Amikor az ember lánya világvége hangulatban van, és szíve szerint élve temetné el magát jó mélyre, mert nem csak a világ, hanem az egész univerzum hadat üzent neki, akkor nem árt végig gondolni a dolgokat.

A Húsvét kapcsán az ember előkapja hol a vallásos énjét és remél, pár napig koplal, önsanyargat, majd meg megbocsájtja a világ bűneit és a sonka illatra feltámad. Pár nap múlva viszont még hagyma szagúan ráeszmél, hogy semmi, de semmi nem változott meg…

A természeti népek azonban a tavasz, a rügyek kipattanásával és a természet feléledésével, újjászületésével, azt remélik, a lelkünk is újrafakad tisztán, jól, üdén, tehertől, levéltetvektől mentesen.

Ám a megtisztulás, az újrakezdés csak a kezdet. Nekünk kell a hitet, a tavaszi szelet ébren, életben tartanunk, őriznünk, mint a lángot az otthon tűzhelyében, a társunk szívében és a saját testünkben.

Nem, nem várhatjuk mástól a jót, a hosszútávút a fenntartást. Mi vagyunk a felelősek a saját és a szeretteink harmóniájáért, meg kell engednünk magunknak néha azt, hogy rosszak vagyunk, önzőek, és pesszimisták, de aztán arcot kell mosni a hideg, tiszta vízzel, és azt mondani: rendben, ez szar.


Letörlöm a tükröm, belenézek, és őszintén meglátom magamban az erőt, ami ahhoz kell, hogy újra szeressem magam, hogy meglássam magamban és másokban a jót, hogy hagyjam, hogy szeressenek, gyűlöljenek, hogy ki tudjam mondani, mi az, ami nem kell, mert rossz nekem, és mi az ami kell, mert jobbá tesz vagy jobbá teszem.

Ha másoknak meg tudjuk bocsátani, hogy rosszak, és a türelmetlen ráförmedés után egy megengedő mosollyal szinte kérjük, hogy szorítson magához, akkor magunkkal is meg kell ezt tennünk, mindenkinek kell a vigasz, mindenkinek kell a megtisztulás esélye…

Nehéz, mert néha fáj és arcpirító, ha a labda az arcunkba vág, főleg, ha mi dobtuk először, és bár néha nevethetnek rajtunk, vagy szánalmasak lehetünk, de akkor keresünk gyorsan egy másik nézőpontot, és mi történhet?! A legrosszabb esetben felvállaljuk a keserűt, és elengedjük, megrántjuk a vállunk és mosolygunk egyet magunkon, hogy lám ilyen se volt még …

Minden egyes új lehetőség lehet egy jó lehetőség, az esély arra, hogy bizonyítsunk magunknak, többet érünk, mint a legtöbb szürke hétköznap legvacakabb órái. Mert nem hagyhatjuk, hogy megegyen minket egy rossz munkahely, egy nem hozzánk illő társ, fájdalom egy nemesebbért, egy rosszul végződött kapcsolat, egy nehéz nap, egy keserű emlék.

Amikor az ember végignéz, mije van és mije nincs, mi az, amire vágyik, és igazán mi az, ami a legfontosabb az életben, ami igazán boldoggá tesz, mert érdemes érte, vele élni, akkor azt hiszem. nem tévesztünk, ha mindenek előtt a saját testünk-lelkünk egészsége kell legyen a legfontosabb.

Hiszen csak egészséges testtel és szellemmel tudjuk igazán szeretni, látni, érezni, és megosztani az érzéseink azokkal, akik valóban a legfontosabbak számunkra, akikkel érdemes megosztanunk a szép és kevésbé szép pillanataink, akik érdemesnek tartanak minket a velük töltött hasonlóan őszinte és tiszta pillanataikra, éveikre, érzéseikre.

Várom, hogy megöntözzenek, most nem újévi fogadalom születik, amit nem tartunk be, hanem lemosódik néhány bűn, így nem hervadunk el, és kapunk újabb lehetőséget, egy újabb kezdetre, hogy a folytatás jobb legyen egy új esély, hogy meglássuk a tavaszban a munkát, a nyárban az erőt a táplálót, az őszben a termést, hogy télen, ha fázik a lelkünk leemeljük a polcról a tavasz ízét…



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!