Az emberlánya hazajön, kisbabát szül, igyekszik nevelni, terelni. Az élete lassan. szépen, de lássuk be, beszűkül. Jó is ez így. Rózsaszín felhőn csücsülni egy édes pöttyel, aztán kettővel … Aztán telnek a napok, folynak a hónapok. Azon kapja magát a nép, hogy butul. Butul? Hát mér’ ne butulna, papa, mama, labda… Semmi munka, semmi kihívás, semmi információ, semmi híradó, miből csak ömlik a szürke szörnyeteg, ami még bekapná a rózsaszín idillt.

Vergődök, vergődök, imádom a gyerekeket, van napirendünk, házimunka, kis mókuskerék. Le nem cserélném, de lassan üresnek, haszontalannak érzem a hétköznapok, magam, mert nincs most rögtön eredmény, visszajelzés.

Már megint elégedetlen vagyok, hát nem elég, hogy egészségesen fejlődik a két szép csimota? Hááát, ha felhúzok egy csini rucit, akkor is jól esik, hogy megjegyzi a férj, na szép vagy. Van ilyen igény intellektuelben is. Ciki? Szerintem nem.

Így ki is találtam, mit kezdjek magammal a lakásfelújítás majmolás és őrület helyett. Lógok az egyetemnek a diplomámhoz szükséges nyelvvizsgával… Nagy szenvedés, húzom már pár éve. Itt a tökéletes alkalom. Itthon tespedek, semmit sem csinálok egész nap, hát miért ne férne mind emellé egy kis agytorna.

Lassan mozog a szürke állomány, régen volt már használva. A bevásárlólista írás, az egyes szavak ismétlése nem nagy kunszt. Imádom a rózsaszín felhőm, nem rinyálok, ne rám dobja a követ senki.


Kellemetlen felvállalni, hogy az emberlánya kezd savanyú lenni? Csoda ez? Mikor már a konténeráruházba menet is kiöltözöm… Nem vagyok a lenyúlt hajú, zsírfoltos mackós kategória. Igazából igyekszem tudatosan megmaradni, emlékezni a régi önmagamra. Nem mániákusan, nem hordtam régen se a mindig aktuális trendet.

Az a véleményem, hogy igazság szerint baromira kell koncentrálni. Nem csak szülés közben, hogy minden oké legyen, hanem onnantól kezdve, mindenre KELL figyelni. Én legalábbis néha azon kapom magam, hogy hagynám feledésbe hanyatlani a figyelmet, a fegyelmet, a következetességet, a másikat, a fontos dolgokat, mert megesz a hétköznap. És a nincs időmnél nincs jobb kifogás…

Azt gondolom, nem csak jól hangzó üres dumának kéne lennie figyeljünk magunkra, szeressük az új életünk, legyünk büszkék, mert életet adtunk, és ha magunkkal megvagyunk jól, akkor minden marad jól rózsaszín felhőcske…

Jut igény, figyelem és idő a szerelmes férjre is. És bakker, megint pofán vág az egész, mert ha én jól kelek, én jó passzban vagyok, a gyerek se hisztizik, ő is nyugodt kiegyensúlyozott.

Mégis mindig, mindig elő jönnek az ördögi körök, és a végén megint odalyukad ki az ember, hogy nem igaz, milyen hisztis a gyerek, nem lehet mit kezdeni vele, és akkor már miért ne lehetne a házastárs torkát is elharapni, ha hazaér és nem jó kenyeret vett.

Így hát a napi kihívás, az ügyes tündérkirálylány lenyomja a házi sárkányt …



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!