Kedves Magdi!
Nehéz írni. De még sokkal nehezebb beszélni. Sokadszor tapasztalom az életemben, hogy az emberek csak önmagukra kíváncsiak. Mondják, hogy hozzájuk lehet fordulni, rájuk lehet számítani a bajban, ők mindig meghallgatnak, ha kell egy váll. Ez egészen egyszerűen nem igaz.
Nyilván vannak kivételes lények, akik talán többször is betartják ezeket az ígéreteket. De a nagy átlag eltűnik, mihelyt bajban vagy. És ez lehet anyagi, egészségügyi vagy párkapcsolati baj is. Az állítólagos barátok lelépnek.
Az én történetem lényege nem a terhességem nehézségei, nem a szülésem komplikáltsága, nem is a gyermekem nevelési gondjai. Egyszerűen ennyi: a szülés után tönkrement házasságom. Alig két év alatt.
Amikor megismerkedtünk, minden jó volt. A körülmények, a világ, az egészség. Először a világ romlott el. Becsaptak, nagyon komoly ügy lett belőle. Az eredménye az, hogy semmivé lett az elmúlt 10 évem és évünk munkája, annak minden gyümölcse, eredménye. Semmink sem maradt. Se lakás, se autó, se bankbetét, szó szerint még ágyunk sincs.
Aztán tönkrement az egészségem a terhességem alatt. Végig veszélyeztetett terhesként feküdtem a kórházban. A férjem kitartott. Megszületett a gyermekünk, betegen. Naponta kétszer jártunk be hozzá hosszú időn keresztül. A férjem még mindig kitartott.
Aztán vissza kellett mennie dolgozni, mert élni is kell valamiből. És a kapcsolatunk megindult a lejtőn. A gondoknak köszönhetően én bezárkóztam, nem keresett senki, és én még a lakásból sem mertem kilépni. Pánikrohamom volt, ha valamiért muszáj volt mégis elindulni.
Bujkáltam, kis utcákon mentem, hogy ne lásson senki. A férjem nem értette. Nagy nehezen a kicsi kedvéért összeszedtem magam, sétálni mentünk, vásárolni.
Energiám semmi sem volt hosszú időn át. Magammal sem foglalkoztam. Az anyagi nehézségek nem szűnnek, mert egy fizetésből és gyedből sokra vinni nem lehet. Albérletben lakunk gyermekkel, minden tárgyi javak híján.
De ez önmagában nem baj. Csak szépen felőrölte a férjem, hogy dolgozik, és nem vehet magának még egy nadrágot sem, mert akkor nem jut pelenkára esetleg.
Nagyon nehéz. Adjak erőt, de nekem sincs. Én azon aggódom, hogy mit adok a kicsinek hónap végén enni. Én ezért nem merek venni semmit, és nem is merem biztatni, hogy bármit is vegyen.
És ráment a házasságunk. Már minden baj, nem tudok jót csinálni. Minden apróságban ellene irányuló rosszindulatot lát. Pedig lehet feledékenység, vagy egyéb ok is mögötte.
Próbáltuk heteken át megbeszélni a gondokat, kivenni minden tüskét, helyretenni a sérüléseket. Már nem megy. Nem értjük egymást, és nem is ismerjük egymást. Két ember egymás mellett két külön úton jár. Nem a terhességem, nem a gyermekem hibája. A miénk.
Nem tudom, hogyan tovább. nem tudom, hogyan éljek meg albérletben egy kisgyermekkel gyedből, nem tudom, hogyan menjek dolgozni mellőle vagy vele. Nem tudom, kihez forduljak, mert senkit sem érdekel. Nincsenek barátok, mert eltűntek. Nincsenek rokonok, mert eltűntek. Mindenkinek nagyobb a saját baja, és ezt hangoztatja is.
Nincs is ezzel semmi bajom, csak annyi, hogy annyira csak arra koncentrálunk, hogy nekünk mi a bajunk és mekkora, hogy a másikét meg sem halljuk, csak a miénket akarjuk elmondani, és éreztetni, nekünk mennyire rossz.
Hát ennyi az én történetem. Nem túl dicsőséges.
Frazikné Kati
Nagyon kedvesek vagytok, hogy elmondjátok a véleményeteket, mindenkiét szívesen veszem, kívülről nyilván minden másképp látszik. Egy kicsit most talán jobb a helyzet, néha már beszélünk is. 🙂 (ez egy fancsali mosoly, de azért mosoly) Hogy anyagilag kinek mennyire nehéz, arról felesleges beszélni, egyikünk sem ismeri a másik helyzetét és lehetőségeit. Senkinek sem könnyű. Szép estét és kellemes hétvégét mindenkinek.
Kati
Szerintem te nagyon nem értetted meg a levelet, kedves Mano! A levél írója nem “néha kicsit maga alatt van”, ahogy te. Amiről ő ír, az már kőkemény depresszió, és segíteni orvos tud rajta, meg egy szerető család. Ezt pedig saját tapasztalatból mondom. Abban igazad van, hogy mindenkinek nehéz, de elolvastad: a munkájuk semmivé lett, még ÁGYUK sincs!? Ha ezt szó szerint kell érteni, és nekem úgy tűnik, akkor az nem csak kicsit nehezebb, mint eddig. Annyira könnyű a másikat szapulni, őt meg nem érti meg senki, azt hiszik, csak sajnáltatja magát! Ez rettenetes érzés, akár hiszed, akár nem, és valós probléma. Én inkább egy orvost javaslok, mert ebből a lelkiállapotból egyedül talpraállni nem lesz könnyű.
Üdv. Livi
Kedves Kati!
Először is! Szedd össze magad! Én is gyeden vagyok és néha kicsit magam alatt vagyok, ez természetes érzés. Ezek szerint a férjed kitart melletted, értetek dolgozik, csak viták vannak közöttetek.
Néha éreztesd a férjeddel, hogy hálás vagy neki. Öleld meg és mondd el neki, hogy mennyire szereted és milyen hálás vagy neki, hogy megkeresi a pénzt.
Egy férfi, aki érted küzd természetes hogy vágyik egy kis gyöngédségre és figyelemre a gyermek mellett. Nálunk ez hamar jelentkezett, férjem kicsit féltékeny lett a picire, mert mindig őt babusgatom és vele foglalkozom.
Nem egyszer kell átbeszélni mindent, hanem folyamatában kell, hogy figyelmet kapjon tőled. És meglátod, ha adsz, sokszorosan fogod tőle ezt visszakapni és eszedbe jut, hogy miért is szereted őt.
Az anyagi helyzet nem könnyű ebben a kis országban manapság senkinek, de egy férfi, aki kitart és küzd értetek az becsülendő hidd el, és biztos vagyok benne, hogy rá számíthatsz.
Tehát fel a fejjel, én szorítok neked és biztos vagyok benne, hogy minden megoldódik!
szia, köszönöm az együttérzést, remélem nálatok jobb a helyzet. nálunk mindennek vége. az a megrögzött véleménye, hogy én semmit sem csinálok, legalábbis semmi értékeset, nincs más dolgom, mint élvezni azt, amit ő tesz nekem lehetővé. nem tudom mi lesz… nem bírom tovább…
nagyon sajnalom…aterzem a helyzeted, mert en is hasonlo cipoben jarok, csak hazassag nelkul…kitartast neked…nektek…