A ház tele babacuccokkal, kiselejtezett, félrerakott, majd jó lesz, ha lány is születik, a mostani, a három hónap múlva jó, és még sorolhatnám kupac. Derék beállva, szem kisírva, de nincs nyugalom.

Mosó Masa mosodája csak megy, megy. Vasalni én bizony csak 56- 62-68-as méretű ruhát szeretek, de azt nagyon. Sensitive öblítő, drágább mosószer, gőz száll, anya készül. A kisnagyfiú meg széthajtogat, átpakol, leborít, anya meg nézi, hogy nem rég még neki vasaltam ugyan ezeket a ruhákat.

Valamiért azt hittem, most a másodikat nem ugyanolyan izgalommal várom majd, vagy másképp, de hihetetlen, majd szét csattan bennem az érzés, hogy mikor jön, hogyan, milyen lesz, biztos gyönyörű, és mekkora lesz, miben vagyok más most, mint majdnem két éve …

Hogy fogadja majd a nagytesó, mi hogy fogjuk bírni a két fiúval, nekünk milyen lesz, hogy már két gyermekünk van. Még szeretném, ha három, négy hetet minimum bent töltene, aztán szabad a gazda. Olyan izgatott vagyok, hogy ez rengeteg időnek tűnik pedig nagyon gyorsan telik…

Most még arra is jutott idő, hogy a saját cuccaim alaposabban készítsem össze, az előző tapasztalás sokat segít. Kényelmesebb holmik megválasztása, úgy érzem, most magamra is sikerül majd több figyelmet fordítani. Homeobogyók kiválasztása, újítások, hogy most nekem is több kényeztetés járjon és még hamarabb regenerálódjak.


Arra kell újra és újra rájönnöm, hogy ha mi szülők nem vagyunk eléggé figyelembe véve, megette a fene, mert nagyon nehéz lesz, ha mi ketten apa és anya nem tudunk pihenten egy húron pendülni, akkor minden sokkal nehezebb lesz.

Ez a hét ennek jegyében a feltöltődésre volt fordítva. Fotózkodás arborétumban, ügyes BarátNő szép képei, hármasban-négyesben fotók. Kettesben séta és kései hambizás apával anélkül, hogy rohangálni kellet volna bárki után. Na, és természetesen a nagy feltöltődés az orvos látogatás.

A kisnagyfiú rossz napja miatt csak én mentem be most a doktorhoz, ami nagyon jó volt. Lassan 35. hét, átbeszéltük, amit kellett, és hát gyönyörködhettem a már 2600 grammos gyönyörű kicsikénkben. Nagyon megnyugtató volt látni, hogy jól van, felvette a szükséges pozíciót és teszi a dolgát.

Úgy érzem igen jól sikerült egymásra hangolódnunk, a szobája, ruhácskái illatosan várják, és én is eljutottam oda, hogy már szinte csak ő jár a fejemben. Nagyon jó érzés álmodozni róla és esténként tervezgetni találgatni apával, hogy na vajon mikor érkezik.

A családtervezésben most ott tartunk, hogy kettőnél megállunk, de adtunk még 5 évet magunknak, azon belül még változhat az álláspont. Mégis most úgy érzem, ezt bármikor vállalnám, a pocakomban növekszik egy élet, és én hihetetlenül boldog vagyok, mert hamarosan két gyönyörű egészséges kisfiú anyukája lehetek…

Mindig rájövök, hogy milyen értelmetlen lenne az élet nélkülük, és mennyivel kevesebbnek érezném magam, ha nem élhettem volna meg az anyává válás csodáját. Persze vannak nehéz percek, napok, még emlékszem, milyen kétségbeesett voltam, amikor a férjem visszament dolgozni és szembesültem vele, hogy egész nap kettesben leszek egy kisbabával, a fiammal, akit nekem kell életben tartani.

Csak fogom a fejem, mikor a már majd kétéves arcon pörög a hisztitől, mert nem az van, amit ő akar, és én nem engedhetek a huszonegyből, mert aztán még nehezebb lesz. Bűntudat gyötör, amikor sír, mert nem úgy lehet valami, ahogy ő akarja, vagy mert meg kell büntetni.

Rossz érzések ezek még akkor is, ha mindenre van racionális válasz, de azt hiszem, ezektől a rossz és nehéz percektől lesznek igazán édesek a boldog órák, amikor jó fej a gyerek, amikor mi is kellőképpen türelmesek vagyunk, amikor mindenki jól érzi magát a bőrében, amikor stressz nélkül nézek a gyerekre és gondolom, azt na igen, ez az, boldog vagyok és azt hiszem ő is az.



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!