Itt a harmadik és egyben utolsó része a történetnek. Azt az elején hozzáteszem, hogy először szülőknek nem ajánlom!

Tehát ott kezdődött, hogy mondta a doki, ha a baba nem jön 20-án, be kell menjek egy uh-ra, és megnézzük, miért nem jön a pici, minden oké-e, aztán várunk 2 napot, ha még akkor sincs semmi, akkor megindítjuk. 20-án még mindig nem volt semmi, így bementünk. Három nővér jött is, egyik vért vett tőlem helyben, a másik a vérnyomásom mérte, a 3. meg valami monitort kötött rám, passz.

Aztán megultrahangoztak. Mondták, minden ok, 4 kilós baba, és bent kell hogy maradjak. Teljes pánik, életemben nem feküdtem még kórházban, párom behozta a bőröndöm stb. Ekkor már 42 hetet túlhordtam, ezzel indokolták, és hogy le ne váljon a placentám, mert akkor meghal a baba.

24-én még mindig nem volt semmi, úgyhogy reggel tettek fel vmi hormonos cuccot a méhszájamra, ami felpuhítja. Nem volt kellemes enyhén szólva. 3 óra hosszat feküdtem ott monitorokon. Mondom a drága hölgyeménynek, h faj nagyon a derekam. Azt mondja, biztos elfeküdtem, menjek a szobámba… kössz.. de mit tehettem volna.

Délutánra már egész elviselhetetlen volt a fájdalom, de jöttek is monitorokkal. Enyhe fájdalmakat mutatott csak, pedig nekem már nagyon fajt. Aztán egy másik hölgyemény úgy megvizsgált, hogy elsírtam magam. Sokat segített, h párom végig velem volt, minden vizsgálatnál. Visszagondolva is, én ott maradok, ha ő nem áll mellettem, nem biztat. Na tehát mondták, h kettő ujjnyi vagyok, véreztem is, menjek fel x szobába…. oké.. mi kis naivak, ó, biztos vajúdó, kislabda, lépcsőzés…


Ehelyett szülőszobán kötöttünk ki. Pánikoltam rendesen. Reggel 8-tól szenvedek, délután van, most megszülök… tele voltam már szurkálva branüllel. Bekötötték az infúziót. Kérdezték, milyen érzéstelenítést kérek. Rettegek a tűtől, uh mondom gáz. Mondta a doki, h nem fogom kibírni, ő nem ajánlja így indított szülésnél, de én tudom. Hát itt végképp befostam, már bocsánat. Párommal megbeszéltük, ők szúrjanak meg, ha ez ilyen vészes.

Hát nem mondott a doki butaságot, estére már úgy szenvedtem, azt hittem, itt a vég. Csak nem volt bent az anesztes, az edás doki. Este 10-kor még mindig szenvedtem, de nem is igazán voltam magamnál, olyan fáradt voltam. Szegény drágámmal kiabáltam össze-vissza, nem lehetett hozzám érni, pedig csak vigasztalni akart. Zavartam mindig ki, h sürgesse a dokit, nem mintha tehettünk vna vmit…

Nem tudom, miért nem foglalkoztak velem, pedig tisztában voltak vele, milyen az indított szülés. A fájások elviselhetetlenek, és szünet nélkül, egyfolytában jönnek. Amíg normálisan egy ujj egy óra, addig nekem 3-4, mintha fogóval feszítenének. Olyan fél 11 környéken bejöttek hárman. Nem érdekelt, mi fog történni, mit csinálnak, csak ne fájjon végre.

Egyik doki előttem, fogja a kezem, magyarázza, milyen pózt vegyek fel és neh véletlenül megmozduljak, mert baj lesz… Biztató, főleg hogy félek még egy vérvételtől is… Hát először megugrottam, olyan hirtelen volt… nem volt kellemes, úgy mondom, de a fájdalmaim mellett ez a fajta fájdalom semmi volt. Kb 15 perc múlva nem éreztem semmit. Végre. Párom végig terelte a figyelmem. Örökké hálás leszek neki, amiért így ott állt mellettem mindenben. Mindenkinek ajánlom az apás szülést.

Hajnali 2-ig ott voltam, jött a köv. probléma, a baba nem akar beszállni a csatornába. A szülésznő szó szerint könyökig nyúlt belém, és nem tudom, de ezt megéreztem, olyan, mintha a belemhez tapadt vmit húzott volna arrébb. Megugrottam rendesen. Aztán fektettek oldalra, felhúzott lábakkal stb. Végre ez is sikerült. Bejött még egy hölgy, mondták, ha úgy érzem, nyomjak, meg ők is nézték a monitort.

Nyomtam teljes erőmből, úgy szúrtak a homlokomban az erek, h áááh. Mondtam páromnak, nem bírom megszülni, úgy érzem, nem halad a baba. Na nem részletezem, 20 perc alatt kinyomtam, uh meg lettem dicsérve. És tényleg igaz a felejtős sztori. Mikor rám tették az én kincsemet, már nem érdekelt semmi, pedig itt nincs se gátvágás, se gátvédelem, se beöntés, egyedül katétereztek kétszer, de ennyi.

Szal szerte szétszakadtam, uh stoppoltak, de csak a babát néztem, olyan szép volt. Amúgy nagyon eleven baba, kifelé jövet kaptam búcsú rúgást, most 18 naposan hasról hátára fordul 🙂 2 órás megfigyelés, 2 infúzió, apuci addig babázott. Szobámba toltak, ill. szobámig, mert a balf…sz nővérek nem tudtak betolni, így a lábamon kellett besétálnom… Hát aki szült, az tudja, kb. milyen lehetett 4 kilós baba után.

A kórházi körülményeket nem részletezem, de legközelebb csak akkor akarom látni azt a kórházat, ha ne adj isten élet-halál közt lebegek. A babám mindent megért, végigszenvednem vele az egészet, ugyanígy mind a 9 hónappal. Szeretem nagyon 🙂



2 hozzászólás

  1. Noemie
  2. évi

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!