Töredelmesen be kell vallanom a hét számomra nagy eseményét, mégpedig azt, hogy hűtlen lettem. Megvettük a babakocsit. És nem az Inglesinát, bármennyire is ő volt a szerelmem. Az indoka, hogy túl nagyra nőtt és nem fért volna bele a liftbe, nem tudtam volna betolni, így pontosabb méretkezés után kénytelen voltam feladni az álmomat. Sőt, azt is be kell vallanom, hogy az új szerelem nem csak filigránabb testalkatú, hanem könnyebb is. Ráadásul fekete, amit imádok. Nem utolsó sorban, nem kellett csukott szemmel nézni az árát sem. A józan ész győzött a vásárláskor. Utálom ezt mondani, de igen. Bár a lelkem még mindig fáj egy kicsit, sajnálom, hogy nem ő lett a nagy igazi, mert olyan tökéletes volt számomra, olyan szívesen tologattam volna. De nem is folytatom, nehogy az új babakocsi féltékeny legyen a régi szerelmemre :).

A héten meghoztam a döntést a köldökzsinórvér levételről is, a párom támogatásával, jóváhagyásával inkább egy komolyabb befektetéssel egybekötött élet és baleset biztosítást kötünk rá, amely egy esetleges külföldi gyógykezelést is támogat. Ő majd utána is néz, hogyan van ez, milyen biztosító, mennyiért, meg hogyan, mennyit vehet majd fel 18 éves korában. Egyébként ez nem rossz gondolat amúgy sem, jól jön majd neki, ha majd ilyen korán saját lábára kíván állni, vagy tanulni, vagy utazni, bármi. Ha nagyon őszinte vagyok, 18 éves korában 57 éves leszek, lassan nyugdíjas, ki tudja, mit hoz a jövőnk addig még. Rossz dolog a döntés, megint kellett egyet hozni, tudjátok, utálok döntést hozni mostanában.

Ami pedig az egészségi állapotunkat illeti, nem valami fényes. Mondhatnám.

A karácsonyi evés, a sütemények meghozták a gyümölcsüket, egyrészről megindultam felfelé a lejtőn, már ami a kilókat illeti. Kimondani is szörnyű, lassan 3 kilónál járok. Mi lesz így később? Most, hogy újra dolgozom, megpróbálok visszatérni a normál kerékvágásba, nem punnyadni annyit, hanem mozogni. Kevesebb szénhidrátot enni, még jó, hogy a sütik is elfogytak már 🙂

Másrészről pedig érzem, hogy az IR-nak sem tett jót a sok sütike és kaja. A héten kétszer is rosszul lettem, egyszer, amikor bevágtam 4 db fornettis kakaós kiscsigát, persze nem bírtam ki, mert frissen sült, csoki és vaníliaszag terjengett az üzletben. Majd egyszer pedig az Auchanban, amikor megkívántam egy kis tejkaramellát és vettem egy darabot, azt a hosszúkás rudat, a kisteheneset. Mindkétszer elgyengültem, le kellett ülni, alig vonszoltam magam. Ez azt hiszem kellő figyelmeztetés volt, hogy jobban figyeljek, mert ez így nem jó, túlságosan felbátorodtam az ünnepek idején.


Majd újév előtt gyulladt be a fogam, amelyet már nem volt időm megnézetni a dokival, egy régi koronás gyökérkezelt fog. Mire visszamentünk volna a dokihoz a bölcsességfogam kihúzása után (rendszeresen járunk, a doki mindig talál valamit), addigra Ficánka már megfogant és ekkora munkába már nem akartunk belefogni, ki tudja mennyi érzéstelenítő kellett volna, mire végez az új koronával.

Miután meggyógyult a fogam, a szemem kapott huzatot, egy napig alig láttam… csak könnyezett a szemem egész nap, meg szúrt, meg fájt 🙁

Szombatra jobban lettem, neki is láttunk a hálószobánk átrendezéséhez, ami abból állt, hogy két 150*150 cm-es könyvespolcot kellett először lepakolni, átvinni a másik szobába, majd újra felpakolni az új helyén. Amikor pont szétrobbantottuk a lakást, le lett pakolva mindkét polc, könyvek szanaszét a lakásban, porszívó, felmosó nagyüzemben működött, éreztem, valami nem oké. Ficánkám alulról rugdossa a gyomromat :(. Le is dőltem egy öt percre, addig a párom is szusszant. A végén ebből egy folyamatos hányás lett, amikor azt hittem már nincsen semmi bennem, a kicsi bebizonyította, hogy van még mit felrugdalni.

Így ment ez másfél órán át… Rohanás a fürdőbe, vissza ledőlni a nappaliba… Újra rohanás… Majd én, mint aki jól végezte dolgát, bizony el is szundítottam. Szegény párom volt az, aki egyedül rendet rakott, sajnáltam is, el-el szunnyadva a kanapén utasítgattam, hogy ezt ide, azt oda, nem, nem oda, de inkább mégis.. Tűrte egy szó nélkül, fogát összeszorítva, látta, kivagyok mint a kutya 🙁 Magam sem tudom, mi okozhatta a hányást, hacsak nem a hajolgatás, mert reggelire egy téliszalámis vajas kiflit ettem, ami ugye egyrészt nem sok, másrészt biztosan nem árt.

Ficánkám azóta is kínoz, most is, egyfolytában rugdos, kaparászik, motoz. Nem is értem azokat a nőket, akik nem veszik észre, hogy terhesek, csak amikor már megszületik. A múltkor is ment az egyik csatornán egy sorozat, abban olyan anyákat mutattak be, akik szinte csak szülni mentek be a kórházba, mert azt hitték gyomorrontásuk van. A végén meg kiderült, hogy hoppá, szülünk.

Szerintem annyi testi változáson megyünk keresztül, hogy szinte lehetetlen nem észre venni őket, a testtartás, a has formája (nem elhízott has), a fáradság, a hányinger, rosszullétek, kívánósság, majd így ötödik hónaptól pedig már a kicsi is aktív, mozog rendesen. Bár nekem Ficánka az első babám, de ezt az érzést, a rúgásokat nem lehet nem észre venni, nem lehet összekavarni egy hasmenéses gyomorkorgással, morgással…

Csak remélni tudom, hogy így év elején az összes nyavalyát letudtuk egyben, innentől már csak móka és kacagás lesz az élet. Minden flottul megy majd, legalább olyan könnyen mint most nekem a pénzszórás a bababoltokban 🙂 Kicsit elkapott a lendület, bevallom 🙂

Így utólag is szeretnék boldog új évet kívánni mindenkinek, csodás babás pillanatokat, örömteli eseményeket, és sok-sok szeretetet, szerelmet!



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!