Diagnózis: méhnyakrák – Műtét terhesen a 12. héten

Alig pár nap volt hátra az esküvőnkig, amikor megtudtuk, hogy babát várok. Mindent rendben levőnek tudtunk, rögtön elkezdtem “vigyázni magamra” 🙂 , még pezsgőt is csak egy kortyot ittam a nagy napon. Alig néhány kiválasztottal osztottuk meg az örömünket, nem akartunk semmit sem elkiabálni, én pedig élveztem az édes titkot. Néhány napom volt csak rá.

Az első rossz hír

Hétfőn délelőtt telefonált a nőgyógyászom. Azonnal menjek be a kórházba, meg kell ismételni a rákszűrést. Gondoltam, nem lett elég a minta, vagy valami hiba csúszott bele, hiszen fél évvel korábban teljesen negatív volt a leletem.

Bementem. Leültetett, és elmondta, hogy a teszt eredménye szerint méhnyakrákom van. Még ne pánikoljak, megismétli a tesztet, másik labor fogja kiértékelni, nem lesz semmi baj. Újra kenetet vett, vártunk. Egy egész hetet. (Ami ugye idegeskedéssel telt öröm helyett.)

Akkor újra telefonált, hogy menjek be a magánrendelőbe. Eredmény ugyanaz. Menjek vissza a kórházba, új minta, HPV vizsgálat és tipizálás, hogy melyik HPV törzs okozta a galibát.

Újabb hét telt el, amíg a HPV tipizálásra vártunk. Eredmény: a magas kockázatú HPV 16 és 18 a bűnös. Teendő: másik kórházban a doktor úr fia, aki szintén nőgyógyász, megvizsgál, megmondja, mit csináljunk, és minden rendben lesz. Egy percet sem kell aggódni. (Na persze.)


Ismételt vizsgálat

Másnap másik kórház, soron kívül a legjobban felszerelt vizsgálóban. Az új doki szerint már ránézésre látni, hogy baj van, mégpedig nagy. Ránézésre? Az előző orvos szerint ránézésre nagyon szép volt a méhszáj, csak „biztos, ami biztos” alapon csinált szűrést. Ő is vett mintát, mert a kórházak nem fogadják el más laborok eredményeit… De legalább annyit mondott, hogy ez biztosan műtét.

Nem értettük. Fél évvel korábban minden negatív, most meg ekkora a baj? Akkor miért elegendő évente járni szűrésre? Ha az orvos biztonsági alapon nem ismétli meg a fél évvel azelőtti tesztet, akkor mi van? És ha nem lennék terhes, nem lett volna új teszt a következő áprilisig. Ahogy eddig is.

Amikor megtudtam, hogy nagy baj van, egy világ omlott össze bennem. Egyfolytában a gyermekem körül jártak a gondolataim. Még mindig csak 7 hetes terhes voltam, de nem akartam elveszíteni. Őt akartam. Ezt a babát.

Végül is a lehetőségek és esélyek:

  • a) megműtenek a terhesség elején, reméljük, hogy időben elkaptuk, és amennyit a terhességem miatt lehet vágni, az elég lesz ahhoz, hogy az összes rákos sejtet eltávolítsák;
  • b) megműtenek, de szülés után újra kell műteni, ha nem tudnak eleget vágni a baba kockáztatása nélkül, és reménykedünk, hogy akkor is elegendő lesz vágni, és megmarad a méhem;
  • c) szülés után műtenek, de valószínűleg akkor már az egész méhemet el kell majd távolítani;
  • d) szülés után műtenek, és lehet, hogy már nem lesz elég a méhemet eltávolítani;
  • e) abortusz, műtét, ami biztosan sikerül, és aztán újra lehet próbálkozni a babával.

A kilátások tehát nem voltak túl jók. Vagy megműtenek, vagy nem. Ha műtenek, elveszíthetem a babát. Ha nem is veszítem el, lehet, hogy „miatta” nem lesz sikeres a műtét. Ha nem műtenek, lehet, hogy mire megszületik, már nem lesz miért műteni, vagy elveszítem a méhemet. Vagy vetessem el. Na, erre az egyre nem voltam hajlandó.

Diagnózis: méhnyakrák - Műtét terhesen

Műtét terhesen

Hát ezzel elég brutális volt szembesülni. Férjem felé a kérdés: baba vagy az anyja? Válasz: baba és az anyja. Én csak ültem döbbenten, utólag gondoltam csak rá, hogy kemény pillanat volt, esküvő utáni babavárós boldogságban egy ilyen kérdés…

Döntöttünk: legyen a válasz a műtét terhesen inkább, minél hamarabb, mert nagyon agresszív az a fránya törzs, mindkettő ráadásul. Ezt a babát is nagyon szeretnénk, és meghagynánk a lehetőséget még egy babára is, ha lehet. Igen, az orvos szerint is ez a helyes döntés. Az orvosom szerint a kilencedik hét megfelelő, pont karácsony előtt, nagy az esély, hogy sikeres lesz, altatásban elvégzik, két nap múlva mehetek haza. Beleegyeztünk.

A megbeszélt napon mentünk. Hát nem szóltak, hogy a főfőfőfőfő-mufti-doki szerint nem lehet a 9. héten műteni, mert a vetélés kockázata még nagyon nagy, majd csak a 12-en, akkor már jelentősen csökken. A 9. hét karácsony elé esett, a 12. meg már januárra.

Kissé idegesek lettünk, legalább felhívhattak volna. Megvolt az új időpont, január 5-én töltöm a 12. hetet, 6-án kell befeküdnöm, 7-én műtét. Remek. Közben karácsonyozz, ünnepelj újévet, és egyébként is élj, mintha mi sem történt volna. Élvezd a terhességet, hiszen ez egy gyönyörű időszak.

Nem kívánom senkinek azt a három hetet. Néhányan tudtak csak a terhességemről. Abból a néhányból talán kettőnek mondtuk el, hogy baj van, és mi vár ránk. Senki sem tudott segíteni. Sem az a kettő, sem az orvosok, sem az internet, sem könyvek. Féltem, féltettem a kicsit a pocakomban, féltem a kórháztól, agyaltam, olvastam, és megint agyaltam. Folyton a lehetséges következményeken jártak a gondolataim. Mi lesz, ha…

Nem tudtam eleget a műtétről. Most már tudom, de akkor azt hittem, képben vagyok. Hiszen az orvosom felkészített! Rajzolt, magyarázott. Felkészített, egy részére. A többiről mélyen hallgatott, vagy nem is tudott róla, vagy bele sem gondolt, vagy ami a legvalószínűbb, nem is érdekelte már az egész. Hiszen nem ő műtött, másik kórházba, másik orvoshoz kerültem.

Megpróbáltuk a lehető legnagyobb nyugalomban és szeretetben tölteni a karácsonyt, és vidámkodni szilveszterkor. Nem nagyon sikerült. Aki tudta, hogy baj van, egyfolytában azzal piszkált, hogy menjünk, kapcsolódjunk ki, ne gondoljunk rá… (Lehet megpróbálni, és aztán beszéljünk róla.)

Aki meg nem tudta, az kérdezgetett, mit csináltunk, hova mentünk, megyünk, milyen ajándékokat kaptunk, vettünk, és mi volt a menü. Sosem tudtam, mit is kellene felelnem. Hazudjak valamit, csak hogy nyugi legyen, vagy mondjam meg, hogy nem volt ajándék, épp csak a fa, meg a menü sem volt 6 fogásos, és nem megyünk sehova? Általában elmeséltem az egy évvel azelőtti forgatókönyvet. Könnyebb volt így. Hiszen nem érthetik meg.

Csöndesen töltöttük a szentestét és a szilvesztert is. Kapaszkodtunk egymásba, és a még meg nem született gyermekbe is. Igyekeztünk egymásban a lelket tartani. Nem volt könnyű.






Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!