Az elmúlt heti érzéseimet a legjobban egy Timi naplójából lopott cím szemlélteti, amely a szétesőben. Valahogyan így érzem.

Gyors helyzetjelentés: a vállam még mindig katasztrofális, bár már javult, de éjjel még nem alszok, vezetni alig tudok, de nem adom fel, megpróbálom azokat az órákat kihasználni, amikor éppen valamilyen rejtélyes okból kifolyólag éppen nem fáj.

Az egész hét az összekészülődés hete volt. Tudom, lehet korai, de engem megnyugtat, hogy majdnem minden összepakolva, előkészítve, maradt még, de alakul.

A kiságy ugye beállítva, már ki is mostam az egyik ágynemű szettet, mert Ficánkám ugye nagyon huncut, tuti sokszor kell mosni majd, így vettem kettőt. A vasalásnál annyira óvatoskodtam, hogy sikerült vaslóval egy 1 forintos lukat égetni a tetejére, egy a szerencse, hogy pont a fal felőli oldalon van 🙂 tudjátok, így már nem olyan új, megtörtént az első baleset, más már nem fog.

Ezt akkor mondták még nekem, amikor 3 éve elkezdtem vezetni, hogy ne féljek a balesettől, a koccanástól, egyet mindenféleképpen meg fogok tapasztalni. Hát igazuk is lett. Jó kis sztori, de utána a sárga lámpa mumusa még hónapokig kísértett.


Megyek szépen, hatalmas 45-50 km-es sebességgel, jön a lámpa, elkezd átváltani. Nah, úgy gondoltam, én még átmegyek a sárgán. A mellettem haladó autó megállt. Mivel ekkor még nem voltam kihegyezve a rendőrautókra (kezdő mazsola lévén, nem volt jellemző a gyorshajtás), 1 perc alatt levillogott, majd végül figyelembe véve mindent, nagy fejmosás után elengedett. Teljesen készen voltam.

Egy hét múlva, ugyanaz az út, ugyanaz a lámpa… Sárgára vált… Szerintetek? Átmentem? Dehogy, még egyszer engem emiatt nem állít meg a rendőr. Viszont a mögöttem lévő még rá is lépett a gázra, mondván, ő is átfér még ezen a sárgán…. Így esett, hogy egy satufékes sárgalámpa mumusos mazsola és egy átférek én még padlógázas találkozott… Persze a rendőrség többszörösen nekem adott igazat, egyrészről nem megyünk át sárgán, másrészről azért mert be kell tartani a követési távolságot, bárhogy is legyen meg kell tudni állni.

Ezek után minden egyes lámpánál bennem volt a félsz, hogy nah, most, mi lesz ha vált a lámpa? Mit tegyek? Hálistennek nagyobb baj nem történt. Szóval ez a történet, a sárga mumus még azért néha felüti a fejét, de már nincsen görcsös rángatózás a lábamban, hogy fék-gáz-fék-gáz, mi legyen.

Szóval, úgy gondolom, hogy az ágyneművel történt baleset felavatta az új dolgokat, így azok már biztonságban vannak. Mosás vasalás kipipálva.

A ruhákat is összepakoltuk a kórházba, az enyémet és Ficánkámét, biztosra menve. Ezzel csak egy baj volt, van, hogy miután beraktam Ficánka cuccát, amit az Uzsoki kért, itthonra alig maradt valami kis ruha, azok is 62-es méretűek, mert próbáltam nem túlzásba esni a vásárlásnál, főleg, hogy téli cuccokat már nem akartam venni. De majd Fici (így hívom mostanában) kibírja bár napig, hogy mint egy manó, el fog veszni a ruhákban. Addigra meg mindent mosok vasalok 🙂 Ha nagy a gáz, akkor majd elszaladok és veszek pár darabot még gyorsan :).

Nagy szomorúság is ért, addig nézegettem egy internetes webshopon a hintát és az utazóágyat, míg mindkettőnek a leárazása véget ért, így már nem érte meg megvenni őket. Ezért hiába választottam ki őket nagy gonddal, nagy sóhajjal lemondva, újra belevetettem magam a keresésbe. Mindent végigjártam, semmi sem volt jó. Néha érzem, hogy túlparázom ezt, de a véremben van, hogy csak a legjobb ár/érték arányú dolgokat vegyem meg, ha nem éri meg, akkor lemondok róla.

Nem sajnáltatni akarom magam, de néha csak vonszoltam magam üzletről üzletre, mert ugye a vállam… És sehol nem kapni igazi segítséget, az eladók mindig azt mondják, hogy ez is nagyon jó, ezt is szeretik, ezt is veszik… Miért nincsen olyan, hogy valaki ezt mondja, az A a legjobb, de a B és C modell is megfelelő, csak ez és ez hiányzik belőle, ha megengedhetjük magunknak, akkor vegyük meg az A modellt. Nah, ilyen még nem volt.

A hinta, pihenőszéket végül megvettem, felkutattam, bár nem tökéletes, de mivel legalább az egyik kritériumomat teljesíti, így kompromisszumot kötöttem magammal. Ez a kritérium, hogy kétféle pozícióban ringat, oldal irányba és előre-hátra. Ami hiányzik nekem, hogy a háttámlája nem dönthető, ülő vagy fekvő helyzetre. Én se vagyok tökéletes, így elfogadtam :):):)

Az utazóágyról lemondtam, majd figyelem a weboldalt, hátha leárazzák újra, akkor lecsapok rá. Az úgysem annyira sürgős.

Fizikailag is ilyen össze-vissza az egész hét, bár mentem mint egy mérgezett egér mindenfelé, hogy mindent megvegyek, de belülről úgy éreztem, teljesen szét vagyok zuhanva.

Egyrészt a karom, a vállam, semmi erő nincsen a bal karomban, az ülés még mindig nem megy, ma van az első nap, hogy ülő helyzetben tudok lenni több mint fél órát. Mindenki jön, hogy csináljak vele valamit, de mit? Tényleg? Ha nincsen fájdalomcsillapítási lehetőség, akkor mit tudjak vele kezdeni? Csak várni tudok, hogy enyhül a görcs.

34. hetes pocak

Másrészt a pocak, nehezedik, rohamosan el is kezdett nőni már, zavar a mozgásban. Olyan vagyok, mint egy reumás pingvin. Ebben csak az a rossz, hogy bár kifelé nem nagy, de ezért benn, odabenn a baba ott van, ugyanolyan nehéz hajolni, fordulni, felállni, bármit is tenni. Mivel készen lettek a képek, fogok is csatolni róla 🙂



Akárhová megyek, mindig mindenki megjegyzi, hogy nahát, nem is látszik. Ha az ellenkezője lenne, nagy pocak, gondolom akkor meg azt jegyeznék meg. Én mindenesetre meg vagyok vele elégedve, mivel amúgy sem vagyok nagy terhes rajongó, így kifejezetten örülök ennek. Egy nagy baj van csak, hogy a köldökömet elkezdte Ficikém kinyomni, ami viszont zavar. Mindig is köldök fóbiás voltam, már azon gondolkozom, hogy leragasztom ragtapasszal 🙂

De nem csak a pingvinesedés zavar, hanem a légszomj. Nem kell ehhez emeleteket másznom, néha ülve, éppen egy történet közben megy el a szufla belőlem, elfogy a levegő, Ficikém kinyomja még a szuszt is belőlem. Le kell állnom, nagyokat lélegezni, mire újra fel tudom venni a fonalat.

A pocak is újat alkot, eddig semmi bajom nem volt a keményedéssel, de most olyan mintha egy kosárlabdát vagy egy medicinlabdát kellene hordanom. Nem olyan nehéz igaz, de húz lefelé és nagyon kemény. Hiába pihenek, változás nincsen. Meg hát nem gondolnám, hogy túlerőltetem magam, alig 10 százalékosan pörgök önmagamhoz képest.

Ha ez még nem elég, Ficikém is bulizik odabenn egész nap, majd kirúgja a ház oldalát. Tudom, nem fér, de mégis, szépen hullámozhatna is, ahelyett, hogy dörömböl.

Nah, és a kívánósság… Látszik is majd a képen, hogy teljesen rákattantam a szénhidrátra, semmi sem elég, mindig éhes vagyok. 9 kilót híztam, szégyen, gyalázat, lesz mit leadnom Fici születése után. Most is beköltözött a gondolat, hogy kakaóscsigát akarok!!!! Sajnos van is egy a konyhában, mert tegnap ugyanez a gondolat kínzott és vettem kettőt előrelátóan 🙂 Megyek is, megenni, jutalomképpen, ha elküldtem Magdinak a naplót.

Aludni sem tudok, éjjelente fel vagyok, forgolódok. Vagyis forgolódnék, ha tudnék a vállam miatt, de akár így, akár úgy fáj. Így sokat vagyok fáradt, hiába jön mindenki azzal, hogy még most pihenjem ki magam… persze, mintha rendelésre jönne az alvás! Mivel délután aludni nem tudok, így ez van. Már várom, hogy legalább a vállam ne fájjon és kényelmes legyen feküdni.

A másik a pisilés, 4-5 alkalommal tuti kimegyek, ami önmagában egy tortúra. Felébredek – pisilni kell – felküzdöm magam ülő helyzetbe nem férve a hastól és a fájó vállamat kímélve – ülök fél percet, hogy helyre álljon a vérkeringésem, nehogy útközben megszédüljek – az üléstől nyilall a vállam – csiga módjára felállok, majd eltotyogok a wcre – itt ülve a vállam még jobban fáj, sietnék, de nem tudok, a wc papír elérhetetlen távolságban – nyakamat kitekerve szisszenek, de elérem – majd visszatotyogok – nagy nehezen lefekszek, a vállam nyilall, a pocak kényelmetlen – esélytelen még az alvás egy ideig. Pont ezért érzem, hogy szétesőben vagyok.

Ezek is azok közé tartoznak, amiről senki nem beszél. És még a dagadó bokámat nem is említettem 🙂 🙂

Hát így élem a mindennapjaimat, bár úgy tűnik hisztis vagyok, de inkább viccesre veszem a figurát, nem panaszkodom, ha igen, akkor is inkább kifigurázom magam, mint Cyrano a nagy orrát 🙂 Így boldogabb és vidámabb az élet, hiszen Ficikémet várjuk nagyon, nem sok van már.

34. hetes pocak(ok) :)

Ami jó dolog, megvolt a fotózás, megkaptuk a képeket is. Nekem idegen volt, sosem érzem magam szépnek, meg soványnak, meg olyannak, amilyennek szeretném. A kamera nem az én barátom, valaki másé, de nagyon szerettem volna, ha Ficikém is látja majd, hogy hogyan nőtt anyu pocakjában. Sajnos a retus sem segített sokat 🙂 Küldök Magdinak képet, remélem nem baj, nem bánjátok 🙂


Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Don`t copy text!