Az első kisbabám lassan 17 hónapja érkezett erre a világra. Bentlakása idején tankönyvi gyermek volt, minden időben tökéletes méretek. Férjemmel pontosan elterveztük, hogy mikor szeretnénk ŐT. Ehhez képest a már akkor szilárd akarattal rendelkező kisfiunk kb. 1,5 évet váratott magára.

Létezését a nagyapám születése napjától tartottuk számon, ami igen jó kezdetnek bizonyult, azt hiszem ez volt az első jel, hogy egy pompás élet kezdődik. A szívhang várható ideje a férjem születésnapjára esett, még egy jó jel! Az, hogy fiú, az én születésnapomon derült ki! 🙂

Várandósságom boldog, és nehézségektől mentes volt. Dolgoztam, amíg lehetett, emberek között voltam, minden figyelmet és segítséget megkaptam. (Néha túl sokat is! 😉 ) A férjemmel megéltük és izgatottan vártuk a mi kis első csodánkat.

Szépen lassan volt időnk felkészülni a szülővé válásra. Mindketten harmadik gyerekek vagyunk, neki is és nekem is egy-egy nővér, egy-egy bátyó jutott, nekik már voltak gyermekeik. Bőven volt elképzelésünk arról, hogyan „kell”, „lehet” gyereket, gyerekeket nevelni. Sosem értettem, hova a nagy kivételezések első-második-harmadik gyerek közt… Több alkalommal tapasztaltam, hogy sokan máshogyan állnak az első-másod-harmadszülött gyermekükhöz. Lehet is egyformán?!

A szülőség nagyon bonyolult és nehéz, összetett dolog. Amíg az ember gyerek és később, míg gyermektelen (és még később, amikor már van gyermeke és még több EGO-ja), azt gondolja, könnyen és bátran ítélhet, suhan a vélemény: „a másik rosszul csinálja – Na majd ÉN”


Hú majd én biztos nem így nevelem, vagy lát az ember valami jót, és azt mondja, na majd én is így fogom … Előbb utóbb persze mindenki rájön szépen lassan (ahogy én is,) ki-ki mennyire -nem- sértve önérzetét beismeri, NINCS RECEPT, séma, kitaposott út. Minden szülő minden gyermek teljesen más összhatást produkál.

Úgy gondolom, a szülővé válás a legizgalmasabb dolog a világon, bizonytalan, vadregényes, nincs soha vége, addig tart míg dobog a szívünk. Bizonyos radikális eseteken kívül nincs olyan esemény, amit ne lehetne jóvátenni. Nincs olyan, hogy elrontottam.

A kapcsolat a gyermekemmel egy folytonosan változó, dinamikus kölcsönhatás. Egy szuper érzelmekkel teli kapocs, amit mindig lehet javítani-rontani-fejleszteni-szorítani-tágítani. Azt hiszem, egy örök szerelem, aminek valóban a feltétel nélküliség és a bizalom a legfontosabb két összetevője.

Az anyaság biológiai kezdete és a szerepek eltanulásának időszaka, és az anyává válás tényleges kezdte szívbe markoló dolog. Az egész olyan misztikus és felfoghatatlan, már az édesanyánk méhében kiderül, nőnek születünk és velünk az összes petesejtünk, gyermekeink fele. Azután kislány korunkban babázunk és a sok játék, hogy majd mi hogyan szeretünk és gondoskodunk.

Lessük anyáink, mamáink, a nőket akik a környezetünkben vannak. Szűrünk, jót és rosszat, van jó és rossz?! Van biológiai-, örökbefogadó-, kereszt-, mostoha-, nevelőanya, dada, óvónő, pedagógus, mindenféle érzelmi és technikai „anya”, akik hatással vannak ránk, hogyan váljunk nővé-anyává, milyenek leszünk.

Tőlük akartuk – nem akartuk, mindenfélét magunkba szívunk, ilyen-olyan mintát, ki mennyire tudatosan vagy kevésbé tudatosan igyekszik megőrizni vagy eltörölni azt a „tudományt”, amit igyekszik vagy nem igyekszik saját családjának- gyermekének átadni…

Én azt gondolom az anyaságról, gyermekvállalásról még ily tapasztalatlanul, a legfontosabb a feltétel nélküli, önzetlen szeretet, mely minden kényelmet elvárást felül ír. (Tudom, giccses és nyálasan hangzó közhely, de nem az a legjobb érzés a világon, amikor az éjszaka közepén könnyekben úszva felsír a kisbabánk, és elég a puszta hangunk, bőrünk melege, és már édesdeden alszik tovább???)

A szeretni tudás és az érzés, hogy egy jó embert, egy igaz embert akarjon az emberleánya adni magából. A jó nem tökéletes, csak egy olyan valaki, aki szintén meg tudja látni a jót a világban és az emberekben. Aki nem hagyja, hogy felfalják a kicsinyes, önző emberek és dolgok…

Az álmodozás az egyik legjobb része az áldott állapotnak. Már nyugodtan a pocakban a baba, szépen kalandozunk, milyen lesz az élet VELE.

Sosem hittem el a riogatásokat, amikkel ijesztgettek az emberek, a média, hogy nem fogok aludni, hogy ez meg az történik a testemmel. Az ember tanult biológiát, pszichológiát, ha nem meg hallgat a józan paraszti eszére, vagy ha szerencsés, van egy klassz nagyija, aki felhomályosítja, hogy semmi életellenes dolog nem történik. Hiszen egy élet fejlődik és születik meg, ez a világ legtermészetesebb dolga, ahogyan az utána történő dolgok.

Persze vannak esetek, amikor kell tájékozódni, de én néha azt látom, hogy az emberek saját maguknak bonyolítják túl nem csak a várandós lét, hanem az azt megelőző és az azt követő időszakot. Valahogy elveszett az arany középút a természet és a média csapdája között. Az örökös megfelelési kényszer. Sajnálom magunkat, nőket…

A férjem és én eldöntöttük, nem törődünk senkivel és semmivel, mindig azt tesszük, ami mind a hármunknak megfelel. Ezt tettük végig. Ez bevált nekünk!

Megszületett első gyermekünk, és hát visszatérve a sorrendiségre, mindent megértettünk, minden világossá vált, mi, a harmadikok leborultunk az „első” adta élmények előtt … minden cinizmus nélkül …




Mert hogy először megszülni, zökkenő mentesen az első kisbabát, először érezni, hallani a sírását, először kézbe venni és látni – a szerelmünk gyümölcsét, amit mi ketten a férjem és én hoztunk létre a puszta szerelmünkkel, azért az valóban megismételhetetlennek tűnik, leírhatatlan boldogság. Amihez minden mást már csak hasonlítani lehet majd … Ahogyan a szaladó-pörgő napokat-heteket, az első gyermekünk első mosolyai, hangok és vicces események, léptek, ölelések – és az a rengeteg első…

A második gyermekünket várjuk, a második csodánkat… Máris esik az ember a hibába, a második! Az első második várandósság! Már csak azért is! A kezdet biztató, hogy ez is egy izgalmas vadregényes út lesz, vagy még izgalmasabb…



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!