Én nagyon szerencsésnek érzem magam, mert a 7. héttől kezdődően a pocifájásom csillapodott, rosszulléteim meg egyáltalán nem is voltak. A 7. héten voltunk a második ultrahangos vizsgálaton és láttuk dobogni a babánk szívét.. 🙂 Hát, az valami hihetetlen érzés volt! Bizony potyogtak megint a hülye könnyeim! 🙂 🙂 🙂

Az orvos a vizsgálat elején megállt egy pillanatra: “Timike, ez nem kettő!?” De aztán csak egy szívhangot találtunk. Legalábbis egyelőre. 😀 A melleim elkezdtek nőni és a pocim alja is elkezdett domborodni.

Egyre többen mondogatták, hogy “nem lesznek Neked ikreid? Nagyon nagy a hasad már most!”. Csak a 12. heti ultrahangból derülhet ki esetleg, ha két babánk van, mindenesetre én az első néhány naptól kezdve úgy éreztem, hogy kisfiúnk lesz. 🙂 Valahogy ösztönösen a fiúholmik felé megyek, ha bababoltba megyek nézelődni, pedig mindig is kislányt szerettem volna. Enikő a lánynevem gyerekkorom óta. 🙂 Most mégis úgy érzem, Tibor Ádámunk lesz. 🙂

Ezekben a hetekben nem voltam sem kívánós, sem undorodós. Nagyjából ugyanúgy táplálkoztam, mint előtte, sőt, a 8. héttől kezdődően étvágytalanságtól szenvedtem. Úgy gyűrtem le minden falatot a torkomon. Semmit nem kívántam, még a kedvenc ételeimet sem. A férjem étterembe is elvitt, hogy találjak valamit, amit igazán kívánok.

Halolaj kapszulák


Szedtem a kismama vitamint, meg 1000 mg c-vitamint, halolaj kapszulát és magnéziumot minden nap, ez utóbbit azonban az orvos javaslatára nem a kismama vitaminnal egy időben, hanem után legalább két órával vettem be.

Ezektől az apróságoktól eltekintve nekem teljesen eseménytelenek voltak a napjaim. Büszke is voltam magamra, hogy 40 évesen ilyen derekasan viselem az új állapotomat. “Lelki zörejeim” sem voltak már, ekkorra mindent a helyére tettem magamban és nem voltak hangulatingadozásaim sem.



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!