Most, hogy túl vagyok a bal lábbal kelésen, mert sikerült aludni egy jót, eszembe is jutott néhány dolog az alvás kapcsán. Nehéz téma… hol, kivel, meddig, miért, külön, egybe, szét, össze-vissza.

Mi először beraktuk a gyerekszobába a kiságyat, légzésfigyelő, meg minden, ó, majd ott lesz a kicsi, ha sír majd, megyek, ott etetem, kényelmes fotel, meg minden, apát se zavarjuk stb. Aztán az utolsó pillanatban, na jó, a mi szobánkban legyen a kiságy, mert még is csak naaa.

Megszületett, hazajöttünk, és szerintem az elmúlt másfél év alatt a kiságyban max. háromszor vagy négyszer aludt. Rám tört az ősi erő, és a férjemre, egyszerűen nem volt jó, ha nem volt mellettünk.

150-szer keltem, hogy lélegzik-e, nincs-e baja, stb. Picike volt, 48 cm-rel 2740g-mal hoztuk haza, védtelen volt és törékeny. Szerencsére tej volt bőven, én magam tápszert sohasem kellett, hogy adjak neki.

És megvallom, számunkra, mind a hármunknak (!) ez volt a lehető legkényelmesebb és legbiztonságosabb. Velünk aludt, megébredt evett aludt tovább, ahogy mi is, csendben békében teltek az első idők.


Aztán hol nekünk, hol úgy éreztük, már a kicsinek sem kényelmes együtt. Kapott egy rendes nagyágyat leesésgátlóval, átköltözött a szobájába. A mai napig, ha beteg vagy valamilyen ok van rá, visszaköltözik közénk, de többnyire sikerül a saját ágyában elaludnia. Mikor mennyit, változó, persze gyakori, hogy éjszaka szól és végül is nálunk köt ki, de az már szerintem jó, hogy ennyi idősen a saját helyén alszik el.

Itt a tik-tak, raknám a fészket, lakásfelújítás, így még csak ábrándozok, mi hová kerüljön. Már nagyon készíteném elő a terepet a kis jövevény számára. Nagy dilemma megint, hogy hogy legyen.

Kiságya nagytesóval közös szobában? Vagy nálunk, a megérzés és a szívem szerint az az, hogy velem aludjon a baba. Neki is jár, nem? De mi van, ha ő más lesz, ha ő ellenne a kiságyban zokszó nélkül. Aggodalom a nagytesó miatt, négyen egy ágyban nem lenne biztonságos és kényelmes.

Ami viszont szerintem fontos, hogy a két fix, a nászi-ágyban apa és anya mindenki más talán. Én azt gondolom kettőnk egysége alapja a négyünk egységének. Főleg, mikor hulla fáradtan már csak arra marad energia, hogy a lábainkat összefonva érezzük, mindketten ott vagyunk, megvagyunk egymásnak…

Nehéz ez, hogy hogy is jó. Nekem biztonságot, kényelmet jelentett az együtt alvás az elsővel. Most viszont rögtön felmerül egy csomó kérdés. Mi van, ha átjön nagy, odabújik, véletlen megrúgja a kicsit. Azt nehéz elképzelni, hogy megértetem egy két évessel, hogy nem jöhetsz ide, mert itt a kisbaba.

Az meg megint milyen már, hogy ha a kicsinél is jól menne az együtt alvás éjszakai evés. (Ugye nem kell érvelni miért is jó együtt aludni a kisbabával??!) és őt meg pateroljam be kezdetektől a kiságyba, hogy márpedig beszoktatom… A nagy meg ahogy eddig többnyire reggelre ott köt ki mellettünk?

Azt sem tartom több okból jónak, hogy én alszom a két gyerekkel, egyrészt, mert nekem kell a férjem, másrészt a nagy kárt tehet a kicsiben… Opció lehet az én a kicsivel, apa igény szerint a naggyal felállás, de ez megint gyanús, hogy ha féltékeny a nagy, akkor apa és én megint csak papíron vagyunk együtt…

Tudom, hogy majd akkor fogjuk látni és tudni, mi a nekünk legjobb, és csak mi tudjuk eldönteni mit miért, mégis olyan fontos ez szerintem. A gyerekek biztonság érzete, a miénk. A párkapcsolat-szülőség egyensúlya. A kényelem, praktikum, hogy mindenki eleget tudjon aludni. A gyerekeknek és nekünk is nagy szükségünk van a harmóniára és a pihenésre, amihez a jó alvás is kell… Jó érzés, hogy ezen agyalhatok!



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!