Hát, szép őszi napokat kívánok Mindenkinek, aki most is éppen bennünket olvas! 🙂 Számomra az ősz a legszebb évszak a világon és az eltelt napokban igazán a legszebb arcát mutatta az aranysárga öreglány, kárpótolva bennünket a lucskos-kakás nyárért, amiben az idén részünk volt.

Bár nagyon szerettem volna a babámat térdig érő hóban fogadni – tudjátok, olyanban, amiben az autók elakadnak és a Katasztrófavédelem sms-t küld 😀 -, de ha ez így megy tovább, akkor novemberben még bőven őszies idő lesz és akár még sétálni is fogunk tudni a kislánnyal. 🙂

Az előző heti naplóban említettem, hogy nemesvitai hétvégén voltak problémáim és hogy ezen a héten majd írok róla. A múlt heti egy jó hangulatú naplócska lett a rémálmos szösszenet után, így nem akartam bele semmilyen negatív dolgot írni. De most akkor hajrá…

Annyi történt, hogy szombaton a maszatolásnál jóval erősebben vérezni kezdtem, így a napot jobbára a panzióban töltöttük. Apára is ráfért a pihenés, nekem meg muszáj volt ágyban maradnom. Vasárnapra a vérzés elmúlt, de jött helyette olyan mennyiségű valamiféle váladék, hogy egy nap alatt öt tisztasági betétet emésztettem fel.

Ráadásul szombat éjszaka sorozatosan szakadt fel a gyomorsavam amiatt, hogy Enikő a buksijával egyfolytában a gyomromat ütögeti. Éjfél körül arra ébredtem, hogy a vacsorával együtt a sav felbuggyant a torkomon és teli szájjal futottam ki a wc-be, hogy nehogy az ágyat hányjam össze. Ilyen már otthon is történt, de ilyen mennyiségben még egyszer sem bukkant fel. Ezt követően a vacsora másik jelentős része olyan hajnali három felé jött ki belőlem.


Mivel mindketten csak kispárnával alszunk, a panzió nagypárnáit az ágy mellé tettük este, de a rosszullétet követően mind a kettőt a fejem alá raktam, mert ha ülök, vagy csak félig fekszem, akkor nem szenvedek annyira a torkomat maró ingertől. Próbáltam a savakat ezen kívül Rennie-tablettával és tejecskével visszafogni, de most semmi nem használt, így szombat éjszaka lényegében nem aludtam szinte semmit.

Már lógott a levegőben, hogy esetleg bemegyünk a keszthelyi kórházba, de egyrészt nem akartam az utolsó kiruccanós hétvégénket tönkretenni vele, másrészt nem akartam idegen helyre menni, harmadrészt meg amikor a múlt héten az összehúzódások miatt bementünk, azt mondták, hogy minden normális, a terhességi hétnek megfelelő és hazaengedtek. Nem akartam megint esetleg potyára bemenni, hogy azt gondolják, hisztis kis hülye vagyok, aki minden apróság miatt orvoshoz rohangál.

Megvártam inkább a hétfő reggelt, és felhívtam – akkor már munkaidőben – az orvosom, és kértem, hogy a kéthetenkénti ellenőrzésről álljunk át heti alkalmakra, mert most már olyan tüneteket kezdek produkálni, amelyeket nem tudok felelősen megítélni, hogy mikor minősül a dolog egy orvos szemében hisztinek és mikor kell tényleg komolyan venni a dolgot. Aznap Oroszlányban rendelt a szakrendelőben és kérte, menjek át, had’ lásson.

A tüneteket egyértelműen a polip okozta, ezért újabb kenetet vett belőle – immáron harmadszor – és rákszűrésre küldte, illetve 25 percre rákötöttek az NST-készülékre, amellyel ismét megfigyelték a baba szívműködését és a méhösszehúzódásokat. A doktor bácsi most is megállapította, hogy Enikő úgy ugrál és mozog, mint egy kis perpetuum mobile, nem is csodálja, hogy kezdek kifáradni. Elég ciki volt, ugyanis a kialvatlanságtól, úgy ahogy voltam, az NST-re kötve szépen elaludtam. 😀

Biztonságban éreztem magam, megszűnt a hétvégi szorongás, így még a hanyatt fekvés sem zavart. Úgy szunyáltam, hogy még valamit álmodtam is, de már nem emlékszem mit. Az orvos ébresztett és mosolyogva kérdezte: „nem sokat aludtál tegnap, igaz?”. Hát, valóban nem, válaszoltam és egy picit elszégyelltem magam, hogy így elfogott a buzgóság egy rendelőintézeti priccsen. 🙂

Kedvesen nyugtatgatott, hogy nincsen már sok hátra és már csak a vérző polip miatt is a betöltött 37. hetet követően a baba megszülethet, tehát már csak három hétig kell kitartanom. Ez a november hónap első hetére esik, hiszen november 1-én, szombaton töltöm be a 37. hetet, tehát utána ki lehet tűzni majd az időzített császármetszés időpontját. 🙂

Esti alhasi fájdalmaim most is vannak, habár az NST nem mutatott ki napközben egyet sem és meggyőződésem, hogy Zsolt nem hisz nekem, pedig néha még a vizeletem is elcseppen, olyan görcseim vannak. Ilyenkor lenyelek két magnéziumot és egy egész tabletta diaphyllint és akkor lecsillapodik. Sajnos. Pedig ha egyszer csak jóóól elfolyna a magzatvizem tőle, akkor Zsolti doktor bácsi jobban hinne nekem és ráadásul nem kellene novemberig várni. 😀 (És akkor a kisasszony nem Skorpió lenne, hanem Mérleg… 🙂 )

Egyébként ezektől a görcsöktől nem félek, sőt. Elég morbidnak hangzik, de még élvezem is, mert tudom, hogy csak császárral szülhetek, pedig valójában nagyon szeretném a vajúdást böcsülettel végigcsinálni és rendesen megszülni a kislányom. De sajnos nem lehet. Így aztán kénytelen vagyok ezeken a jósló fájásokon „élvezkedni” 😀 és mondogatni közben Apának, hogy jaaaj, de jó lenne, ha most folytathatnám és rendesen hüvelyen keresztül szülhetnék.

Mert ez nem úgy fáj ám, mint amikor belerúgsz a térdeddel az íróasztal szélébe és csillagokat látsz, hanem valahogy a fájdalom mellett érzel egyfajta belső boldogságot, talán mintha endorfin termelődne közben, és a szétszakadni szándékozó medencém okozta fájdalom ellenére is olyan nagyon boldog vagyok közben!!! 🙂 Persze nyöszörgök is, de hát azt kell. Ha már ebből nekem csak ennyi juthat most…

A legdurvább görcsök a hét közepén voltak, amikor tízpercesekké lettek a fájások és szinte vízszerűen híg hasmenés kísérte megint. Aztán tíz óra körül lefeküdtem, alápolcoltam a hasim és elég könnyen elaludtam. Hajnali háromkor ébredtem fel arra, hogy szétszakad a derekam és olyan összehúzódásaim vannak, hogy sírni kezdtem a sötétben. Bekapcsoltam a telefont és neten néztem a szülést megelőző tüneteket. Minden stimmelt. Azt is írta az egyik honlap, hogy ne feküdjek, főleg ne hanyatt, mert az árthat a baba szívműködésének.

Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból és lementem az alsó szintre. Macska jött velem, és hunyorogva nem értette, miért kelünk ma ilyen korán. Vizet töltöttem magamnak – Bogyó is kapott egy kis cicakekszet -, és elkezdtem fel-alá járkálni a lakásban. Macska a lábam alatt követett mindenhova, majd’ hasra estem benne. Addig piszkált, amíg fel nem vettem, és úgy mászkáltam, hogy közben az öthónapos kismacskám a nyakamban ült. 🙂 Mert nem volt így is elég bajom! Szörnyeteg!

Éhes is lettem, de nem mertem enni, mert ha esetleg tényleg szülünk, a műtétet csak éhgyomorra végezhetik el, így csak ásványvizet ittam, de abból vagy fél litert.
Két óra elteltével, úgy hajnali 5 óra körül már csillagokat láttam és wc-re rohangáltam húsz percenként. Ekkor vettem be két magnéziumot és egy diaphyllint, amelynek hatására lassan csillapodni kezdett a fájdalom. Hamarabb nem mertem beszedni, mert este kilenckor nyúltam gyógyszerhez utoljára és féltem, hogy túl sok lesz.

Fél hatkor Árpit felkeltettem tanulni, ahogy kérte, csináltam neki reggelit, aztán mivel hat órára már egészen jól voltam, kissé duzzogva és csalódottan, hogy mégsem lesz ma baba, visszamásztam az uram mellé az ágyba.




A fájdalmak jellege olyan, mint egy normális menstruációs görcsé, csak lényegesen erősebb. Pontosan éreztem a méhem sziluettjét és hasogató fájdalom szaggatta a derekamat. Amikor felkeltem, Enikő nem mozgott, aludt, de féltem, hogy esetleg nincsen jól, úgy hogy szép kíméletesen felkeltettem és megkértem, mozogjon kicsit, had’ nyugodjak meg, hogy minden rendben vele. A kedvemért megmozgatta kezét-lábát és a fejecskéjét is, jelezve, hogy odabent minden oké, csak ő most inkább aludna. Nem is erőltettem tovább, de a három és hat óra között eltelt időszakban több alkalommal is megmozdult, jelezvén, érzékeli az összehúzódásokat és próbál az összeszoruló méhfal méreteihez alkalmazkodni.

Hat órakor tehát visszafeküdtem, miután sms-ben lemondtam a délelőtti elfoglaltságaimat, és beállítottam az órát fél nyolcra, mert Tibit is keltenem kellett. Ő fel is kelt időben, de én csak kilenckor másztam ki a takaró alól.

Ekkor érdekes dologra figyeltem fel. Lejjebb ment a hasam. Enikő feje eddig folyamatosan a gyomromat ütötte, és borzalmasan savas voltam – erről már meséltem -, de most a baba a köldököm vonala mentén van és a gyomrom-májam környéke teljesen kiürült. Üreg van benne most is – délelőtt 11:45 perc van ezen az ominózus napon – és semmilyen fájdalmat nem érzek. Most pihenek és várom az estét, hogy visszajönnek-e az intenzív fájdalmak.

Jó lenne, ha esetleg holnap megszületne, mert aznap van Édesanyám születésnapja, és nagy boldogság lenne neki ilyen szülinapi ajándékot adni. 🙂 Majd meglátjuk mi lesz, de az már a 36. hét történéseihez tartozik majd…



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!