Egy nagyon fontos kérdés motoszkál már bennem elég régen, erről szerettem volna írni nektek, megkérdezve titeket, hogy ti hogyan döntötök, mit hallottatok, mi befolyásolt titeket. Nem, ez nem a babakocsi témája, amint a cím is sugallja, bár az is nagyon fontos, de nem. Ez a köldökzsinórvér levétel témája. Ez a kérdés foglalkoztat nagyon, nem tudok dönteni véglegesen, sem átugorni a problémát, mintha ott se lenne, hiszen mindenki ezt kérdezgeti, stresszeltetve engem: levetessük-e a köldökzsinór vért, vagy sem.

Már kutattam erről a témáról egyszer, nemzetközi angol és amerikai tanulmányokat is átolvasva, hogy ne csak a magyar intézet marketingje befolyásoljon engem, akkor hoztam is egy döntést, de most úgy érzem, mégsem.

Történt azonban valami, ami eltérített engem ettől a fontos témától ezen a héten, csak ezen jár az eszem napok óta, hogy jaj de jóóóó: életem első Baba-Mama expója…. És még jegyet is nyertem rá a neten. Ficánka első nyereménye, szerencsés kölyök. 🙂

Tudom, banálisan hangzik, de már arról is döntöttem, milyen ruhában megyek, hiszen Ficánkának büszkének kell lennie a mamájára, párom mellett se lehetek slampos gombócartúr. Mielőtt belemelegednék az expo témába, két másik fontos dolog is történt a héten, amit muszáj megemlítenem:

1. A nőgyógyász doki és az endokrinológus doki közös véleménye alapján, a negyedik hónap végével abbahagytam a csodagyógyszerem, a Meforal bevételét. Ez az a gyógyszer, amit az IR miatt kellett szednem, ezt írja róla a tudomány:


“Ha Önnek diabétesze (cukorbetegsége) van, akkor a hasnyálmirigye nem termel elegendő inzulint, vagy szervezete nem képes megfelelően felhasználni a saját maga által előállított inzulint. Ez a vércukorszint emelkedéséhez vezet. A Meforal elősegíti a vércukoszintnek a normálishoz lehető legközelebbi értékre való csökkentését.”

Az IR esetén a második eset áll fenn (szegény szervezet csak úgy termeli az inzulint, de bontani alig bont), én emiatt szedtem a gyógyszert.

Nagyon féltem attól, hogy visszajönnek azok a régi napok, amikor este falásrohamok törtek rám, ettem volna valamit, mert éhes voltam, így hát ettem is (felvitte a vércukrom => megemelkedett kóros mértékben az inzulin), majd valami édeset kívántam (hogy csökkentsem az inzulint), majd persze megint a sósat és így tovább… Nem is csoda, hogy feljött pár kiló. Aztán amikor meg elkezdett zavarni, hogy híztam, istennek sem akart lemenni, mert minden elraktározódott az IR miatt.

A mai nap már 3. tiszta nap, büszkén jelentem, hogy (még) nem vagyok falánk. (hozzá kell tenni, hogy mire végére értem a heti naplónak, már a 6. tiszta napomat élem, kicsit rosszabb a helyzet esténként, de tegnap egy almával és némi sajttal beelégedtem)

Kevésbé büszkén azt is be kell vallanom, hogy mióta Ficánkát várom, nem igazán tartom be az előírt diétát, csak szigorúan csökkentettem a szénhidrátbevitelt, mindent eszek, csak keveset. Ha a reggeli zsömle, a 3 mandarin után eszek egy fél spagettit ebédre (nah, jó, olyan 2 körül), majd a maradék spagettit olyan 5 óra körül, este pedig csak gyümit, mert kell a vitamin a gyereknek 🙂 , akkor fogalmam nincsen, hogy ez sok, kevés, vagy pont elég…

Bááár, ahogyan erről írok, lehet nem is kell a spagetti, leginkább semmi nem kellene, de éhes vagyok 🙁

Ez nekem a minden napi dilemmám. Mit egyek, ha éhes vagyok, de nem kívánok semmit sem.

Gondolkodtam azon, lehetséges, hogy ez egy “agyi” blokkolás, nehogy a sok kajával ártsak Ficánkának. Lehet, hogy bebeszélem magamnak, hogy nem vagyok éhes…. Tényleg nem tudom, jó lenne ilyenkor, ha egy jó tündérke a vállamra ülne, és vagy megveregetné a vállamat, hogy ügyes vagyok, vagy jól fenékbe rúgna, hogy ez így nem mehet tovább!

Ha ezen lamentálok valakinek, mindig azt mondja, hogy úgyis eszek annyit, amennyi kell. De figyelembe véve azt, hogy körülöttem mindenki terhesség és baba szakértő lett az elmúlt időben, kétkedve fogadom ezt az állítást (is).

2. A másik fontos dolog: MEGJELENT A BABAPOCAK! de tényleg, félreérthetetlenül formálódik 🙂 Ez már nem az, amikor a párom viccesen megkérdezte a hasamra nézve, hogy “Jóllaktál? :)” Olyan igazi kerek, letagadhatatlan, bár még mindig elég kicsi.

Ami fura, hogy nem lehet behúzni :):)

Szóval, az izgalom oka, az expo. Remélem, hogy sok még fontos el nem döntött kérdésre megkapom ott a választ. Majd kutakodunk a babaholmik között, a cumisüveg és sterilizálók között matatunk, megnézzük a légzésfigyelőt, hátha találunk valami jó kis babatanfolyamot is.

Ha esetleg van valakinek jó tapasztalata, szeretnénk elmenni a párommal baba ápolási tanfolyamra és baba elsősegély tanfolyamra is, mert ugye azt hallottuk, hogy minek a légzésfigyelő, ha nem tudjuk mit tegyünk a babával vész esetén? Lélegeztetni, igen, de hogyan? orrán? száján? fektetve? állítva? fejjel lefelé? Hátát veregetve? Nem akarnék több kárt okozni, mint amennyi hasznot hoz a ténykedésem.




Ami számunkra azonban a legnagyobb fejtörést okozza mostanában, a babakocsi kérdése. Tudom, hogy mindegy, meg használt is jó, de szeretnénk szuper szülők lenni és a legjobbat megadni, ami erőnkből telik. Tudom, sokan mondják, hogy nem szabad túlzásokba esni, de el kell mondanom, hogy sokadik babakocsi néző körutunkon túl, már érzékeljük a különbséget.

Nem tudom, ti hogyan álltok a beszerzéssel, de hátha segítek a döntésnél egy kicsit. Én most nem feszegetem az új vagy használt, olcsó vagy drága a jó kérdését (kinek mi fér bele a költségvetésbe), de a tények, azok tények.

Mielőtt bevettem volna magam az áruházak babakocsi részlegébe, én az alábbi szempontokat gondoltam át, mert nagyon sokszor, sőt egyre gyakrabban szippant be a “baba biznisz”. Miből, mit, milyen drágán, egyáltalán szükség van-e rá, vagy csak az hisszük.

  1. Panel vagy kertes ház – hová is születik a baba? Mi egy panelház 8. emeletén lakunk, kicsi erkéllyel, így evidens, ha a babát levegőzni akarjuk vinni, akkor le kell jutni az utcára és tologatni; Kertes ház esetében ez egyszerű, akár a fürdető kádban is ki lehet tenni levegőzni :):)
  2. Autó:- mekkora szükségünk lesz a babakocsira – autóval vagy közlekedési eszközzel kell mozogni)? Mire fogjuk használni egyáltalán?
  3. Lift – mekkora a lift? Belefér-e a babakocsi a liftbe kinyitva vagy csak összecsukva? Átfordítható-e a fogója, mert akkor kinyitva is befér? Könnyen nyitható-e, csukható-e egy kézzel – az egyik kezünkben a gyerek, a másikban a babakocsi?
    Itt jutott eszembe az a régi vicc, hogy hogyan vigyünk át 2 bárányt és egy farkast a túloldalra, ha csak egy csónakunk van… Az ikres anyukák hogyan viszik le a kicsiket sétálni? Mert a babakocsi tuti nem fér be, két gyerek meg két kéz, plusz egy lift, mi kerül le először? És ki veszi ki a babakocsit a földszinten? Vagy hová lesznek a babák időközben? 🙂 Vagy egyszerűen egyedül nem megy? Ha ikreket vársz, netalántán már vannak is, hogyan oldjátok meg egyedül? Segítség!! Nem hagy nyugodni a gondolat 🙂
  4. Lépcső – ha végre kijöttem a liftből, akkor ott a lépcső problémája. Mekkora legyen a kocsi kereke? Kicsi? Nagy? Dupla? Elől legyen csak egy kerék, olyan sportos modern New York-os? Tömör gumi? Vagy felfújható? Műanyag?
  5. Súly – egyáltalán mekkora súlyt bírunk megtartani? A legjobb babakocsi vázak 7-8 kg körüliek + a mózeskosár 4 kg, tehát legalább 11 kiló plusz a baba. Az olcsóbb babakocsik természetesen nehezebbek, alapváz kb. 9-11 kiló + mózeskosár, azaz legrosszabb esetben már csak maga a kocsi 15 kg + egy 5 kg-os gyerek, azaz legalább 20 kg-ot kell megtartani, cipelni, igen kényelmetlen pózban… Le és fel a lépcsőn, de ki mondta, hogy könnyű a gyereknevelés?
  6. Séta – szóval, elindulunk sétálni, gyerek benn a kocsiban. Itt jön be a gumi kérdése és a kerék mérete újra. Minél nagyobb a kerék, annál könnyebb a zebrán áttolni, minél göröngyösebb az út, annál jobb a tömör gumikerék. Az se árt, ha van rugózása a kocsinak, főleg, ha belváros és macskakő 🙂

Mi így gondoltuk át, szépen sorjában, milyen lenne az ideális, és persze, meg is találtuk a tökéletes babakocsit, kompromisszumok nélkül. Nem tudom, hogy Magdi benn hagyhatja-e a márkát és a típust, de ez az Inglesina Quad típusú 3 in 1 babakocsi. Szerelem első látásra! Az árát becsukott szemmel mertem csak nézni.

http://elefani.eu/Inglesina-Quad-3in1-babakocsi-szett-Forest

Amiért tökéletes:

  • Mózeskosár – én emelgettem a kiállításon, rakosgattam le és fel a vázra, nem volt vészesen nehéz, viszont ehhez képest elég nagy volt. Mivel április végén születik Ficánka, valószínű, hogy ebben fogom majd sétáltatni sokat a hűvösebb nyári estéken, ha téli baba lenne, akkor meg pláne kellene a jó nagy mózeskosár, hogy beleférjen a meleg ruhába öltöztetett baba. Nem utolsó sorban pedig, a mózesben igencsak mobilis leszek a lakásban, ha főzök ott van, ha a szobában vagyok, ott van. Az Inglesinánál lehet külön állványt is kapni, amire bármelyik részét rá lehet tenni.
  • Babahordozó – viszonylag nagy, a benne lévő nagyon puha betét kivételével viszonylag sokáig, 13 kg-ig lehet használni az autóban, sok esetben csak 6-9 kg a határ – ami azt jelenti, hogy fél éves korában már akár lehet új autósülést venni, mert nem fér bele a baba. Mellesleg, ez a legeslegpuhább belülről, szinte belesüpped a pici.
  • Mi láttunk olyan Kínában gyártott babakocsit is, ami a kínai méret standardoknak megfelelően lett kialakítva, amiben egy európai (bocsánat, de csak így tudom megfogalmazni) méretű baba alig férne el már pár hónapos korában is, kérdezzetek rá, ha ilyet vennétek! (egyébként ezek is szuper babakocsik, mindent tudnak, csak nagyon, nagyon, nagyon nehezek)
  • Sportrész – bármerre forgatható, ha már megunná a kicsi a mamát nézegetni. Ide kapcsolom a vázat is, mert viszonylag nagy a kerék, tömör gumi, sportosabb kismamáknak tökéletes.
  • Bár a váza nem csukható össze annyira kicsire (úgy mondják: esernyőre) mint sok más babakocsi esetében, de van ami kárpótol ezért. Az esernyőre csukható babakocsik fogása nekem nem volt stabil – vagy csak két oldalt volt fogó (csak két kézzel tolható, még egy orrfújáshoz is meg kell állni), vagy a fogó középen megtörik, így a lépcsőn le- és felhúzásnál nem ad stabil érzetet.

Ami még fontos – stabilitásához képest, illetve más babakocsihoz képest is könnyű, masszívnak, megbízhatónak tűnik. A kinézete is szuper, modern, fiatalos, jók a színei is.

Szuper kiegészítői vannak benne az alapárban, de ha még kell hozzá valami extra, mint például a téli lábzsák, az is beszerezhető és kompatibilis.

Az expon egyébként a képviselet elmondta, hogy ha nem tetszik a Quad típusnak a váza, mert túl robosztus, akkor bármelyik más típus váza szintén kompatibilis a feltétekkel. Ha esetleg a boltban nem ezt mondanák, akkor erősködjetek, mert így van, csak nekik könnyebb, ha már egy általuk megrendelt és kiállított darabot adnak el nektek.

Sóhajtok még egy párat, nézegetem még egy kicsit a neten, és elteszem még aludni ezt a kérdést egy darabig, mert hiszen még van idő, akár a karácsonyi pénzeket is összegyűjthetem kiegészítésképpen, hogy meglegyen az álombabakocsi. De a neten keresgélést sem hagyom abba, mert hátha lesz valahol szuper végkiárusításos akció. 🙂

Még egy gondolat zárásképpen, soha, de soha ne hallgassatok azokra, akik valamilyen babonából lebeszélnek benneteket megvenni valamit, akár már most a 17. héten. Én hallgattam anyura, hogy “Úristen, nem szabad, még korai!”, így lemaradtam a szívemet megdobogtató, nektek korábban említett 56-os méretű szarvasos kezeslábasról a hiperben :(. Mire a hétvégén elszántam magam, már mérethiányos volt. Arról nem is beszélve, hogy azóta ott motoszkál a fejemben, hogy csak nem jelent ez valami rosszat?????



6 hozzászólás

  1. Angéla
  2. Timi
  3. Timea
  4. Niki
  5. Zsuzsi
    • Mira

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!