Nem akarom hangsúlyozni, milyen módon, és mennyire ki vannak rekesztve szegény apacák ebből a baba témából. Szerencsére akadnak nők, és akadnak férfiak, akik együtt döntik el, tervezik meg a gyermekvállalást, és csinálják végig az első perctől az utolsóig.

Nem csak a közös felelősségvállalásra gondolok, hanem a fizikai és érzelmi háttérre is. Amikor apa nem „csak” „tenyészbikaként” éli meg a gyermekvállalást, nem egy elhamarkodott döntés –kényszerhelyzetként jut eszébe a rózsaszínű kiscseppség, hanem amikor a férfi is apa, már a gyermek első gondolatától.

Szerencsés nő vagyok, mert az én szerelemem ilyen férfi. Együtt döntöttük el, hogy mikortól szeretnénk, és ő is ugyanúgy várta és szerette az első perctől. Együtt bánkódott velem a sikertelen teszteknél, együtt nyugtattuk és biztattuk egymást, míg meg nem érkeztek a kicsikéink életünkbe.

Nem volt titkos tesztelés, nem akartam megfosztani az izgalomtól, mert a kettőnk szerelméről volt szó mindvégig. Amikor a pozitív tesztek jöttek sorra, hát neki is azonnal ott kijárt az eufória, az ölelkezés, a zokogás, az izgalom. az öröm, és a felelősség kellemesen nyomasztó súlya.

Anya és apa lettünk hát, és leszünk újra igen hamarosan. Elnézem a kisnagyfiunkat apával, hogy micsoda szerelem az övék, és mennyire csodálatosak együtt. A kis utánzó, amint hazaér apa a munkából, levakarhatatlan. Mindig ott van apa „fenekében”, anya megszűnik (estig).


Ha apa szerel, ő is, ha apa eszik, ő is, apa pipit etet, ő is, és ahogy mennek egymás mellett, már az valami. A fürdés körüli visongások, kergetőzés az öltözéskor, és hát amikor a rossz fa kerül a tűzre.

Persze anya a szigorúbb, apa kilóra meg van véve, egy huncut mosollyal el van intézve, vagy elég egy levegőbe dobott cuppantás… Mi lenne, ha lányunk lenne?!

Az én apukám igen furcsa apa volt, gyakran volt goromba, bántó, és még sorolhatnám, sokszor gondolom azt róla, nem ő volt az ideális apa. Most azonban, hogy én is szülő vagyok, és látom, hogy pontosan hogy is zajlanak a dolgok, úgy hosszú távon és összegfüggésükben, lehet, hogy szigorú voltam vele.

Ennek ellenére tartom, hogy sok mindent máshogy szeretnék szülőként tenni, nem úgy, mint az én szüleim. A férjem apukája sajnos nem lehetett a férjemmel sokáig, a bátyja szolgált némi apaképként az életében. A férjem mégis olyan fantasztikusan csinálja, ahogyan játszik a gyerekkel, ahogyan próbálja megtanítani mindenfélére.

Nekem nem kellett különösebben sosem könyörögni, hogy cseréljen pelenkát a gyereknek, a fürdetés az első perctől az ő kettejük programja, alig várta a hozzátáplálást, hogy etethesse. Célzott szándék volt, hogy a babaúszás csak az ő és a kisfiunk programja, elvégre nekem a fizikai részen volt 9 hónap előnyöm.

Nem hiszek abban, hogy apa pótolható, nem hiszem azt, hogy ne kellene legyőznünk azokat a sztereotípiákat, amik sajnos sok férfit elsodornak az igazi apává válás lehetőségétől. Nem segít a média, ahol pipogya balféknek állítják be az apukákat, akik nem tudnak ellátni egy gyereket sem, nem hogy többet, és anyának kell mosni, autót szerelni, gyereket nevelni stb.

Vannak dolgok, amik elsősorban anyához tartoznak, és vannak dolgok, amik elsősorban apához. Szomorú, amikor sok nő teljesen alkalmatlannak tartja a párját arra, hogy gondoskodjék a csemetéről.

Persze lehet, hogy alkalmatlan, mert még sosem próbálta, nem kapott teret, esélyt, lehetőséget, bizalmat. Elsősorban a feleségtől, és majd a gyerektől, mert hát ugye a kiskicsikék rögtön levágják, anya hogy is áll apához, és apa anyához és stb.

Jó lenne, ha ez az ördögi kör megszűnne. Jó lenne, ha az a férfi, aki szeretne kibontakozni, nem lenne ciki, csak mert szeret apa lenni.

Persze vannak olyan férfiak, akik nem tudnak mit kezdeni a gyerekekkel, őket meglehet tanítani. Na meg persze vannak olyanok is, akik nem is akarnak kezdeni a gyerekkel, de én úgy tapasztaltam, hogy ez általában már a gyermek vállaláskor is kideríthető, mennyire lesz fogékony a férfi a gyermekkel járó eseményekhez.

Sokan cinkesnek tartják ezt az új hullámot, hogy a szülés után már nem csak anya, de apa is bedepizhet. Miért? Ahogyan az elképzelhető, hogy a férfi megéli a várandósságot a szimpátia tüneteivel, ahogyan ő is ki tudja és veheti a részét a szülés csodájából. Úgy olyan nagyon meglepő, ha apa is átesik egy érzelmi „megrázkódtatáson” a gyermek beköszöntével?

Mert lehet, hogy az apák élete is megváltozik minden síkon, nem csak anyáé. Csak azért, mert nem ő jár kopott mackóban, szoptat, mos, takarít, altat, intézi a gyereket a háztartást, még ugyanolyan megterhelő lehet számára is igen sok minden.

Nem az energikus vad tigrise várja otthon, nem kap annyi figyelmet, és lássuk be, talán szeretetet, mert most ott van a kicsi babusgatós, és apa kiszorul, ha hagyja magát. Nem ugyanaz az élet, apát is sújtja a felelősség ebben a szakban is.




A pénzkeresés még nagyobb stressz, hogy minden meg legyen, elegendő jó minőségű étel, biztonságos meleg fészek, a gyereknek a cuccok. Apa is lehet kialvatlan, fáradt, ő is dolgozik a háztartásban is, a munkahelyen is érhetik bizonyos események.

Szóval, amikor hallom a habzó-szájú nejet (aki néha én is vagyok sajnos), mert könnyű az apának, bemegy a munkahelyre, ingerek érik, beszélget felnőtt témákról, dolga van, érzi hogy fontos, számítanak rá, dicsérik, elismerik, kikapcsolódik, elmegy sörözni a kollégákkal, már megint meccset néz, és még a gyerek szemében is ő a jó fej, mert nem büntet csak játszik… akkor érdemes a mérlegre nézni …

Azt hiszem, mindazok, akik megkérdőjelezik a férfiak – apák alkalmasságát, és fontosságát a gyermek kérdésben, elfelejtik, hogy apa nélkül nincs baba, és apa nélkül nincs egészséges gyermek sem … és amikor bántjuk a párunkat, a választásnál mi voltunk ott, nem a gyerek.



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!