Az óvoda és a bölcsi után számunkra a következő szint a leválásban, mikor a gyerekek nem velünk alszanak, mármint nem csak hogy nem egy ágyban, és nem csak a másik szobában, hanem egy másik településen…

A szilveszteri buli tökéletes alibinek bizonyult a próbaeste elkövetésére. Ugyanis mi szülők már hosszú ideje forraltuk, milyen lenne csak kettesben tölteni egy hétvégét.

A nagyszülők és a gyerekek is ügyesek voltak, bár a kicsi azért morci volt picit, de nem tűnt úgy, hogy maradandó károsodást szenvedtek volna, főleg, hogy történetesen a mamánál még a cumi se kellett, ami időnként vissza-vissza tér az életünkbe, amit én nem tartok olyan rettenetes bűnnek így két éves kor körül.

Így hát a novemberben elküldött foglalást meg nem módosítva kettesben indultunk el négy éve először újra egy kis lazulásra. Némi bűntudat fel-feltört, de igyekeztünk nem mással törődni, egészen birtokba vettük a teret és az időt.

Egészen jól sikerült, a fiúk jól érzeték magukat nélkülünk, a nagyszülők bírták a strapát. Mi, legalábbis én, azért sokat gyötrődtem, nagyon jó volt kettesben, és nem is volt félelmetes, hogy újra csak mi ketten vagyunk. Jót tett a beszélgetés, hogy tudtunk egymásra figyelni, hogy tudtunk csendben együtt lenni és olyasmikre is volt idő, amire máskor nem, nyugis étkezés, négy év óta egy végig aludt éjszaka, hosszú idő óta egy elejétől-végéig melegen, frissen felugrálás nélkül elköltött vacsora …


Félreértés ne essék, imádom a fiúkat, de ez kell, néha jól esik. Szóval elindult, én is kezdek leválni róluk, viszonylag kevésszer jutott eszembe, hogy vajon mi lehet velük, és ami legfontosabb, tudtam és elhittem, hogy jó helyen vannak, és ami még nehezebb volt, nem bántam, hogy nélkülünk is jól érzik magukat. Azt hiszem ez a következő lépcső fok, amikor az ember nem bánja, hogy nélküle is jó a buli.

Persze rossz volt a kisgyerekes családok közt gyerek nélkül, mert olyankor szégyelltem magam, hogy van képem eljönni nélkülük, mert hát ők is milyen jól éreznék magukat … Olyankor racionalizáltunk, így vigasztalva magunkat. Ez nekünk kell, jár, és a gyerekek is jól mulatnak, és igen kell, hogy nélkülük is tudjuk, még kik vagyunk, amikor nem csak anyák és apák, hanem nők-férfiak, feleségek-férjek vagyunk, mert igen, olyankor mi is mások vagyunk. Nem csak a kölykök zsongnak be, ha együtt vagyunk, hanem a szülők is.

Jó érzés volt újra a szolgálatot félretérve egymásra figyelni, csak kettőnkkel törődni, nem alkalmazkodni a kicsikhez, jó volt újra egy kicsit a mi kedvünkre tenni. Nem azért, mert a gyereknevelés olyan tragikus nagy áldozatokkal járna és nem esnek nehezünkre, de valljuk be őszintén, sok kompromisszum születik a normális hétköznapok, a rendszer, a kiegyensúlyozott állapotok fenntartása érdekében.

Hálás vagyok, mert most, amikor újra csak ketten voltunk értékeltük igazán, milyen szerencsések vagyunk, és bár jó volt kettesben, örömmel tértünk vissza hozzájuk, fantasztikus velük az élet, de ennek azt hiszem az a feltétele, hogy mi, a szüleik még mindig teljes mértékben egy húron pendülünk…

(Egyébként jó szívvel ajánlom a miskolctapolcai Barlangfürdőt kettesben és családostul is. 😉 )



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!