Először is meg kell állapítanom, hogy Ficánka nem szereti a laptopot, mert amióta elővettem egyfolytában rugdos alulról, hogy anyu tedd már el és velem foglalkozz. Gondolom ez a későbbiekben sem fog változni miután megszületik. Jobb előre megszokni, felkészülni a legrosszabbakra 🙂

A héten egyébként is nagyon aktív volt, állandóan rugdosott alulról, ha ettem azért, ha pihentem (volna) azért, mindig volt mibe belekötnie. Bezzeg amikor apu akarta érezni, hogy mekkorát rúg, na akkor sunyított. Látom én már ki lesz a családban a főnök! Mondhatok én bármit, tehetek bármit, apu lesz a megmondható. Tudom, a fiúk mindig is összetartottak 🙂 Véd és dacszövetség 🙂 De sebaj, majd meglátjuk ki nevet a végén :):):)

Kicsit be is paráztam, hiszen eddig még nem volt ennyire kézzelfogható az, hogy Ficánka az életünk része. Tudtam én, hogy szeretnénk babát és hogy juhééééé sikerült. Terveztük is, akartuk is, azóta is nagy a boldogság. De úgy most esett le a héten, hogy úristen, már nemsokára megszületik és akkor Ficánka csakis ránk lesz utalva. Néha még magam is gyereknek érzem magam (így 38 évesen :D), hogyan fogok tudni felelősségteljesen felnevelni egy gyereket?

Annyi kérdés merült fel bennem, hogy mire kell majd figyelnem. Hogyan lesz majd “épeszű”, egészséges elveket valló ember belőle? Hogyan tudjuk majd megtanítani a munka, a becsület és a pénz (valós) értékére? Merre irányítsuk az életben vagy hagyjuk kibontakozni? Én a mai eszemmel tudom, hogy merre kellene mennie, haladnia az életben, hogyan legyünk okosak, hogy ezt elfogadja tőlünk?

Én szeretném ha úszna (kis kásás tomi legyen), de mi van akkor, ha olyan lesz mint én, aki még a halaktól is fél a tengerben, nemhogy a mélységtől? Tuti nem kap játékpuskát (íjat, nyilat, bármilyen fegyverszerűséget), de mi van, ha majd könyörög érte? Szeretném tanítani nyelvekre, mert ez a jövő, de mi van ha nem lesz érzéke hozzá? Úristen, hogyan lehetek egyáltalán jó szülő?


Az étkezésről már nem is beszélve, félek, hogy ne legyen olyan mint én, nem szeretném, ha gyerekkorában ő is megkapná a jó húsban van ez a gyerek, jó kis masszív, csúnya a sovány gyerek, nem kövér csak kis tömör jelzőket… bár sosem kövéreztek le, de mindig is tudtam, hogy az vagyok. Mindig is vágyakozással néztem sovány (még nem volt divat akkor az anorexia) osztálytársaimat, akiket körülzsongtak a fiúk, én meg csak barát lehettem. Sosem szerelem. Persze voltak időszakok, amikor erőt véve magamon lefogytam soványra, de egy idő múlva mindig is visszaszivárgott a gyerekkori étkezési szokásaim nagy része, meg a családi nyomás, hogy egyél, egyél, egyél.

Persze nem hibáztatom a szüleimet, ők is azt adták tovább, amit ők is hoztak otthonról. Apu és anyu is egy-egy kis faluban nőtt fel, majd megyeszékhelyre költöztek együtt. Mi a testvéremmel már ott nőttünk fel, de a szokások megmaradtak. A hús, a kenyér, a tészták, a jó falós falusi ételek, a sütemények… Zöldségekből sosem ettünk sokat, ha köret az csak krumpli. Az étkezésink alig tartalmaztak “egészséges”, vitaminban gazdag részeket, már ha nagyon szigorúan vesszük az egészséget.

Erre igazából csak azóta jöttem rá, mióta a párommal vagyok, ő Erdélyből származik, így egészen más ételekre szokott rá, a sok zöldségre, a salátákra, kevesebb kenyérre, süteményekre alig, sőt majd magát igazi gurmanddá fejlesztve, imádja a halat, a szusit, a különleges salátákat – nyersen…. Mondanám én, hogy mint a kecskék :):)

Én meg? Elfordulva a falusi nehéz ételektől rászoktam az olasz ételekre, amiről bár tudjuk, hogy Sophia Loren ettől volt olyan csinos, ennek köszönheti az alakját, de nekem inkább csak a fenekem nőtt tőle. Majd amikor kiderült ez az inzulin rezisztencia dolog, még mélyebben érintett az, hogy végre felfogtam agyilag, hogy mennyit is nassoltam én, mennyi szénhidrátot tömtem magamba feleslegesen, úgy gondolva, hogy helyesen étkezem.

Bár már tudom, mi a helyes, de magam is problémákkal küszködve, hogyan fogom Ficánkát felnevelni? adhatok neki csokit, édességet, stb… vagy inkább ne? Hogyan fogom megóvni a nagyszülők (anyu :)) káros behatásától, akik a rokon kislányba a szülői tiltás ellenére is tömik a csokit, a sütit, meg a túrórudit?? Ha nem lenne a kicsi rossz evő, akkor már egy hét után csak haza kellene gurítani. 🙂

Erről jut eszembe, a család…. 🙂 🙂

A héten volt Karácsony, ami a családi összejövetelt jelentette, ahol a három mama is ott volt (anyu, párom anyukája, testvérem párjának anyukája). Amikor a babára terelődött a szó, mindig jött a bezzeg az én időmben nem volt ez…. meg nem így volt… meg nem volt ekkora felhajtás….

Csak, hogy néhányat említsek ezek közül:

  • majd a kórházba viszünk be pólyát, jó szorosan belekötjük – nekem ez a halálom, hogy minek szegény gyereket összeszorítani, mozgásában akadályozni, elvenni tőle a hozzám bújás érzését? Nagy kikerekedő szemmel néztek rám, mint aki nem normális.
  • majd vasaljuk neki a fodros kis rékliket, meg ingeket – nem fogom szegény Ficánkát olyan ruhákba belegyűrni, ami nem kényelmes, én is utáltam a fodrokat, meg a mindig vasalt ruhát, amiben még játszani sem lehetett. Szó sem lehet róla, már megvettem a kényelmes rugdalózókat és bodykat, se ing, se rékli.
  • majd meglátjátok, hogy mindig csendbe kell lenni, nehogy egy légy is megzavarja az alvását – ez is hülyeség, jobb, ha megszokja a mindennapi élet zaját, a miénket, apuét, anyuét…akkor majd jót alszik, bármi is legyen.
  • nem kell annak sem ez, sem az (pl. sterilizáló, drágább cumisüveg, stb…), mi is felnőttünk nélküle – de miért ne venném meg, ha nekem lesz könnyebb az életem és megengedhetem magamnak???? Ficánkáért dolgozunk, élünk, hogy neki jó legyen, akkor miért ne adnám meg neki, ami jó?
  • nem baj, ha nem lesz tejed, majd issza a tehéntejet, az én anyukám is a szomszéd tehenészetből hozta anno nektek – hát igen, anno akkor az még tej volt, egyébként meg, ha jól tudom nem szabad X hónapos koráig tehéntejet adni neki, legalábbis az egészséges-táplálás guru barátnőm szerint, aki ilyenkor mindig felsikolt :):)
  • nem volt az én időmben ennyi orvosi vizsgálat, meg ultrahang, mégis -egészségesen születtetek – hát igen, de akkor a nők/lányok 17-20 évesen szültek, már nagymama lehetnék én is 🙂 A fiatal szervezet is másképpen reagál a környezeti behatásokra, nem volt akkor még ekkora a stressz, a nyomás, meg hozzá hasonlóak. Bár a gyermekvállalás kitolódik mostanában, én sem érzem magam öregnek Ficánkámhoz, de azért mégis, a kor az kor, több a nyavalyám, mint egy fiatalnak. Szerintem.
  • nagy dohányzásellenesként az egész családot sakkban tartom, hogy a baba előtt és én mellettem senki nem dohányozhat, a testvéremnek is állandóan duruzsolom, hogy ideje leszokni, ha babát akar – nah, erre jönnek, hogy ugyan már, mi is dohányoztunk, meg kávéztunk és nézzétek meg, milyen szép egészségesek vagytok!
    Erre én csak annyit tudok nekik mondani, hogy szerencsére, meg hogy annyi mindennel tudunk így is ártani a babának akarva, akaratlanul, nem kell tetézni a kockázatot, főleg a dohányzással, főleg meg nem ennyi idősen!!
    Anyu szervezete is más volt 20 évesen, mikor a testvéremet szülte, kb 1-2 év dohányzás után, mint pl. a testvérem, aki már 22-23 éve dohányzik és most tervezik a babát 41 évesen! Mondjuk, ez örök érvényű vita a családban, eddig mindig alulmaradtam, Ficánkám most jó adu ász nekem 🙂
    Anyut is befenyítettem, hogy ha megérzem a cigi szagot Ficánkán, akkor nem kapja meg újra. Ideje leszokni. Fel is hívom a figyelmét arra akármikor is beszélünk, hogy tudja, hogy a vadászkutyák szimatával rendelkezem, ha cigiről van szó :)))))
  • nem szabad a gyereket emberek közé vinni, sem vendéget fogadni 3 hónapos koráig – mert miért is ne? levegőn se legyen? értem én, hogy nem fogok házibulit csapni itthon, de azért a barátok meglátogathatnak. A babának szoknia kell a társaságot, az embereket, nem akarom, hogy félős legyen, sírva fakadjon, ha idegent lát.
  • meg kell keresztelni, keresztszülő márpedig a testvér – nem tervezem, hogy megkeresztelem, legalábbis most. Sem én, sem pedig a párom nem vallásos annyira, hogy templomba járjunk, az általunk nem vallott elveket pedig miért hazudjuk be neki? Képmutatásból? Mert így szokás? “Keresztszülőt” is majd választunk, ez nem automatizmus, mint nagymamának lenni.

Reggelig itt ülhetnék szerintem, amíg a generációs, illetve világnézeti nevelésbeli különbségeket felsorolnám, mindazt, amiben nem egyezünk. Érzem, hogy nagy családi csaták lesznek még itt, de bár jó tanácsot majd elfogadok, mégis a mi gyerekünk lesz Ficánka, akit mi úgy szeretnénk nevelni, hogy az általunk megtapasztalt negatívumokat már ne vigyük tovább, ne építsük bele ugyanazokat a gátlásokat, mint amiket mi anno, gyermekként megéltünk.



2 hozzászólás

  1. Mira
  2. Magdi

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!