Továbbra is nagyon kellemesen telnek a napjaim, most kezdem élvezni a babavárás hónapjait. A tudatossága, hogy gyermeket várok, kezd eljutni nem csak az agyamba, hanem a lelkembe is. Azt hiszem, többek között az is okozta a lelki nehézségeimet, hogy aggyal tudtam, a lelkembe viszont elég sokáig nem sikerült befogadnom a tényét annak, hogy nemsokára születik egy kislányom. Most már azért sokkal jobban vagyok. 🙂

A hányásos rosszullétek máig sem tértek vissza, és remélem, most már nem is fognak. A pocifájás viszont maradt, csak a jellege változott meg. Most már nem nevezném igazán fájdalomnak, fogalmazzunk úgy, hogy érzem, ahogyan ütemesen nő a baba. Főleg délelőtt érzem, délutánra általában lecsillapodik. Olyan érzés, mintha az altestemben valaki fújna fel egy lufit, és nem törődve azzal, hogy már elérte a testem térfogatát, továbbra is erővel fújja, fújja. A medencémet is érzem tágulni, de ezt sem nevezném fájdalmasnak, inkább egyfajta feszítést érzek.

A csípőm kicsit érzékenyebb, ha tartósan egy oldalamon fekszem éjjel, de ez sem vészes. Aludni is tudok rendesen. Felhúztam ma reggel magamnak még egy kispárnát, mert éjszaka úgy éreztem, hogy akkor fekszem kényelmesen, ha a takarót a lábaim közé fogom, és a széle alátámasztja a hasamat. Kicsit megemeli, így nem „lóg” és ez sokkal kényelmesebbé teszi a fekvést és tehermentesíti a derekamat is. Még egy párnával ez megoldható, és akkor a takaró is a rendeltetési helyén marad.

Olvastam a neten mindenféle oldalakat, hogy milyen tünetekkel küzdenek meg ilyenkor félidőben a kismamák. Itt a Piszénpiszén is van egy kiváló összefoglaló: visszeresedés, székrekedés, derékfájdalom, vizesedés stb. Nna, ez nekem mind nincsen! 🙂 Valószínűleg ez összefügg az amúgy sportos életmódommal és a táplálkozási szokásaimmal. A rendszeres futásnak és tornának köszönhetően erősek az izmaim, egészségesek az ízületeim és az ereim is jól bírják a terhelést. Nagyon sok gyümölcsöt, zöldséget és más rostban gazdag élelmiszereket (pl. gabonapelyhet) fogyasztok, amelyek meggátolják a székrekedést is.

A mozgás terhesen is nagyon fontos. El is mentem Tatára egy jógaközpontba, de végül mégis az itthoni kismamajóga mellett döntöttem. A csoportban lényegesen előrehaladottabb állapotban lévő kismamák jártak, akiknek a gyakorlatok pont jók voltak, nekem viszont, ha jól is esett újra a mozgás, túl könnyűek. Először a rosszulléteim miatt nem mentem át, aztán meg találtam a youtube-on egy trimeszterekre bontott nagyon profi kismamajógát, ami jóval nehezebb és az én alkatomnak jobban megfelel. Azt viszont most már negyedik napja csinálom, napi 25 percet, kiegészítve intim tornagyakorlatokkal, amelyek a szülésben közvetlenül érintett izomcsoportokat tornáztatják. Akit ennek a részletei érdekelnek, készséggel írok róla privátban, de mivel ezrek olvasnak minket és nem csak hölgyek, ezt inkább nem írom ide ki. 🙂


A tornát Enikő is szereti, mindig táncolni kezd a halk zenére és reagál arra is, amikor az alhasi izmokat tornáztatom. A köldököm magasságában érzem a mozgását és olyan, mintha forogna olyankor. 🙂 Pedig forogni már nem nagyon lehet helye. Nagyon szeretem, hogy már érezhetem a jelenlétét!

Azon kívül tehát, hogy borzalmasan száraz a bőröm – különösen a melleim mentén és a hónom alatt – és állandóan vakaródzok, mint egy bolhás macska, semmi bajom. A babaolajjal csak a hasamat kenem, bízva abban, hogy nem szakad szét a bőröm, de a testem többi részét hiába ápoltam vele, még rosszabb lett. Olyan lett a bőröm, mint a papír, és egyes testtájaimon ki is pikkelyesedett. Álmomban persze véresre kaparásztam magam, lévén hosszú, jó erős karmaim vannak. 🙁 Nem tudtam hirtelen, mitől lett vérfoltos a pizsamám, amikor reggel zuhanyozni indultam!

Ajánlották nekem a shea vajas és a kakaóvajas készítményeket, de megszaglásztam őket, nem bírnám elviselni az illatukat, így AVON krémeket rendeltem és Neutrogéna testápolót kaptam a férjemtől. Ezek valamelyest javítottak a bőröm állapotán.

Az étkezésben beállt némi változás. Korábban mindig gondom volt azzal, hogy nem iszom eleget. Ez múlt héten érte el a csúcspontját. Ahogy írtam is, leesett a vérnyomim és ájuldoztam. Nna, a szervezetem megtalálta erre az ellenszert. Lényegében állandóan szomjas vagyok, bármennyi folyadékot meg tudnék inni. A szerencse az, hogy éppen most tört ki a görögdinnye szezon. 🙂 Rengeteg dinnyét eszem. Ezen kívül ma elpusztítottam egy egész grapefruit-ot, legalább fél lityi meggy szörpöt, két bögre tejet és egy alkoholmentes sört is. Az is grapefruit-os volt. 🙂 Érdekes, mert sosem szerettem igazán ezt a gyümölcsöt, mert kesernyés, most meg ipari mennyiséget tudnék eltüntetni belőle.

Ami viszont nem változott, az a só. Állandóan sósat kívánok. Nyalogatom a különböző ételízesítőket, a vegetát, a jódos tengeri sót beleőrlöm a tenyerembe és megeszem, és minden héten megeszem legalább 2 zacskós levest. De mindenféle levest nagyon szívesen megeszem, hiszen egy időre jól oltja a szomjam, és ha sós, akkor repetázok is belőle. 🙂 Jobban sózom, mint eddig a paradicsomot, a paprikát, a vajas kenyeret, imádom a töpörtyűt újabban, azt is jó sósan és mindent, ami sós, sós és sós! A gyümölcsszezon miatt, meg hát persze Árpi kérésére, gyümölcsleves is mindig van a hűtőben, azt is jól meg lehet inni. Azt nem sózom, becsszó! 😀

A hétköznapok továbbra is békésen telnek, ahogyan múlt héten is írtam. Ebben sincsen különösebb változás pillanatnyilag.
Szombat délelőtt itthon Tatabányán kimentem a piacra vásárolni. Korán felébredtem, így egyedül indultam útnak, had’ aludjon Tibi, ameddig jól esik neki. Most már egyértelműen látszik a babás állapotom, és erre valahogy odafigyelnek az emberek. Olyan kedvességgel, odafordulással találkoztam bent a városban, hogy szinte magható volt!

A piacon ketten is megkérdezték, hogy ne segítsenek-e esetleg elvinni a hátizsákom a kocsiig. A Fressnapfban ki akarta venni a cicakajás kosarat a kezemből a bolt vezetője, hogy majd ő elviszi a pénztárig, addig válogassak még nyugodtan, majd ő félrerakja nekem. A dinnyés néni meg nem is engedte, hogy a dinnyéhez hozzányúljak. Kiválasztottuk és elvitte a kocsiig, pedig nem a dinnyés stand előtt állt a Fóka, hanem jó ötven méterrel odébb. Pedig nem is olyan nagy még az a pocak, hiszen még csak félidőben járok. Sem fáradt, sem elgyötört nem vagyok.

Szóval, nekem nagyon jól esett mindez és egészen jó kedvem van, hogy mennyire kedvesek az emberek itt Tatabányán. A vidéki emberek természetes kedvessége és érdeklődése engem, mint pesti lányt még mindig nagyon kellemesen meglep és megérint.

Lehet, hogy mégis szeretek terhesnek lenni…? 🙂



8 hozzászólás

  1. Sántha-Szűcs Margit
    • Olsovszky Tímea
  2. Gina
  3. Gina
    • Olsovszky Tímea
      • Ana9
      • Olsovszky Tímea
      • Olsovszky Tímea

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!