Ismét eltelt egy hét, de egyre lassabban telik az idő. Ilyen lassúnak az első trimeszterben éreztem utoljára. De a nyűgjeimről majd később, előbb beszéljünk a 4D-s ultrahangról. 🙂

Sajnos takargatta magát a kisasszony és aludt közben. Keze-lába jól látható volt, de a pofiját csak némi bökdösés hatására volt hajlandó megmutatni egy pillanatra, és akkor is egy barátságtalan grimasszal jelezte, hogy terhére van az érdeklődésünk, ugyan hagyjuk már békén őt! 😀 Íme:

29. hét – A 4D élménye és a 3. trimeszter kezdődő nyűglődései
Figyuzzá’, Mutter, alszom, neeee piszkálj!!!

Igazi Skorpió, de tényleg! 😀 Kétség nem fér hozzá, hogy novemberben kezdi meg az új leszületését. 😀

Szóval, úgy megmakacsolta magát a mi kislányunk, hogy az orvos végül nem fogadott el pénzt a 4D-s ultrahangért, mert értékelhetetlen volt a felvétel és azt ígérte, a 32. héten megismételjük. Ha addigra esetleg befordul a helyére, könnyebb lesz elkapni a pofiját.

Egyébként, ha jól láttam, nyitogatta a szemeit, de a doktor bácsi azt mondta, a kép csalóka, nem biztos, hogy nyitva voltak azok az apró szemecskék. 🙂
Szóval, aranyos is volt, de morogtam is vele, hogy ugyan mutassa már meg magát, de a talpát tette a képernyőre helyette, ahol megszámlálhatóak voltak az apró ujjacskái. Végül is az is valami, nemdebár? 🙂 <3


Amúgy nem volt ám jó hét. Kezdődik a 3. trimeszter fáradtsága, levertsége, erőtlensége. Vannak napok, amikor pörgök, mint mindig. Vásárolok, főzök, takarítgatok, rendezgetek, tanítok, vezetek, barátcsajozok stb.

De vannak olyan napok, amikor egyszerűen semmire nem vagyok alkalmas. Ilyenkor próbálok pihenni, aludni napközben is, de miután felkelek, sokszor még rosszabb. Olyan ilyenkor, mintha depressziós lennék, ami sosem voltam. Téblábolok, a kitűzött feladatokhoz nem tudok hozzáfogni, mert nincsen erőm és amolyan tehetetlen vagyok. És persze minden ok nélkül sírok. Mi több, zokogok. És olyankor nagyon jó, hogy itt van velem a férjem, mert nagyon türelmes velem. Tudja, hogy valójában nem ilyen vagyok és hogy ez nagyon rossz nekem. Nagyon hálás vagyok neki ezekért a pillanatokért, mert mindig meg is nyugtat egy picit.

Tele van ez az állapot lelkiismeret furdalással, mert amolyan impulzív rohangálós fehérnép vagyok alapvetően, és minden napnak mindig megvannak a céljai, feladatai. De most hiába tűzöm ki, nagyon gyakran nem sikerül teljesítenem őket. Napok óta halogatom például a fürdőszoba átrendezését és a nappali dolgozószobává való alakítását, ami sok régi holmi átválogatásával jár. Nna, de ezek fizikai erőt igényelnek, és nekem ebből napok óta nincs egy csepp sem. 🙁 Haragszom magamra, hogy van még két, vagy akár két és fél hónap is előttem, és míg más lányok ilyenkor még napi nyolc órában bejárnak dolgozni, én még az itthoni feladataimat is csak hézagosan tudom ellátni. 🙁 Nagyon rossz érzés. Utálom.

Szóval, nyűgös vagyok és falok minden kedves szót. Különösen a férjemét, de a családom és a barátaim bátorító szavai, kedves emailjei is nagyobb jelentőségűek most, mint valaha.
És látjátok, megint csurognak a hülye könnyeim és alig látom a képernyőt :’-( , pedig valójában semmi okom a bömbölésre…egyszerűen csak terhes vagyok. Egyre terhesebb…

A hét másik eseménye, hogy a 4D-s ultrahang alkalmával végzett nőgyógyászati vizsgálat megállapította, hogy ugyan méhszájam szépen zárt, de a mellette kinőtt és korábban már diagnosztizált polypus egy kicsit megnőtt. Az orvos emiatt megismételte a rákszűrést, amiről már pár nappal később kiderült, hogy negatív, de a hét utolsó napjára berendelt a terhesgondozóba, hogy a főorvossal együtt konzultálva megbeszéljük, hogy mégis inkább le kellene venni ezt a kinövést rövidaltatásban még most szülés előtt, és elküldeni szövettanra, nehogy esetleg bajt okozzon. Emiatt a mai nap reggelén 8 órára bementem a kórházba, hogy végére járjak a dolognak.

Azt hittem, hogy megint megvizsgál majd egy másik orvossal együtt, így frissen fürödve, illatosan belibbentem a kórházba reggel fél nyolckor. Először is elmentem a büfébe, mert imádom a tepertős pogácsájukat 🙂 és ittam hozzá egy ásványvizet, majd felhívtam az orvosom, hogy megjöttem. Újabb vizsgálatra azonban nem került sor, mert már a főorvossal előző nap lefolytatott személyes beszélgetése alapján eldőlt, hogy nem műt meg, mert – remélem, jól magyarázom el és nem mondok hülyeséget – a polypus kapcsolatban van a placentával, és ha megvágja, az olyan vérzést indíthat el, amit nem tudnak majd elállítani rendesen és ez koraszüléshez vezethet. Szóval, polip marad, és én nem megyek kórházba szülés előtt.

A terhesgondozóban kaptam még beutalót a szemészetre is, ugyanis a pesti orvosom anno azt mondta, hogy az olyan vakegerek, mint én, csak császármetszéssel szülhetnek. Apám háziorvosa, aki egyben nőgyógyász is, úgyszintén azt mondta, hogy nem örülne neki, ha – 6,5 dioptriával természetes módon engednének szülni. Zsolt azonban ezzel nem ért egyet, így abban állapodtunk meg, hogy holnap 10 órára bebaktatok a kórház szemészeti osztályára egy bizonyos orvoshoz, akivel ő igen jóban van, és ő fogja majd eldönteni, hogy a szemem állapota alapján szülhetek hüvelyen keresztül vagy sem.

Hozzátette a beutaló írása közben azonban azt is, hogy ugyan még csak 29 hetesek vagyunk, Enikő továbbra is annyira stabilan lótuszülésben ül a medencémben, hogy nem biztos, hogy onnan ki fog tudni jönni, így a szemészeti vizsgálattól függetlenül is kilátásba helyezte az időzített császármetszést. A baba farfekvése miatt ezentúl kéthetente kell vizsgálata járnom, így szeptember 16-án újra találkozunk, hogy megfigyeljük, Enikő megfordul-e vagy farfekvéses marad. Azt mondja az orvos, hogy annyira be van ékelődve a medencémbe a kislány lábacskája, hogy ahogyan nő, egyre kisebb az esélye, hogy ki fog tudni onnan mozdulni.

Egy kedves ismerősöm mondta, hogy neki is volt ilyen problémája, és ő azt csinálta, hogy négykézlábra állt, hogy a pocak lógjon, így több helye lett a babának, és a pocakját abba az irányba igyekezett masszírozni, ahová a babát mozdítani szerette volna és sikerült neki. A baba fejfekvéses lett az utolsó pillanatban és végül sikerült természetes módon a világra hoznia.

Nem szeretném, ha elvennék tőlem a természetes szülés élményét. Már annyira elterveztünk Tibivel mindent! A kislányunkkal való lelki kapcsolatunknak fontos alapja, illetve a férjem és én közöttem meglévő igen szoros köteléknek is újabb állomása lenne; így gondoljuk mind a ketten. Úgy hogy négykézlábra állok este az ágyon – sőt akár tótágast is állok, ha kell 🙂 – és jöjjön a pocakmasszázs, hogy Enikőt kilendítsük a buddhista testtartásból és szépen fejjel lefelé lógjon, amíg el nem jön a nagy pillanat. 🙂 Végül is meditálni fejjel lefelé is lehet…



8 hozzászólás

  1. zencsaj
    • Olsovszky Tímea
  2. Márti
    • Olsovszky Tímea
      • Márti
      • Olsovszky Tímea
      • Magdi
      • Olsovszky Tímea

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!