Vera levele 🙂

Nem, semmi titokról nem lesz szó. 🙂 Inkább csak feszít belülről, hogy furcsa módon vannak dolgok, amiket nem mesélhetek el. Jó dolgok. Vajon miért van az, hogy ma csak a rosszról, a kellemetlenről szabad, divat beszélni, és ha valaki nem panaszkodik, az már az űrből jött, ha meg jókat mesél, akkor biztos nem mond igazat, és utálni, majdhogynem megvetni, és titokban irigyelni kell?

Nem értem, miért kell megsértődni, ha az egyik baba “többet tud”, mint a másik. Hiszen ez csak látszat! Nem egyformán fejlődnek, nem ugyanazon a területen “dolgoznak” éppen, mire jó ez? Az eredménye, hogy vagy nem mondok semmit, mert ugye jókat nem lehet, vagy ferdítek, de azt olyan igazságtalannak érzem a kislánnyal szemben. Hiszen nem érdemli meg, hogy egy kicsit is kevesebbnek tüntessem fel a tudását, de azt sem, hogy ne dicsekedjek vele.


A legegyszerűbb változat, hogy minden anyuka számára a saját gyermeke a legszebb, a legokosabb, a leg… ez rendben is van így. De ez miért jár együtt azzal az előre eldöntött véleménnyel, hogy bármit mond, az nem lehet igaz, csak ha igazodik az átlaghoz? És ez nem csak a többi kismamára igaz, hanem még szakemberre is.

Egy bölcsiben dolgozó hölgy nézegette a fotóinkat, amiket a nagyi büszkén mutogatott. Az egyik képen a lányom előtt egy fehér papírlap van, a kezében toll, és rajzol, a papíron már sok vonal, kör díszeleg. Rajta van a dátum is, kiszámolható: a kicsi 15 hónapos a képen. A hölgy szerint ez képtelenség. Ennyi idős baba nem tud tollal rajzolni.

De tud. És tud ő még mást is. Ismeri a testrészeket, nem csak a kezet és a lábat, hanem a sarkat, köldököt, vádlit, szemöldököt, szóval egészen apró részleteket is, és ezeket máson is megmutatja. Felismer egy csomó állatot képről is, életben is, ismeri a hangjukat, és mondja a róluk szóló mondókákat velünk.

Persze, nem az egészet, és nem tisztán, másfél évesen egyelőre az első szótagokkal beszél, egy tucat szó van, amit rendesen mond. De a szótagjaiból mondatokat épít. Az első ez volt: saj csücső keny. (Evéskor a sajt csücsült a kenyéren.)

Tudja, hogy hol tartunk a mondókában, és előre mondja a következő szót, mutatja a kezével, amiket szoktunk. Ismeri a színeket (az építőkockái színeit egyelőre), és tud négyig számolni (négy kúp van a legnagyobb kockán). Bármiből kirak négyet maga elé kérésre.

Minden nap segít a konyhában, ismeri az eszközöket, a hűtőt, a tartalmát, tudja a kávékészítés lépéseit és sorolja is. Gyönyörűen eszik kanállal és villával is (ha akar), meg tudja nevezni, mit kér enni, és nem csak akkor, ha látja az asztalon.


Ismeri a zsebet, gombot, patentot és cipzárt is. Ismeri, és használni is tudja őket. Először a cipzár ment, egy évesen kapott egy táskát, azon gyakorolt három napig. Azóta nem jelent neki akadályt egyetlen cipzár sem. 14 hónapos kora óta szól, ha van valami a pelusban, most pedig már előtte. Ideje bilit vennem.

Tehát nem arra vagyok büszke, hogy egy évesen egyedül járt, ez alkati kérdés, hogy mikor indul el, ő kilenc hónaposan állt először lábra, más babák hamarabb vagy később kezdik. Foga még most is csak nyolc van, de nem szégyenkezem miatta, és bosszant, ha valaki kárörvendően orvoshoz akar küldeni minket.

Nem arra vagyok büszke, hogy fizikailag nem látszik rajta a koraszülöttség. Inkább arra, amit odafigyeléssel értünk el, ami a vele való foglalkozást minősíti. Ő mindig mosolyog, nagyon barátságos. Egyszer volt egy hisztisebb hetünk, olyan boldog voltam, hogy én is panaszkodhatok végre. De nem tehetem, azóta sem hisztizik.

Vagy én látom őt másképp. Nem tökéletes, bár én szeretném persze. 🙂 Gyarló vagyok én is. De én tudom, mennyire féltem, hogy elveszítem, hogy beteg marad, hogy maradandó károsodást szenvedett. Engem nem érdekel, hogy fel kell kelnem éjjel, hogy ezredszer mondom ugyanazt, hogy maszatos lett, hogy valami eltörött. Nem számít.

Nagyon örülök annak, hogy nem hallgattam senkire, hogy a kicsinek hol kell aludnia. Én is következetességgel kezdtem, saját ágy, majd saját szoba. Néhány váratlan helyzet, és az egész gondos művem (amin egy csomót stresszeltem, mert csak úgy a jó!) romba dőlt. Azt mondták, ne aludjon velem, ráfekszem, megfullad, sosem tanul meg egyedül aludni, még évek múlva is cicizni fog éjjel. Jelentem, két hete nem ébred éjjel, nem kér cicit. Magától. Én nem szoktattam le róla semmilyen praktikával.

És még valami motoszkál bennem már jó ideje. Ez az elég jó anya kérdésköre. Nem elég jó anya akarok lenni, hanem tökéletes. Ehhez viszont kell a tudat, hogy nem lehetek az, különben ebbe a nagy akarásba bele lehetne zavarodni.

Tudom, nem lehetek és soha nem is leszek tökéletes. De törekszem rá. Hibázom, és meg is bocsátok magamnak. De meg is jegyzem. Másodszorra nem akarom elkövetni. Ha megelégednék a tudattal, hogy elszúrtam, na és?, akkor egyáltalán nem biztos, hogy a következő alkalommal megszólalna a vészcsengő.

Indulatkezelésből még van mit javulni. Tudom, hogy nem haragszik rám, hiszen odabújik, megsimogat, és mondja: aja, sze! A világ legszebb szavai.


One Response

  1. Mónika

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Don`t copy text!