Néha kiabál, néha csak súg, emberekről, helyzetekről, magunkról. Ösztön?! Nem is tudom, vagy maga a lélek, lelkiismeret, kóbor agyszülemény, maga a gondolat, a hang a fejedben?? Te is hallod?!

Néha segít bátorít, bíztat, csak ő lát szépnek, vagy a legrosszabbnak a Földön. Néha csak úgy lenyomjuk a víz alá, hogy csak a visszhangja tűnik elő, néha nem látjuk tőle az erdőt.

Mi provokáljuk? Vagy ő provokál? Ha kérdezzük, ha nem, hol így, hol úgy, de ott van. Ráfoghatjuk, miatta a megfelelési kényszer, vagy tőle lettünk betegek, vagy mi mérgeztük meg?!

Van, hogy nem tudjuk, egyáltalán van-e, az elején még el sem hisszük, hogy van, titokban megkérdezzük a barátnőink, hogy ők is hallanak-e ilyet. Néha olyanokba futunk, akiknek tényleg nincs.

Támaszkodhatunk rá, ha jóban vagyunk vele, biztos erkölcsi támasz, vigasz a bajban, a legkeményebb ellenfél és félelmet nem ismerő tréner. Bölcs atya, óvó anya, kíváncsi kislány, huncut démon.


Törődnünk kell vele, bíznunk benne, ha azt mondja, szabadulj, szökj, menekülj, támadj, védekezz, engedj el, hinnünk kell neki, hiszen ő ismer minket a legjobban. A legnagyobb szűrő, kis spekulátor, a halk kis szörny, aki befolyásol minden gondolatot, de csak miattad, meg miattam.

Olykor elrejti, ami fáj, vagy felkészít és előkészíti, hogy elviseljük az elviselhetetlent. Néha leporolja az önérzetünk, és ’istenigazából arcon csap, hogy észrevegyük, mi is az igazán fontos.

Néha aljas, felemlegeti a gonoszt a fájdalmat, dühre gerjeszt, majd megsimogatja szívünk, csendesen vigasztal terel, projektál, kicsi önvád, némi bűntudat, hes-hes és minden jó.

Jó lenne tudni a biztost, a tutit, megtalálni mindig a legkönnyebb, legjobb megoldást. Mégis úgy tűnik, az élet nem ilyen egyszerű, és még ha egy út nehezebbnek is tűnik, végül lehet, az segít megérteni, amit meg kell értenünk. Csak ne hagyjuk, hogy az út zaja elnyomja a belső hangot.

Nem tudom, hol a szabályzó, a hangerő gomb, mi segít és mi nem, van-e ki- és be kapcsoló gomb, pause, visszajátszás, nem, annak miért lenne értelme, jaa a játszmák és az ördögi körök, amibe mindig bölcsen segít belesétálni.

Néha le kell ugrani egy szép hűs tiszta vizű tóba, leúszni jó mélyre, hagyni, hogy feloldódjon és letisztuljon minden.

Újult erővel felszínre törni, és csak az erőt és a jót látni magunkban, mert ott van, mindig ott van. Mindig van valami jó bennünk, mindig van valaki, akinek mi vagyunk a minden. Még ha nem is tökéletes mindenben.

Igen, a belső hang a bátorság, az inger, ami szalad, ad hideget, meleget, erőt, félelmet, haragot, szeretetet, könnyet és kacajt szívet és lelket.



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!