Az embert, mint egy szál búzát a száron, a kalászt benne a szemekkel, csak úgy simogatja a szél, aztán néha zúzza, dobálja … jön az eső, megveri piszokul, majd derékba töri, de meghajlik, feláll, kiegyenesedik, amint a szél alább hagy, kisüt a nap és megszárítja szép lassan, melengeti, cirógatja.

Nem tudja, mi a jövője, mi vár rá, szépen megőrlik-e vagy a vadak tapossák össze, ha megőrlik, vár a sorára, míg nem kenyér lesz belőle és nemes a sorsa. Ha paták nyoma rajta, elbomlik és új születhet belőle.

Minket is hol így, hol úgy gyötör vagy támogat a környezet, de szerencsénk az, hogy mindig van benn valami erő, mikor már úgy érezzük, a sárral lettünk egyenlők, jön valami benső melegség, ami csak mint egy szikra hatására, egy gondolat szétárad bennünk lassan, lassan felmelegít, mint egy finom forró meleg húsleves a nagy hidegben …

Lehet ez a szeretet, amit adunk, vagy a munka nemes érzése, amit leteszünk az asztalra nap mint nap, vagy a hit abban, hogy még, ha most nehéz is, jön a szél, ami felszárítja a könnyet és felsejlik a nap sugara, ami megvilágítja az utat.

A türelmet, mint gyümölcsöt nem lehet csak úgy leszüretelni, készen kapni, néha azt érzem, az vagy van vagy nincs… de hát akkor hogy máshogy lehet, csak nevelgetni, erősíteni kell magunkban, a hittel, a reménnyel, hogy igen, most látom az utat.


Olykor többet, és akkor megint a türelem kell, hogy tudjak várni, hogy képes legyek a jó döntést meghozni, melyik úton induljak.

Kell tudni várni, hogy megérjen a kalász, a tudás, a nemesebbhez, amiben mindenki megtalálja a boldogat, a jót, az egyenlőt. Hiszem, hogy vannak még ilyen utak mindenki számára, és hiszem, hogy mindenki érdemes rá mindenféle címke nélkül…

Anélkül, hogy bárki, aki azt képzeli, feljebb való, beárazna, bekategorizálna minket akár egyetlen vélt vagy valós állapot, tudás, szín, nem, betegség, melegség, hit vagy hitetlenség, származás, szem szín, gyerekszám alapján…

Szép lenne, ha végre minden búza ugyan olyan magasra nőhetne és ugyanúgy simogatná a szél és a napsugara mindegyiket, hiszen mindenki érdemes rá, ennek kérdésnek sem kellene lennie…



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!