom nem volt -, és mi az, amitől egy órán belül rosszul leszek és órákig nem is javul az állapotom.

A rosszullét akkor sem hagy alább, ha már nincs is bennem semmi. Az üres gyomrom is képes a testemet összerázó erővel ökölbe szorulni és olyan erős hánytató ingert produkálni, hogy guggolva majd’ felborulok. Szóval kegyetlen nehéz még mindig.

Édesanyám velem összesen egyszer volt rosszul, a testvéremnél viszont öt hónapig folyamatosan hányt. Egy ismerősöm pedig mind a kilenc hónapot végigszenvedte. Remélem, az én esetemben ez azért csillapodni fog idővel, mert most már a 15. hetet zárom és a babával együtt összesen 2 kg-ot sikerült hízni, ami azért igencsak kevés.

Ráadásul sikerült összeszednem valahol egy fertőzést is – ugye az ember mindenhol wc-re rohangál, mert a baba nyomja a hólyagom -, amire kenőcsöt és kúpot kaptam. Nna, ez okozott egy erős felmaródást, és egyik hajnalban mosakodást közben észrevettem, hogy vérzek. Nagyon megijedtem, úgy hogy nem a nyelviskolába robogtam reggel fél hétkor, hanem egyenesen a tatabányai Szent Borbála Kórházba.


A nővérek és az orvosok végtelenül kedvesek és segítőkészek voltak. A vizsgálat kiderítette, hogy valóban van egy enyhe vérzés és bent kell maradnom legalább 2-3 napig a kórházban. Ebbe azonban nem egyezhettem bele, mert aznap voltak az utolsó óráim egy budapesti gimnáziumban, és nem akartam búcsú nélkül elhagyni a gyerekeket.

Miután veszélyeztetett terhessé nyilvánítottak és elmenekültem a kórházból, a saját szakorvosom is látott. Megállapította, hogy a fertőzés mellett látható egy polip is. Ez egy jóindulatú sejtszaporulat, amit szülés után meg fognak műteni. Szerinte nem a felmaródás miatt vérzek, hanem a polip okozza a problémát, úgy hogy pihennem kell, és nem terhelhetem magam semmilyen módon. Még a kórházban ágynyugalmat rendeltek el, tehát le kell állnom a heti többszöri Budapestre rohangálással. Le kell zárnom tehát a folyó ügyeimet, hogy otthon lehessek és pihenhessek.

Én, aki otthon fekszik, és nem csinál semmit…jaj… :-O

Lényeg, hogy aznap a férjem felvitt Pestre, és ha az órát nem is tarthattam meg, vittem egy-egy tábla csokit a gyerekeknek és elköszöntem tőlük, mert ilyen körülmények között nem valószínű, hogy szeptemberben vissza fogok tudni menni tanítani.

Amint lehetőségem volt, elnézést kértem a szülőktől emailben, hogy csak negyed órát maradtam az iskolában. Ezek ugyanis nem tantervi órák, hanem külön magánórák hét kisdiák számára. Minden válaszlevél megértésről és jó kívánságokról szólt, mindössze egy szemrehányó sms-t kaptam, de ő – pár perce vettem észre – még facebookról is kitörölt…

A következő napon elmentünk kettesben pihenni egy hétre. Még januárban foglaltunk le egy egyhetes pihenést Bükfürdőn, amikor a babáról még szó sem volt. Terhesen ugyanis nem szabad beleülni a forró termálvízbe. Nem baj, azért elutaztunk, és az idő jelentős részét ágyban fekve töltöttem. A termálfürdőbe is átmentünk, bár esett az eső egész héten, és egy napozó ágyban olvasgattam, amíg az uram pancsizott. Vagy leültem mellé a medence szélére, hogy ne legyen egyedül és jókat beszélgettünk.

Aztán az utolsó napon kisütött végre a nap, és kimehettünk a fürdő parkjába, ahol már hűvösebb vizű medencék is voltak. Nna, abba már én is belementem egy kicsikét.

Szóval, ez a hét nem volt éppen könnyű, de igyekeztem a legjobbat kihozni belőle. Legalább alaposan kialudtam magam és még egy kicsit az erdőbe is kimentünk sétálni.

Ezen a héten még pihenek, de jövő héttől újra dolgozom, csak már nem minden tanítvány marad meg. A tanévnek vége van, többen le is vizsgáztak, úgy hogy a tanítás szempontjából Budapestet lényegében teljesen magam mögött hagyom. És most már tényleg tatabányai leszek. 🙂 Tele tervekkel.



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!