Tehát az én történetem tulajdonképpen pozitív, minden részletében, egyetlen dolgot kivéve: feleslegesen paráztattak hónapokon keresztül.

Nagyon akartunk babát. Próbálkoztunk, minden lehetséges kivizsgálásra elmentünk a párommal. Mindketten egészségesek voltunk, fiatalok, erősek, nem éppen gazdagok, de több úgysem lesz felkiáltással úgy gondoltuk, hogy eljött az ideje.

Az első hónapban kiborultam, amikor megláttam a pöttyöket. Addig reménykedtem, ráadásul késett is pár napot, azt hittem, rögtön sikerült is. Nem sikerült. Viszont úgy éreztem, nem fogom ezt az érzést többször józan ésszel elviselni, vettem egy csomó könyvet, teszteket, hőmérőket, és időzítettünk. Igazán vicces volt, amikor telefonáltam a férjemnek, hogy azonnal jöjjön, mert…

Sikerült. Nálam boldogabb nő nemigen volt akkoriban a városban. Rendszeresen eljártam a szűrésekre, minden ajánlott tesztet elvégeztettem. Vásárolgattunk is, és minden jó volt. Aztán kezdte mondogatni az orvosom, hogy kicsi a baba, nem fejlődik rendesen. Minden vizsgálatkor elmondta, hogy ez így nem a legjobb, de még várjunk. Mi meg nem tudtuk, most mi is van ilyenkor. Ha baj van, csináljon valamit, mire várunk?

Az utolsó két hónapra beköltöztem a megyei kórházba. Nem egy Ritz… De sebaj, a kicsiért mindent, gondoltam, én kibírom. De arra nem számítottam, hogy minden vizitnél azzal kezdik, hogy ja, ez a kismama a retardált babával.

Senkinek sem kívánom azt az érzést. Nem mertem szólni, de nagyon fájt, és sokat sírtam. Folyamatosan infúziókat kaptam, hátha növekszik a babám, naponta kétszer volt nst, folyamatos vérvétel. A baba nem éri el a két kilót.

Az orvosom folyamatosan csitított, hogy nyugi, vékony vagyok és kicsi, a férjem sem nagy darab, hát mitől legyen nagy a gyermekünk? Ebbe kapaszkodtam heteken át. Semmi eltérést, semmi bajt nem láttak, minden értékem rendben volt, se cukor, se vérnyomásprobléma.

Eldöntötték, hogy megszülünk, mert kint már jobb a babámnak. Császár spinális érzéstelenítéssel.

2010. február 19-én megszületett Szabina, 3100 g-mal, 50 centivel. Tökéletesen egészséges, és nem is kicsi baba. Elmérték, elszámolták, nem tudom, de feleslegesen idegeskedtem heteket, és nem csak én. A lényeg, hogy minden jó, ha a vége jó, és megérte, de sokkal jobb lett volna, ha nem gyötörnek feleslegesen, hanem esetleg egy másik orvos is megnéz.

Most már mindegy, a tanulságom az, hogy ha valaki rosszat mond, kikérem még valakinek a véleményét is. És ez igaz a gyermekorvosra is …

….



Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Don`t copy text!