A Húsvét margójára.
Én személy szerint nem vagyok vallásos. Gyerekkoromban érdeklődtem a vallás iránt, jártam katolikus hittanra, templomba. Nagyon jó érzés volt, de igazán a közösséghez való tartozás vonzott. Később, mikor már ésszel sikerült látni, felfogni néhány dolgot, kiábrándultam, vagy inkább azt mondanám, már nem láttam benne szépet.

Nem csak az egyházadó, nem az, hogy a búcsúcédulával hogyan tekinthetjük bűneinket semmisnek, vagy vajon hogyan rendelkezhet bárki is arról, hogy egy nő megtartson-e egy olyan gyermeket, aki erőszakban fogant, vagy „eleve” halálra van ítélve … A mód nem tetszik, ahogy az egyházak képviselik Istent… Jártam református iskolába is, ott református hittanra, végképp elhidegültem. Semmilyen felekezet szertartásában nem tudtam megtalálni, azt amire vágytam.

Hiszem, hogy van egy felsőbb rendű hatalom, nevezhetjük sokféleképp. Én még a bibliai történeteket is szeretem, fontosak, nem csak az alapvető műveltség részét kell képezze. Szívesen megmutatom majd a gyerekeimnek a tanulságos meséket. Ugyanakkor azt gondolom, hamis képet kapnak az egyházaktól az emberek.

Szomorúnak találom azt is, ahogyan az egyes (keresztény) ünnepek másról sem szólnak, csak a falánkságról, a telhetetlenségről, a versengésről. Ki mivel, hogyan halmozza el a családját, a kisunokáit vagy a hívők mennyit áldoznak a külcsínre. Nem fontos már a mértéktartás, a locsolóvers, a szép hímes tojás, ki mekkora és hány különböző ajándékot, csokinyulat, -tojást vett.

Tudjuk még egyáltalán, miért locsolkodnak a fiúk? Tudjuk, miért „kellene” böjtölni? Hogyan keveredtek össze a népi hagyományok a termékenységi rítusok, a vallási menetrenddel? Hogy kerül össze a bárány, a tojás a nyuszival és a csibével?


Kicsit az az érzésem, mint Karácsonykor, meg Mindenszentekkor, már nem az a fontos, kikkel szeretnénk együtt lenni, milyen szertartásokat hagyományoztak ránk a nagyszüleink. Milyen segítséget adnak az egyes népszokások, iránymutatást a hétköznapokra, az évre, hogy legyen egy rendszer, amihez alkalmazkodunk, hogy a kiszámíthatóság egyfajta stabilitást, biztonságot adjon nekünk.

Tavasszal nagytakarítunk kívül-belül, nem csak a telet űzzük el, kisöprünk betegséget, rossz dolgokat. A természet megújulásával, kipattanásával mi is új életre kelünk, megláthatjuk, milyen friss és jó dolgok várnak ránk. A lelki megtisztulás megkezdődhet, megszülethet bennünk egy újabb lehetőség. Megtanulhatjuk mi magunk is újra, és a gyerekeinknek is átadhatjuk mi is az igazán fontos.

Az élet periodikusossága, az ünnepek lényege és a hagyományok segítenek nekünk utat mutatni, hogy ne csak egy közösség, egy család tagja legyünk, hanem tudjuk ezt értékelni is, és megajándékozni egymást az együtt töltött élményekkel, szeretettel, és a képességgel, hogy felismerjük önző és rohanó világunkban még meg-meg bújnak és fel bukkannak az igazán fontos dolgok …



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!