A múltkori kételyek és aggodalmak után, igen aktuálissá vált a szülésznővel való találkozásom. Az első csoda születésénél nem választottunk szülésznőt, mert kifutottunk az időből, illetve valahogy el is felejtődött. Az orvosunk választott volt.

Egy nagyobb megyeszékelyen lakunk, kezdetben a sima tb-s nőgyógyászatra jártunk. Több mint egy évi sikertelen próbálkozás után egy idősebb doki küldött el ultrahangra petesejtet lesni, ez után érkezett az életünkbe az első kisbabánk. A terhes gondozást is ott kezdtük meg. Míg nem sikerült kifognom egy igen „erőskezű” mogorva, arrogáns „orvost”, azt hittem a vizsgálat után szülni is indulhatok…

Sajnos a sima tb-s gondozáson nagyon le kezelőek és nem kedvesek az oda járó anyukákkal, akikről valamiért azt gondolják (mivel nincs választott orvosuk), hogy csórók, vagy mert a kisebbséghez tartoznak, és így már nem is lehet velük emberségesen beszélni, viselkedni. Persze tisztelet a kivételnek, de többnyire nekem negatív tapasztalatom volt a terhesgondozóban … Persze, tudom, túlterheltek, alulfizetettek, de alapvetően nem hivatástudatból mennek erre a pályára?!

Akkor döntöttem úgy, hogy azonnal felkeresem a korábban már kiszemelt orvost. Onnantól kezdve a választott dokimhoz mentünk csak. Nagyon jó választásnak bizonyult. Fiatalabb, de már egy ideje a szakmában dolgozó, nem a legdrágább, de igen alapos, és ami szerintem a legfontosabb, emberséges, ja és baromi jó humora van.

Nagyon megkedveltük a terhesgondozás során, igen jó fej volt. A szülésnél pedig tökéletes. Higgadt volt, és olyan bizalmat, nyugalmat árasztó, de mégis határozott. Nem egy locsi-fecsi, de amit kell, azt meg lehet vele beszélni és szerintem nagyon korrekt. Szóval a tb-s terhesgondozást túlélve végre jó helyen voltunk.


Most a második csoda is igen nagy várakozást előzött meg. Szerettük volna, ha kis korkülönbség van, így amikor visszatért a lehetőség a próbálkozásra (már mint női oldalt tekintve), fél év után ismét elmentünk petesejtet lesni, mert féltünk, megint sokat kell várni a kisebb-kicsikénkre. Persze megint siker, mert abban a hónapban beköltözött hozzánk a picikénk. Az orvos személye nem volt tehát kérdéses.

A szülésznő választást én viszont most igen hamar eldöntöttem, akartam. Szerencsénk volt, mert egy nagyon jó szakembert fogtunk ki az első születésnél. Így az ő személye sem volt vitás. Amikor kiderült, úton van a picikénk, felkerestem, hogy vállalna-e minket. Úgy érzem a kölcsönös szimpátia abszolút meg van.

Bevallom én nem vagyok egy nagyon anyus (inkább mamás), de ez a hölgy olyan anyus, (korban, és alkatra is hasonlít az anyámra … tudom Freud … ) Teljes mértékben jól működtünk együtt az első szülésnél, az én bizalmam maximális volt. Ő nem volt egy picsogós, nyünyü, határozott és egyértelmű utasításokat adott, mikor mit kell csinálni. Még sem éreztem gorombának és kellemetlennek.

Szóval nagyon megnyugodtam, hogy vállalt minket. Már több alkalommal leültünk hosszasan beszélgetni. Sok mindent átbeszéltünk, nem csak a gyerekek, a várandóság, a technikai részéletek terén, hanem úgy általában is, mint emberek igyekeztünk megismerni egymást.

A mostani találkozás előtt nagyon izgultam. Nagyon aggasztott több minden. Az első babánál semmilyen félelmem nem volt. Most viszont annyi minden zakatolt bennem, nyilván a tudás hatalom, és most már azért számomra is jobban kiderült, mi-milyen következménnyel járhat, így hát aggódni is akad rá időm …

Találkozás, és már az ölelésnél megnyugodtam. Mindent átbeszéltünk, minden kérdésemre választ kaptam. El tudtam, azt hiszem, engedni végre a félelmeim. Úgy érzem, az ő bizalma, a férjem, és a saját magamba vetett bizalmam/hitem elegendő lesz ahhoz, hogy ismét úgy felkészüljek, hogy minden simán és rendben menjen.

A képesség érzése, ami igazán fontos. Nem baj, ha nagyobb, a baba, (persze azért jó lenne, ha 3,5-nél meg állna 😀 ), nem baj, ha faros, meg fogom tudni szülni. Ha mégis úgy alakul, hogy császár, az sem baj, úgy is jó lesz.

Hihetetlen számomra egyébként, mekkora meló lehet igazán jó szülésznőnek lenni. Maga a szülés az anya számára is olyan sok készülést igényel lelkileg, fizikailag, és ott az események áradatában baromira kell koncentrálni és figyelni, jól kooperálni a szülésznővel, úgy gondolom, a java ezen múlik.

Persze ott a baba része, ott a férj része, a doki felelőssége és szakértelme, de mégis nekem úgy tűnt, igazán a szülésznő és az én közös munkám volt veleje. Még most is, ennyi idő után, és készülve másodikra, olyan adrenalin tör föl, hogy mi volt. A légzés, a fájdalom, a gyerek, hogy nekem mennyi erőm van, figyeljek, hogy betartsam az utasításokat.

Emlékszem, mondta ne vergődjek, és nem vergődtem, kérdezték utána a barátok, hogy hát hogy mondhat ilyet és nekem nem esett rosszul. Nem tudom, lehet normál esetben ez nem egy kedves kérés, de nekem akkor nem volt fontos, hogy hogyan fogalmaz. Szót fogadtam, mert ő már végig csinált pár szülést én meg először voltam abban a helyzetben, így hát nem volt időm és tudásom felülírni, nem hogy picsogni és megsértődni.

Egyébként azt mondja, sokszor az a baj, hogy az anyukák nem figyelnek és nem tartják be a kéréseket. Nagy feladat lehet valakivel ilyen helyzetben jól működni, a nő kiszolgáltatott, fájdalmai vannak, sebezhető. A szülésznőnek pedig igen sok mindent el kell érnie ebben a helyzetben. Mégis úgy látom, ez az egyik legszebb hivatás, világra segíteni a kisbabákat, naponta többször megélni a születés csodáját, igen klassz lehet és óriási rátermettséget igényel.

Így hát megnyugodva, de izgatottan készülve várom az eljövendő, még hátra levő heteket. Kíváncsi vagyok, mennyi van méég?! 🙂





Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!