Kezdeném a legeslegfontosabbal! Ficánka kisfiú!!!! Most már biztosan 🙂 szerdán voltunk a dokinál a szokásos havi terhesgondozáson, ott már látta a doki amit látnia kellett. Be kell vallanom, én továbbra sem láttam semmit, de hiszek neki! Ficánka szép nagy volt, most láttuk a kis buksiját is, mert valami csoda folytán a hátán szundikált, így tisztán láttuk a kis testét.

A doki szerint szépen fejlett! Ez felvetette bennem a kérdést, hogy TÚL NAGY? De aztán be kellett látnom, hogy ez csak a szokásos terhes para.

Mindenesetre rákérdeztem a vitaminra, hiszen sokat olvastam arról, hogy ettől is lehet, hogy túl gyorsan fejlődik a baba. A doki azt mondta, hogy a 13. hétig kötelezően ajánlott, utána pedig a kismamától függ, de legalább 2 naponta azért illik bevenni a vitamint. Én is így fogok tenni 🙂

Majd minden erőmet elvette egy nem várt méhszájvizsgálattal, és kenetlevétellel, amit gondolom ti is mindannyian utáltok.

Majd tovább fokozván a parát és a lelkiismeret furdalást bennem, rátért a korom miatt fontos amniocentézis kérdésére. Bár a kombinált genetikán Ficánkám a lehető legjobban szerepelt, amit el is ismert, de ott kellett és azonnal döntenem, hogy kérem-e a vizsgálatot vagy sem. Ő orvosilag nem javasolta, DE nekem kellett kimondanom, hogy tényleg nem kell. Kezdek olyan hupikéktörpikés dulifuli lenni: utálok döntést hozni. Mindegy, hogy mit, döntést 🙁


Ezután azért még megadta a kegyelemdöfést is, miután vittem lelkiismeretesen magammal a legutolsó toxoplazmámat is, a doki beparáztatott, mert hát ugye neki ez a dolga, hogy a kismamát mindentől megvédje. Ezzel csak azt érte el, hogy rám tört a Domestos mánia, azaz mindent mosok, Domestossal fertőtlenítek, amit nem kéne, még azt is (pl. vasalódeszka), most is szegény macskával szemezek, hogy vajon túlélné-e ha lemosnám Domestosszal 🙂 🙂

Ha ez még nem volt elég a dokinál, akkor ártatlanul megkérdeztem, hogy nem baj-e, mitől van az, hogy este szokott fájni a pocakom alja, és néha szúr is. Eddig azt olvastam, hogy ez egy természetes folyamat része, ahogyan a szervezet változik, alkalmazkodik a babához.

A doki szerint azonban ez a túlterhelés része, aznap túlerőltettem magam. Mondtam neki, hogy biztos? Mert ez nálam mindennapos, mert napi 10-12 órát dolgozom….

Erre azt válaszolta, hogy nem 5 hónaposan kellene megváltanom a világot és kiír engem véglegesen, maradjak otthon, ha nem tudom a főnökkel megbeszélni a könnyített munkavégzést. Meg hát, ha az ő feleségéről lenne szó, akkor ő nem engedné már dolgozni 🙁 .

Ez a kérdés azonban számomra nagy lelki válságot okoz.
Tudom, hogy nem kellene. Tudom, hogy most a baba a fontos. Tudom, hogy most a fő feladatom a pihenés, meg a babavárás.

De azért remélem, hogy azok a kismamák megértik, akik szintén hasonló cipőben járnak, mint én, hogy középiskola után már elkezdtünk dolgozni, egyetem mellett is, tehát már 18-20 éve önfenntartók és anyagilag függetlenek vagyunk, hogy az anyagi függetlenség feladása nem kis dolog.

A párom azt mondja, butaság. Mindenki azt mondja, butaság. Még egy facebookos babaváró csoportban is végeztem közvélemény kutatást, ott is azt mondták, butaság.
A legjobb barátnőm azt mondta, hogy butaság.

Mintha senki sem akarná megérteni az önérzetemet. Mert számomra igenis furcsa és egyáltalán nem megszokott, ha majd pénzt kell kérnem fodrászra, műkörömre, ruhákra, stb… mindenre, amit meg szeretnék venni. Egyáltalán hogyan fogom majd meglepni a páromat? Veszek neki ajándékot a saját pénzéből? Kicsit úgy érzem, hogy elveszítem magam.

Még csak a 18. heten járok, van-e jogom ilyen sokat lustálkodni? Vagy ez nem is lustaság? Nekem furcsa és természetellenes, hogy otthon lenni és semmit se csinálni. Ha majd lesz a baba, az más. Vagy amikor már nem tudok mozogni a pocaktól, az is más. De most olyan tettre késznek érzem magam! Nem vagyok még egy elanyátlanodott kismama.

Olyan kompromisszumot kötöttem a párommal, hogy 3 nap pihenés után visszajöttem dolgozni, és beszélek a főnökkel, meg tudjuk-e oldani, hogyan legyen.

De ez megint csak egy döntés, amit ugyebár utálunk.



6 hozzászólás

  1. Zsuzska
  2. Adél
  3. Mira
  4. Kelemen Csilla
    • Mira
  5. Kata

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!