Programozott császárral szültem

Nem volt választásom. Mostanában divat nagyon határozottan valamelyik táborba tartozni, és erőteljesen védeni az álláspontot. Azért vagyunk páran, akik nem hóbortból szülünk sürgősségi vagy programozott császárral. Én nem tartozom egyik táborba sem, mert hiába szerettem volna természetes úton szülni, esélyem sem volt rá. Bevarrt (műtét miatt bevarrt, majd emiatt összenőtt) méhszájjal ugyanis nem lehet.

Szülés előtti napon felkészítettek. Másnap reggel megtettem, amiket előző nap előírtak, és a csomagommal a kezemben indultam a férjemmel szülni. Ahol szültem, ott több szülőszoba van, több műtő, vizsgálók, öltözők, és egy recepció is.

A férjemet először nem engedték be ebbe a „részlegbe”, várnia kellett a folyosón. Én bementem, ahol nekem is várnom kellett, mert fontosabb is volt, mint egy előre eldöntött császár. Csúsztunk, de nem volt vészes. Kicsit idegeskedtem, és attól tartottam, hogy pont addigra megint pisilnem kell majd. Rémes dolgokon tud az ember lánya aggódni ilyenkor. Végül értem jött a műtősfiú, és bekísért a műtőbe.

Spinál és császármetszés

A műtő előterében elvette a csomagomat, betette egy szekrény rekeszébe. Elkérte a fáslit és betekerte a lábam, szerencsére a zokni maradhatott. Ezután már maga a műtő következett. Jött a szülésznő, aki tényleg nagyon kedves volt, kérdezte, félek-e. Hát persze. Kaptam savlekötőt, és bekötötte az infúziót a szép új branülömbe. Vérnyomásmérő fel, és vártunk.

Iszonyú sok infúziót kaptam, egyiket a másik után tették fel, és néha a vérnyomásmérő mandzsettájával szorították, hogy gyorsabban folyjon. Kaptam antibiotikumot is a mitralis prolapszusom miatt. Jött az aneszteziológus, ellenőrzött, és elkezdte a spinált.


Ettől nem tartottam nagyon, mert az előző műtétnél már átéltem, csak attól félek kicsit mindig, hogy mellé böknek. A spinál a már „szokásos” módon zajlott, csak az volt kissé fura, hogy görbíts, meg ejtsd le a fejed, meg lazán, amikor egy kis manó ezerrel kalimpál a pocakban. Érezte ő is, hogy itt valami történni fog.

Itt most nem csipkedtek, hogy hol tart az érzéstelenítés, hanem fújtak hideggel, hogy érzem-e. Elhelyeztek a már ismerős pózban, leszíjaztak, katétert tettek be, körbeálltak, hogy akkor most szülünk, anyuka! Aha, és hol van a férjem? Majdnem kint felejtették.

Szerencsére még éppen időben beért, odaállt a fejemhez, tartotta az oxigéncsövet, hogy levegőt is kapjak, és kezdték. Nem éreztem semmit, beszélgettünk, vártuk már nagyon a kis jövevényt. Mintha a mellkasomon ült volna valaki, a levegővétel gondot okozott, és kissé kábulni is kezdtem a nyugtatóktól. De azért észnél akartam lenni, tartottam magam.

Programozott császárral szültem

Szülők lettünk!

Egyszer csak „hullani kezdett a vakolat”, apa szerint 🙂 , kicsi lányunk világra jött. Apa elfelejtette a fényképezőgép roppant bonyolult kezelési módját, de azért sikerült néhány képet csinálnia. A kicsit elvitték, apát kiküldték. Hiába kérdeztem, egészséges-e a gyermek, senki sem felelt. Boldog voltam, és közben nagyon aggódtam. Azt sem tudtam, apa hová ment. Azt hittem, még összevarrnak, találkozom apával, és láthatom a kislányomat. Nem így történt. 🙁

Iszonyú sok vért vesztettem, mert a császáros vágással egyszerre nyitották újra a méhszájamat is. Azt is helyre kellett állítani a méhnyakműtét után. Kaptam csövecskét, ami nyitva tartja, amíg meggyógyul. Végre összevarrtak. A műtősfiú át akart emelni a gurulós ágyra, csak éppen elfelejtette a szíjakat. Kicsit vicces volt, meg fájt is. Azért megoldottuk valahogy, és mentünk a császáros őrzőbe.

Császármetszés után az újdonsült anyukákat a császáros őrzőben „tárolják”. Legalábbis, ha van hely. Egyébként voltak még kismamák az intenzíven és az osztályon is szülés után, annyira sokan voltunk.

Én mindenesetre a császáros őrzőben kaptam helyet. Betolt a műtősfiú a gurulós ággyal együtt, és elhelyezett egy ott lévő, szintén gurulós, mindennel felszerelt ágyban. A folyamatos vérnyomásmérés és az infúzió alap. A vérnyomásmérőt néhány óra után leveszik, ha minden rendben van. Mivel nem lehet mozogni, ezért a katéter még marad.

Mihelyt elhelyezkedtem, beengedték a férjemet (egyéb családtagok is jöhetnek, ha nem zavarják a többieket). A nővérrel együtt elhelyezték a holmimat. Volt kisszekrény fiókkal, mint rendesen. Spinál után nem lehet mozogni, még fejet felemelni sem, így általában célszerű kihasználni az időt, és pihenni, ami utána jön, az úgysem sétagalopp.

Elsorolták, még mire lesz szükség, amire nem készültünk, ezeket később behozhatják a családtagok. Amikor már lehet enni, akkor köteleznek is rá, ahogy az ivásra is. A pogácsa és a gyümölcslé a „kedvenc” (mármint a nővérkék kedvence, azt kellett ennünk), azt mindenkinek vinni kellett.

A nővér folyamatosan ellenőrzött, és a vér ürülését is figyelemmel kísérte. Amikor látta, hogy minden rendben van, és közeledett a vizit, lemosott (szépen sorban mindenkit), és feladta a hálós bugyit a betéttel. Ekkor már értettem, minden mindegy, csak rendben legyen a gyermek.

Nem érdekes, hogy nézek ki, milyen helyzetben látnak a nővérek, orvosok, mennyire vagyok maszatos. Az a fontos, hogy legyek már jól, és mehessek a kicsihez. A többieknek behozták a babákat, mi meg ültünk ketten, kézenfogva, és csak reménykedni mertünk, azt is magunkban, némán.

Nem esett jól a többieket nézni, hallgatni a hangoskodó családtagokat, de hát nem lehet szólni, sőt, ha túljutsz a sokkon, rájössz, örülni kell, hogy legalább azok a babák egészségesek. Senkinek sem kívánom azokat az órákat. Csak annyit tudtunk, hogy baj van, nagy baj, és a gyermekünk életéért küzdenek.

Nem tudtam semmit az osztályról, ahová a kicsi került, nem ismertem onnan senkit, még halvány elképzelésem sem volt, mi is folyhat ott. Rémképeim viszont voltak, főleg a saját korábbi tapasztalataimból kiindulva. De nem tehettem semmit.




Amikor már lehetett, súlyt tettek a hasamra, hogy segítsék az összehúzódást. Mivel még béna voltam, nem éreztem semmit, csak látványnak volt vicces. Aztán az infúzióban adagolni kezdték az első adag oxytocint, Algopyrinnel és Fraxiparine-nal kombinálva. Az oxytocin a méhösszehúzódás miatt, az Algopyrin fájdalomcsillapításra, a Fraxiparine pedig trombózis ellen van. Nem volt vészes, kellemes sem, túl lehetett élni. Hat óra elteltével lábra kellett állni.

Az első feladat felülni, majd elbotorkálni a mosdóig, és megmosdani. A mosdó bent van, tehát mindenki előtt vetkőzz, mosakodj, törülközz, légy erős és bátor. A mosakodás felülről mosdást jelentett hasig. Meglepődtem magamon, mert megint csak nem érdekelt. Utólag jobban szégyellem magam (elég prűd és kifejezetten szégyenlős vagyok 🙂 ), de akkor csak azzal voltam elfoglalva, hogy sikerüljön, és ne kelljen segítség.

Az én esetem nem átlagos programozott császár volt, a januári műtét miatt új méhszájat kellett kialakítani. Ez annyit jelentett, hogy kaptam egy plusz csövet, ami nyitva tartotta az új méhszájamat, és a csövön keresztül ürült, aminek ürülnie kellett. Nem volt éppenséggel kicsi cső, és bizonyos mozdulatoknál érezni lehetett, főleg kellemetlen, többször fájdalmas érzés. Ezzel együtt igyekeztem nagyon, és némi büszkeséggel figyeltem a nyavalygó szobatársakat. Hát igen, ők nem siettek az újszülött intenzívre…

Eltávolították a katétert, inni kellett, és következett az össznépi pisilés. Ez nagyon fontos, muszáj spontán pisilni még ott, az őrzőben. A toalett ajtaját bezárni szigorúan tilos. Különben úgy leszúrnak, mint engem, hogy mit képzelek magamról… A mai napig nem értem, miért nem lehet bekopogni, megkérdezni, jól vagyok-e, és ha nem felelek, akkor bejönni. Nem, egyből nyitják az ajtót, hogy ellenőrizzenek. Én meg bezártam. 🙂

Evés után jön a kötelező fürdés. Ellenőrizték, hogy sikerült-e alaposan megmosakodni, és közben nem ártottunk-e magunknak a kötés körül valamit. Ekkor már egyedül kellett felvenni a hálós bugyit, és az elképesztő méretű betétet is. Volt, aki hisztizett, de a legtöbben csendben tettük, amit mondtak.

Néhány orvos kivette a betegének a drén csövét már ott és akkor. Nekem azt mondta az orvosom, hogy jobb bennhagyni, amíg csak ürül valami. Inkább jöjjön ki minden, ami ki akar, nehogy galibát okozzon. Még ilyen „pici” dologban sincs egyetértés…

Nekem külön esti programom volt, mehettem a kicsi lányomhoz az újszülött intenzívre. Juppiiiiiiiiiii 🙂



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!