A múlt héten a harmincadik héten orvos látogatóban. Nagy várakozás, régen láttuk a kicsikénket. Csak érezzük, de nagyon. Kb. 2000g, hatalmas ováció, dehááát még 10 hét. Jujjj. Most kedd, kb. 2002g, persze kb, meg minden. Mindenesetre szeretném, ha inkább idekinn hízna meg. 🙂

Az első csemeténél nem aggódtam, hogy mekkora lesz, épp milyen irányban állt, úgy gondoltam, minden rendben lesz. Most van időm picsogni, hogy miért nem fordult még be, (de még van ideje), ne legyen már óriás bébi, stb. stb. Mi van ha nem fordul be, mi van, ha arányaink nem stimmelnek és orvosilag indokolt lesz a császár.

Nem vagyok bigott ősanya, viszont szeretném vele is megélni a természetes úton történő szülés/születés csodáját. Persze értelmes lénynek gondolom magam, és tudom, hogy nem leszek kevesebb és a gyerekem sem lesz kevésbé az enyém, vagy nem lesz kevésbé életerős, ha nem természetes úton érkezik meg.

Hiszem, hogy ha indokolt a császár, úgy is lehet egy szép találkozás az első. Mégis nagyon bízom, szeretném, ha minden rendben lenne és sima úton érkezne a kicsikénk. Nem sorolom az előnyöket, azt hiszem ez nem kér magyarázatot.

A fészek készül, bővítés befejezve, holnap rendezkedés, már megvan a kiságy helye, a lelkem is érik. Hullámvasúton ülök, kezdek a reklámokon is bőgök szakaszba lépni. Sokat álmodozom már a kis kicsikénkről, valamelyik este a kanapén ültünk mind hárman és azon kaptam magam, a nagypocak simogatva, hogy majd hol lesz, az ő helye, majd a pihenőszéke, meg a játszószőnyege, kin pihen, ki altatja majd ügyesebben…


Nagykisfiam is egyre izgatottabban éli meg az eseményeket. Néha bújik az egyre növekvő pocakhoz simi, puszilja, viszont ha nem veszem fel, mérges lesz…Biztosan sokat megért már, ha pici babát látunk és mondom, hamarosan megérkezik a te kisöcséd is, mutat a pocakra, baba, baba…

Baba, baba, és újra azon kattog az agyam, majd hogyan lesz. A középsuliban, fősulin, egyetemen, volt szerencsetollam, volt szerencsenapom, szerencse tételszámom, szerencsezoknim. A kiscsoda születése napján is szerencse zoknim volt rajtam. (Nem tudom ki hogy volt vele, de nekem baromira fázott a lábfejem… 😀 ).

Már megkerestem most is a szerencsezoknit, biztosan azt szeretném felhúzni a nagy napon. A születése napját is tervezgetjük, tudom naivitás, de hiszem, megtudunk egyezni. Nálunk a családban sok a skorpió, mondtam a kicsikémnek, olyan napon szülessen, ami csak az övé, és lehetőleg egy szerencsés napot válasszon. Cserébe én is ügyes leszek.

A súlyprobléma a részéről, a fejméret, a fekvése felvetette ugyebár a császártémát, az orvos nyugtat, még sok idő van, megfordulhat, ha meg nem fordul meg, annak is oka van. Amit én tiszteletben is tartok. Nagy levegőt vettem, és megnyugodtam. Ha úgy kell lennie úgy lesz jó és szép mind kettőnknek. Majd kihozzuk abból is a legjobbat, elvégre rajtunk múlik.

Biztosan más lenne, és nekem megmondom őszintén a biztonság és az egészség számít a leginkább. Sok negatív dolgot írnak a császárról, és a sima szülésről is. Én igyekszem bízni, hogy szerencsések leszünk és bármelyik módon is érkezik közénk a kicsikénk, jó lesz, mert végre találkozunk, egészségesek leszünk. A kisebb nagyobb kényelmetlenségeket majd megpróbáljuk orvosolni. Biztosan sikerül, ügyesen felkészülünk, egymásra hangolódunk.

Most így a 31. hétben, hogy már igazából tényleg egyre-egyre rövidebb az idő, azt hiszem, tényleg nyugodtan kell lenni. Rakni a fészket, előhalászni a rucikat, mosni, pakolászni, illatozni, beszélgetni, együtt lenni, felkészülni a szerencsés napra amikor háromtagú családból négytagú családdá fejlődünk…



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!