Egyre előrehaladottabb állapotom egyre több vizsgálatot igényel. Lassan a babavárás vége felé közeledünk, és hála istennek továbbra sincsenek komolyabb panaszaim, tehát ezek csak rutinvizsgálatok.

Egy-egy éjszakától eltekintve továbbra is nagyon jól alszom, és délután is szinte mindig hagyok magamnak egy kis időt a pihenésre, mert nagyon fáradékony vagyok.
Keveset tudok gyalogolni most már, mert egyre inkább feszül a hasam és légszomj gyötör. Ettől függetlenül a falu kisboltjáig szívesen kisétálok most is, de a teli hátizsákot hazacipelni csak kisebb pihenőkkel tudom, és olyan kifulladva érkezem mindig haza, mintha futva tettem volna meg a 1,5 km-es utat. De ez nem baj, ha szép idő van, én bizony továbbra is mászkálok. A hét elején elsétáltam Pesten is a Corvin mozitól a Rákóczi térnél lévő bankfiókba, nna azt például jól bírtam, mert a mi utcánkkal ellentétben a körút nem lejt. 🙂

Fájdalmaim nem nagyon vannak továbbra sem, talán a csípőforgóm kezd egy kicsit érzékenyebb lenni, főleg baloldalon. De az is lehet, hogy csak elfeküdtem, és majd helyrejön, mert az az oldalam terhesség nélkül is érzékeny tudott lenni.

Szinte érzem, ahogyan a növekvő baba szétfeszíti a medencémet és ez jár most már némi fájdalommal. Főleg akkor érzem, ha tartósan ülök, és utána fel kell állni. De aztán nagyjából bejáratódik, és szépen megyek tovább. Arra kell csak ügyelnem, hogy ne mászkáljak amolyan kismamásan kacsásan. 😀 Tudatosan párhuzamba hozom a lábaimat, hogy egyenesen, rendesen menjek, és ne úgy, mint egy pingvin. Persze, ha egyedül vagyok otthon, akkor azért egy picit jobban elhagyom magam, és a kezeimet a derekamra támasztva úgy megyek, ahogyan a legkényelmesebb. Ezzel persze biztosan sokan nem értenek egyet, hogy uralkodom a járásomon, ha mások is látnak, de hát én már csak ilyen vagyok. 🙂

Néhány alkalommal begörcsölt a vádlim. De nem éjjel ébreszt fel, ahogyan a kismama-barátnőim mesélik, hanem hajnalban felkelés közben mar belém a görcs, ahogy próbálom egyre lomhábbá váló kis testemet kivonszolni az ágyból. 🙂 2-3 másodperc alatt ki tudom masszírozni, úgy hogy komoly panaszt nem okoz. A felkelés kezd tehát egészen idős nénikésen zajlani 🙂 : nem tudok szemből felülni, úgy hogy oldalazva tolom fel magam, majd a görcsölni készülő lábaimra ügyelve próbálom magam az ágy vége felé tolni, én ugyanis a fal mellett alszom.


Az eheti események közé tartozik, hogy a hét első napján elmentem végre a védőnénihez, akivel a szabadságolások és egyéb elfoglaltságok miatt jó pár hete csak telefonon értekeztem. Felvezette a kismama könyvembe az eltelt hetekben történt vizsgálatok eredményeit, amiket az orvos még nem vitt fel és megvizsgálta a pocakomat. Elmeséltem neki a kislány fekvésével kapcsolatos problémát, és megmutattam neki a hasim, mert éreztem, hogy Enikő felébredt és ki lehetett tapintani a buksiját és a néhány centiméterrel odébb található lábacskáit. 🙂

Alaposan megnézegette, kitapogatta, majd az orvosnál lényegesen szilárdabb határozottsággal feltette a kérdést: „Timike, ugye tudod, hogy császárral fogsz szülni? Szinte kizárt, hogy ebből a pozícióból a baba meg tud még fordulni.” Hát, nagyon elkenődtem, mert a kis tornagyakorlatainkkal még nem mondtuk le Apával arról, hogy szép természetes szülésünk lehet még és együtt csinálhatjuk végig, de most Évi ezt igen határozottan megkérdőjelezte.

Lényeg, hogy a kislány mondhatni félbehajtva fekszik most bennem. A popsija a medencémben van továbbra is, a fejecskéjéhez húzva a kezét és a két lábát. A kezelőorvosom szerint ebből a pozícióból, ha nem mozdul ki, nem tudom majd megszülni természetes módon a gyereket, mert egyszerűen nem fér ki. De ő azért még bizakodó volt a múlt heti vizsgálat idején, hogy ugyan kicsi az esélye, de még megfordulhat.
A probléma, ha jól látom, az, hogy ebből a pózból nem tudja magát megtámasztani a forduláshoz, ráadásul kényelmes is neki, tehát nem is készteti erre semmi, csak az, hogy mi piszkáljuk, hogy lécci, lécci, fordulj már meg! :/

Nagyon nem örülök neki, és nem szeretnék továbbra sem császármetszést, úgy hogy meg is beszéltük otthon, hogy amíg lehet, négykézláb és gyertyaállásban is igyekszünk a kisbabánkat arra sarkalni, hogy fordítsa mégis be magát fejfekvésbe.
Az orvossal még a múlt héten megbeszéltek szerint szeptember 23-án – tehát a 32. héten – találkozunk újra, és ha addig nem fordul be, akkor megkezdi a 35. héten esedékes vizsgálatokat és előkészületeket, illetve kitűzünk egy időpontot az időzített császármetszésre. Ebben az esetben ugyanis nem várhatjuk meg, hogy a szülés természetes módon induljon meg.

A védőnői vizsgálat után beszaladtam a rendelő mellett található polgármesteri hivatalba, ahová Tatabányára költözésem előtt külsős bizottsági tagként és lelkes politikai aktivistaként napi bejárásom volt, és meglátogattam a régi kollégáimat. Nagyon kedvesen fogadtak, puszilgattak, ölelgettek, kérdezgettek. Még Polgármester asszonynak is akadt rám pár perce. 🙂 Többek voltak ők, mint kollégák, mondhatom, hogy szinte barátok, olyan sokat voltunk mi együtt, különösen kampányok idején, úgy hogy most nagyon jól esett kissé elgyötört lelkecskémnek egy jó nagy adag szeretet, amit tőlük fél óra alatt is kaptam. 🙂 <3

A 31. hét végén tartunk most és csak annyi változást érzékelek, hogy többet eszem. Az esti órákban konkrétan fel tudnék falni egy egész medvét. 😀 Mondták, hogy mostantól kezdve heti 200 gr-ot hízik majd a baba, úgy hogy biztosan kell hozzá az anyag. Nem számolom ilyenkor a szénhidrátot, de a vércukrom utána egy órával mindig megmérem, és egyetlen egyszer sem ment 6,0 fölé. Biztos nagyon gyorsan felhasználódik, ugyanis a pocakom kerülete öt nap alatt négy centimétert nőtt. 😀 104 cm-es pocakom van!

Amikor terhes lettem, olyan 65 cm körül lehetett a derekam, úgy hogy igen csak sokat gyarapodtam. A súlyom 75 kg, azaz a kb. 1600 gr-os babával, placentával és a magzatvízzel együtt 8,5 kg-ot híztam – 178 cm magas vagyok, ezt azért muszáj mindig hozzátenni. Ez a magasságomhoz képest tehát nem túl sok, de már nem érzem magam annyira soványnak sem. 🙂 Jó lenne, ha a pofim egy kicsit kikerekedne, de azon semmi nem látszik továbbra sem. Melltől felfelé észre sem venni, hogy már a 8. hónap derekán járok.

A falánkságom nem ismer egyébként határokat és az ételek kombinációja is egészen egyedi tud lenni. 😀 Tegnap este például ettem csülökpörköltet krumplival, egy egész narancsot és egy fél grapefruitot. Aztán még egy fél joghurtot is felfaltam és még mindig lett volna hely a bendőmben. 😀 Egy órával később megmértem a cukrom és 4,1 volt, úgy hogy nem aggódtam.

Ma vacsorára áldozatomul esett egy egész grapefruit, egy pár virsli két szelet pirítóssal, és mivel még mindig éhes voltam, beburkoltam egy fél töpörtyűs pogácsát is, amit a biztonság kedvéért még vajjal is megkentem és jó alaposan meg is sóztam. 😀 Ennyit egy nap alatt szoktam enni, nem egy ültő helyemben és a vércukorszintem meg sem közelítette a határértéket! 5,6 volt 50 perccel a pogi tragikus halálát követően. 😀 Ennyit a diabéteszről… Ja, és még csak este fél hét van, tehát a pótvacsorára még mindig ehetek valamit!

Sokat is iszom ilyenkor. Diabetikus szörpöket, vizet és teát, de néha kunyizok Apától egy kis sört is. 🙂 Különösen, ha elmegyek valahová és gyalogolok, nagyon szomjasan érek haza. Tegnap voltunk gombászni az erdőben és miután hazaértünk, megittam 3 dl vizet és még egy jó tányér levest is utána öntöttem. Édesanyám főzte krumplilé leves. Mennyei manna! Jó fokhagymás! 🙂 Az már önmagában fél liter folyadék volt. Úgy hogy most nem okoz akkora gondot leküldeni a napi 2 lityi folyadékot, mert amúgy meg számolgatom, hogy mennyit iszom, és nem mindig sikerül 1,5 liter fölé kerülni.

Szóval, nem panaszkodhatom. Jól élek. 😀 Semmi bajom.
A jövő heti mese a 32. heti 4D-s ultrahangról és a baba farfekvéséről fog szólni. Addig is jók legyetek, jó éjszakát, Gyerekek! 🙂 <3



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!