Nem mondom, hogy nem keresgéltem a témában, mert de. Mert így a 15. terhességi héten, közeledve a 16-hoz, határozottan terhesnek érzem magam.

Olyan érzés, mint egy alien filmben, amiben az idegen a saját testem. Vagy nem is tudom, mindenestre ijesztő, hogy nem vagyok ura az életem ezen részének.

Úgy érzem, intim témákban kell folyamatosan vizsgáznom, mint pl. amilyen a súlyom. Ésszel persze felfogom, hogy nem mindegy, mennyit fogok a szülésig összesen felszedni, de komolyan a 15. terhességi héten már ezzel kell szekálni? Hogy sok a 2 kg? A testem változóban van, az tény, de nem híztam jelentősen, csak átalakulok.

Ráadásul kövérebbnek nézek ki, mint ami a valóság, mert állandóan puffadással küzdök. Ez is kínos téma, utálom elmagyarázni, hogy épp tele vagyok gázokkal, azért olyan nagynak tűnő a hasam. Amint eljutok wc-re, már kisebb is. De most komolyan ezt bizonygatnom kell?


Fáradtabbnak érzem magam, mint amire számítottam. Az alvási ritmusom is átalakulóban van. Kora este alszom egy jót, aztán órákon át fent vagyok, majd hajnalban megint jut egy kis pihenés.

Éjjel rágcsálni támad kedvem, erről igyekszem elterelni a figyelmem, de ez nem könnyű. Ugyanis hiába olvasok, játszom, mégis unatkozom, és a legjobb unaloműző néhány finom falat.

Ezzel a gond, hogy a gyomrom nagyon hamar, és igen sok mindentől megadja mostanában magát. Konkrétan tűz van benne. Tudom, hogy ez is gyakori és normális terhességi tünet, de nagyon bosszant, és zokon veszem a nem is tudom mitől, hogy sújt ezzel.

Mindehhez azt hittem, megfáztam, mert fáj a fejem, és náthásnak éreztem magam, de csak simán be van dugulva az orrom. De napok óta!

Beszereztem egy halom párnát, mert azt olvastam, hogy jól fognak jönni. Hát nem tudom, később mire fogok ennyi párnát használni, de egyelőre legalább kényelmesen unatkozom.

A 15. terhességi hétenÉs ami az egészben a legrosszabb, vagy legnehezebben elfogadható számomra, hogy folyamatosan, megállás nélkül nyafogok valamin. Én nem vagyok nyafogós. De most mégis azt teszem, és megőrülök saját magamtól. Nem is értem, a környezetem, hogy bír elviselni 🙂


Vissza az unalomhoz. Találtam magamnak egy kismamacsoportot, mármint fizikálisat, úgy értem. Szóval nem a social mediaban, nem FB csoportot értek ez alatt. Na, csak leírtam valahogy 🙂

Ez is a tüneteim része lett, azt hiszem. Elfelejtek magyarul. Erre hónapokkal később számítottam, amikor a babán kívül nem lesz társaságom, és bugyutábbnál bugyutább gyerekdalokat és mondókákat fogok egész nap hajtogatni értelmes társalgás folytatása helyett.

De neeem, én már most alig tudok fogalmazni. Mintha valaki eltörölte volna a memóriámból a szavak egy részét, jó nagy részét, és mindig azokat, amiket épp használnék. Tehát körülírok, átfogalmazok, és nevetséges helyzetekbe kerülök.

Ebből a szempontból tök jó egyébként egy kismama csoport. Együtt röhögünk a nyomorunkon, van, aki még nálam is szerencsétlenebbnek érzi magát, ez nem épp kedves tőlem, de megnyugtat.

Kipróbáltuk közösen a jógát, egy vicc volt inkább az egész. Mind más fizikai állapotban vagyunk, más terhességi hétben járunk, de azért megpróbáltunk egy jót kihozni belőle. Tulajdonképpen sikerült, mert dőltünk a röhögéstől.

És azt hiszem, ez a lényeg. Hogy jól érezzük magunkat akkor is, amikor nem vagyunk valami fényesen éppen. Hogy tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül, hogy tudjuk, lehetne rosszabb is, vagy legalábbis másmilyen, és jól van úgy, ahogy éppen van.


Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Don`t copy text!